Music Hall a15.3 integrált sztereó erősítő és c-dac15.3 CD-játszó teszt

Két koncertjegy gazdát keres!

2018. május 9., szerda, 11:35

Music Hall audio hifi lejátszó erősítő CD-lejátszó hifi erősítő sztereó erősítő erősítő teszt lejátszó teszt Music Hall hifi Music Hall erősítő CD-lejátszó teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt

Sokan álmodozunk csillogó, szobadíszként funkcionáló igényes készülékekről, amelyek még a mai drága ingatlanok viszonylatában is simán kiadnák egy fél belvárosi lakás árát. A realitások talaján maradva és a reménytől vezérelve viszont sokan keresik az ideális, ún. belépő kategóriás sztereó alapkészülékeket is, másszóval egy nem túl drága lejátszót, a hozzá való erősítővel. A Music Hall ma taglalt duettje ilyennek mutatja magát.

Music Hall háttér röviden

Néhány szó a gyártóról: az 1985-ben, Roy Hall által alapított Music Hall a mai napig kitart a sztereós világban, maga mellett tartva olyan testvérmárkákat, mint a sokak által kedvelt Creek és Epos (továbbá az EAT vákuumcsövek és Goldring hangszedők). A fejlesztés és tervezés az USA-ban történik, a gyártás pedig szigorú felügyelet mellett, Távol-Keleten.

Eddig nem gyakran találkoztunk Music Hall készülékekkel, de mai napig pozitív emlékeket hagyott bennünk pl. PH 25.2 csöves fejhallgató erősítőjük. Az említett eszköz 150 000 Ft-os árért cserébe életteli hangot nyújtott remek minőségű alkatrészekkel kombinálva. A most taglalt a15.3 és c-dac15.3 egymás nélkül is megállják helyüket, de együtt stabil alapot nyújthatnak értelemszerűen főleg azoknak, akik eleve rendelkeznek CD gyűjteménnyel. Hab a tortán, hogy a lejátszó, ahogy nevéből is sejthető, a futóművén kívül kínál még három (számítógépes USB, optikai, koaxiális) digitális bemenetet, így a televíziót, játékkonzolt/set top boxot stb. is hozzá csatlakoztathatjuk, kikerülve az említett forráseszközök sokszor hallhatóan gyenge, dinamikátlan, részleteket roncsoló analóg kimenő jelét.

Az a15.3 integrált sztereó erősítő tisztán analóg, mellőzi a hangzatos extrákat, 7 db (melyekből 1 előlapi Jack, 1 pedig phono) bemenete mellett minden forintjáért a hangra összpontosít, és megkíméli használóját az esetleg kihasználatlanul hagyott tulajdonságoktól. A lejátszó és az erősítő darabja kb. 160 000 Ft-ért vásárolható meg (cikkünk írásakor a két komponens együtt 320 000 Ft helyett kb. 280 000 Ft-ért szerepelt a forgalmazó honlapján).

Küllem

A Music Hall termékek nagyjából azonos dizájnra épülnek, visszafogott diszkréció jellemzi őket. Nem kivétel az a15.3/c-dac15.3 páros sem. Fekete vagy ezüstszínben vásárolhatók meg, utóbbi esetén csak a szálcsiszolt alumínium előlap szürke. Tartozékként jár hozzájuk rendszertávvezérlő is, amelyen a szokásos gombokat találjuk meg. Az erősítő impulzus potméterrel rendelkezik, kijelzőt nem tartalmaz (csak állapotjelző LED-eket), a lejátszón viszont helyet kapott egy kék (inkább lila) háttérvilágítású, kétsoros ablak, a fontosabb információk megjelenítéséhez. Az összkép rendezettséget sugall, a készülékek visszafogottságához aránylag kis tömeg társul, persze ebben a kategóriában nem is igazán várható el több.

Használat

A futóműnek kb. 5 mp kellett, hogy a bekapcsolástól számítva indulásra kész állapotba kerüljön és 3 másodpercen belül volt képes elindítani a kiválasztott zeneszámot még akkor is, ha egy Bartók Béla negyvennégy magyar népdal CD-n az 50. fejezetet választottuk ki. Tehát nem villám, de nem is lassú. A motort csak akkor lehetett hallani, ha fülünket a készülékházra tapasztottuk, persze egy ilyen szintű géptől ez ma már bőven el is várható.

A CD-játszó és az erősítő sem melegedett, ennek és mindössze 8 cm-es magasságuknak köszönhetően szűkebb állványban is el lehetett volna helyezni őket. Az egyetlen dolog, amit használat során kifogásoltunk, az infravörös távvezérlő volt. Billentyűit jobban megkülönböztethették volna egymástól és egy ki/bekapcsoló gombnak is sokan örülnének, más kérdés, hogy számos felhasználó a teljes áramtalanítást preferálja, ha épp nem használja a hangrendszerét. A CD-játszó kijelzőjét igény szerint teljesen elsötétíthettük, az erősítőn lévő hangerő és forrás jelző LED-eket nem, bár utóbbiak amúgy sem zavartak.

Tetszett, hogy az erősítő impulzus potméterét forgatva azt követte a körülötte lévő LED sor, mindig egyetlen világító ponttal. Kevésbé tetszett, hogy a bemeneteket nem a megszokott módon (BD/CD/tuner stb.) nevezték el, hanem angol szavakkal, egytől ötig számozva, külön jelölve a phono-t, mintha az volna az egyetlen érdemleges forrás. Mindez persze inkább csak szőrszálhasogató kifogás, valójában a tulajdonos néhány nap (vagy gyengébb rövidtávú memória esetén 1-2 hét) rendszeres használat után megjegyzi, hogy a készülékeit hova csatlakoztatta. Egyeseknek számottevőbb lehet az SACD támogatás, valamint az USB-n keresztüli DSD fájlkompatibilitás hiánya.

Tesztkonfigurációnk így épült fel:

Hangsugárzó: ELAC Uni-Fi BS U5 Slim (kvarchomokkal feltöltött B&W STAV24 állványokon)

Erősítő: Music Hall a15.3

Lejátszó: Music Hall c-dac15.3

Összekötő kábel: AudioQuest Golden Gate 0,6 m

Hangfalkábel: KáCsa FLW25 2 x 3 m

Tápkábelek: AudioQuest NRG X3

Hangminőség

A Music Hall név finomkodó zeneiséget sejtet, mi ennek ellenére sokféle zenei műfajba igyekeztünk belefülelni. Egy kis progresszív metal sem maradt ki a Vitalism - Causa c. számának köszönhetően. Ez a műfajon belül is kissé fakó és steril dinamikára épülő, ám technikailag rendkívül összetett és gyors zene. A potméter LED-je alapján 11 órás állásnál feljebb már nem akartunk menni, mert a hang harsánnyá vált. Nagyjából közepes szinten maradva viszont meglepően gyors ütemeket és megfogott középmagas frekvenciákat kaptunk. A basszushoz jókora lendületet adott hozzá, de azt inkább az általunk már jól ismert hangsugárzók sajátosságának véltük.

Sting - The Last Ship c. számában a rendszer nem sajnálta a részleteket, a hangszeres kíséret és a kórus épp olyan kivehető és tiszta volt, mint az ének. A tér nem volt annyira tágas és mély, de egy kis nyitottság sosem maradt el. Ezután a Queens Of The Stone Age - No One Knows c. zene általunk, WAV formátumba rippelt verzióját hasonlítottuk össze, hogy kiderítsük, milyen különbség van a c-dac15.3 futóművéről kapott hang és az USB között. Sajnos a bemásolt album énekábrázolás és ütős hangszer dinamika terén közelébe sem ért a gyári lemeznek (lett is volna ámulás, ha az ellenkezője történt volna). Ettől függetlenül a lejátszóban lévő Wolfson WM8805 DAC támogatta a 96/24 mintavételezésű fájlokat is, tehát akik a számítógépen tárolt nagyfelbontású média hívei, azoknak nem kell csüggednie.

Joe Satriani - Wind In The Trees c. száma magával ragadott minket könnyed dinamikájával. Mellőzte azt a pumpáló basszust, amit a Queens Of The Stone Age közben hallottunk, így bebizonyosodott, hogy a gitárvirtuóz lemeze finomabb, jobban kidolgozott előadásra késztette rendszerünket. Bartók és Chopin darabokat hallgatva az is bebizonyosodott, hogy a Music Hall rászolgál saját nevére, vagyis élőben felvett hangszeres zenével képes igazán megvillantani a foga fehérjét.

Végszó

A Music Hall sztereó párosa jó alapot képezhet azoknak, akik rendelkeznek CD-gyűjteménnyel, de nem vonják meg maguktól a 96 kHz/24 bites fájlokat sem. Közvetlen, dinamikus karaktert kaptunk, viszont a mi konfigurációnk nagy hangerőn kicsit túlbuzgón ábrázolta a középmagas frekvenciákat, könnyen lehet, hogy másfajta összekötő kábellel még finomíthattunk volna ezen, másfelől egy gyengédebb hangsugárzóval is bizonyára minden más lett volna. Mindebből leszűrhető az is, hogy az a15.3 és c-dac15.3 az a kategória, ahol a kábelezésnek és a vibráció csökkentésnek már egyértelmű létjogosultsága van. A távirányító kezelhetősége és a DSD támogatottság hiánya egyeseknek hátrányt jelenthet, ha azoktól eltekintünk, akkor kedvelhető, praktikus duettet kapunk a pénzünkért.

1 2

Következő oldal >