BC Acoustique EX-322D integrált sztereó erősítő teszt

Egy korrekt francia

2015. február 18., szerda, 16:45

BC Acoustique audio hifi erősítő hifi erősítő sztereó erősítő BC Acoustique erősítő erősítő teszt hifi teszt hifi erősítő teszt BC Acoustique teszt

A távol-keleti és amerikai készülékek dömpingjében, mindig üdítő változatosság egy európai gyártó termékének tesztelésére sort keríteni. Még egyedibb a helyzet, ha nem angol vagy német, hanem francia elektronikáról, jelen esetben a BC Acoustique egyik modelljéről van szó. A korábban megismert, karcsú EX-222.1 és a zászlóshajó, a csöves EX-888 után most a középkategóriás EX-322D meghallgatása következett.

Felépítés, szolgáltatások

A viszonylag fiatal, 1993-as alapítású BC Acoustique termékeinek lépésről-lépésre növekszik a hazai ismertsége, integrált erősítő családjának már a harmadik tagja vendégeskedik nálunk. Ez a készülék a gyártó egyik korábbi típusának, az EX-322-nek a továbbfejlesztéséből született. Már az ismerkedés kezdetén bizalommal töltött el minket, hogy az elődmodell elnyerte - a hazánkban azért nem igazán ismert - francia Diapason szakmagazin "Diapason d'Or" díját.

Az erősítő konstrukciója a klasszikus hifi építés legbeváltabb vonulatát követi, minőségi alkatrészekből megvalósítva és megspékelve a 3. évezred elvárásainak megfelelően. A masszív, szabványos 43 cm széles készülékház, középszimmetrikus elrendezésű, előlapján a nagyméretű, ALPS márkájú motoros hangerőszabályzó uralja a látványt. A készülék fekete és ezüst színekben is kapható, ez utóbbi szálcsiszolt felülete igazán elegáns látvány a maga sallangmentes megjelenésében. A 8 mm vastag tömör alumíniumból készült front, hűen idézi fel azt a kort, amikor még nem nyeklő-nyakló, recsegő-ropogó fröccsöntött műanyag dobozok lepték el az elektronikai szakboltok polcait. A nem spórolós, minőségi anyagfelhasználásnak köszönhetően a több mint 11 kilós tömegű EX-322D a kategóriájában a szokásosnál nehezebb példányok közé tartozik.

A termetes forgatógomb baloldalán a 6,35 mm-es fejhallgató Jack aljzat, a funkció gombok (stand-by, gain, direct) és a hangszínszabályzók találhatók, jobb oldalán pedig a bemeneti forrásválasztók. A domború, határozott kattanó érzéssel működő nyomógombok szinte teljesen belesimulnak a front oldalba, és apró formatervezői/konstrukciós geg, hogy a hangszínszabályzók forgatógombjai benyomhatók az előlap síkjáig, így semmi nem bontja meg a felületet egységességét. A kiválasztott forrásbemenetet nem külön LED-ek jelzik, hanem a nyomógombok körüli gyűrű alakú világítás. A "Gain" kapcsoló 10 dB-lel csökkenti az erősítést, így nagy érzékenységű hangfalak csatlakoztatása, vagy kis hangerőn történő zenehallgatás esetén precízebben szabályozható a hangerő.

Az EX-322D a mai digitális kor igényeinek megfelelően többet nyújt egy szimpla sztereó végfok funkcionalitásánál: az elődmodell típusjelzéséhez képesti többlet ?D? betű a beépített (Cirrus Logic CS8416 és Burr Brown PCM1793 chipekre tervezett) DAC-ra utal. Ennek köszönhetően közvetlenül tudja fogadni CD futómű, set top box, stb. eszközök hangjelét PCM formátumban, 24 bit/48 kHz mintavételezésig.

Az AB osztályú végfokozat nem egy falbontásra tervezett erőmű, de bőségesen elegendő tartalékokkal rendelkezik egy átlagos lakókörnyezetben: kimenő teljesítménye 4 ohmon 2×140 W, míg 8 ohmos terheléssel 2×80 W. Néhány további számszerű adat: 95 dB jel/zaj viszony, 10 Hz-30 kHz sávszélesség 0,5 dB tűréshatáron belül, és 0,02 % harmonikus torzítás. Ezek a kategóriára jellemző átlagos értékek, ettől még bármilyen is lehet majd a hallható minőség. Az ígért teljesítmény leadására a jól megtermett, 500 VA-es transzformátor a garancia. Igaz, nem toroid felépítésű, hanem a kisebb hatásfokú EI lemezes vasmagos, de kár lenne túlmisztifikálni a toroid hálózati transzformátorok hatását a végső hangzásra. Az audiofil világ azért jóval komplexebb és bonyolultabb annál, mint hogy a "toroid-trafó-jó-hang-más-trafó-rossz-hang" faék egyszerűségű szabályok szerint működjön, és ne ezer más dolog is befolyásolja egy adott készülék végső hangképét. Viszont a jobb hangminőség elérése érdekében az előerősítő (amelynél nem kardinális kérdés a hatásfok, illetve a felvett teljesítmény) a kisebb torzítást garantáló A osztályú konstrukciójú.

Az készülékház háta mögé kerülve szemügyre vehetjük a ki/bemeneti csatlakozókat: az egy pár (csupasz vezetéket és banándugót egyaránt fogadó) hangszóró aljzat mellett 4 pár vonalszintű RCA bemenet és egy pre-out kimenet lett kialakítva. Vinil (bakelit) lemezgyűjtemény tulajdonosoknak tehát nélkülöznünk kell a phono bemenetet, de nincs minden veszve, erre a témára még visszatérünk. A DAC egység meghajtására egy S/PDIF (koaxiális) és egy Toslink (optikai) bemenet ad lehetőséget. Kettőjük között a forrásválasztó gomb ismételt lenyomásával válthatunk, és a gyűrű alakú világítás színe jelzi, hogy melyik az aktív: fehér fény esetén a koax, piros fény esetén az optikai. Találunk itt még egy trigger kimenetet is, ami az erősítő bekapcsolt állapotában 12 V-ot szolgáltat más eszközök számára. Az IEC típusú tápcsatlakozónak köszönhetően nem vagyunk rákényszerítve a gyári tápkábel használatára, igényünk szerint, nívósabb darabra cserélhetjük.

Az EX-322D specialitása (valójában ez a többi BC Acoustique erősítőre is jellemező), hogy egy "Optional Board"-nak nevezett, utólag beépíthető kiegészítő modullal fel lehet "okosítani". Ekkor a hátoldalon található takarólap helyére kerül az egység bemenete. A BC Acoustique többféle modult is kínál, mindenki zenehallgatási preferenciái szerint tud választani közülük. Analóg pártiak egy phono előerősítőt (amely dicséretes módon nem csak MM, hanem MC hangszedőket is fogad), a digitális világ felé húzók pedig vagy USB bemenetű DAC-ot PC-s zenehallgatáshoz, vagy Bluetooth modult mobil eszközökhöz való kapcsolódáshoz. A kényszerű kompromisszum az, hogy sajnos csak egy bővítő hely áll rendelkezésre, így mindenképpen döntenünk kell az analóg vagy a digitális világ javára.

A távirányító egy elég egyszerű, pillekönnyű, műanyag példány. Univerzális kivitelű (BC Acoustique CD-játszót is vezérelhetünk vele), és bár nem hozza az erősítő minőségérzetét, de logikus elrendezésű, könnyen kezelhető.

Meghallgatás

A zenei tesztet "direct" módban, kikapcsolt hangszínszabályzókkal kezdtük. A CD-játszó az optikai bemenetre csatlakozott, hogy ne csak az analóg fokozatokat, hanem a DAC-tól elindulva a teljes készüléket "megmozgassuk". A különböző zenei stílusú korongokat cserélgetve nyílt, kiegyenlített hangzási balanszú, dinamikus jelleg volt mindvégig érezhető (természetesen a konkrét felvétel hangzásvilágának keretein belül). A Pink Floyd Shine On You Crazy Diamond-jának időtlenül áradó futamaiban, Gilmour gitárjátéka könnyedén vált le hangfalakról, és légiesen töltötte be a teret. A Wish You Were Here-ben viszont éppen ellenkezőleg, kézzelfoghatóan realisztikussá váltak az effektek és a hangszerek. A trükkös bevezetőben erős késztetést éreztünk, hogy igazítsunk a sípoló AM rádió hangolásán. A Twin Peaks soundtrack albumon a basszusban gazdag dallamok nem állították nehéz feladat elé az EX-322D-t, könnyedén ment le a mélyebb regiszterek irányába. Műszeres ellenőrzés nélkül, csak a fülünkre hagyatkozva is készségesen elhisszük a 10 Hz-től induló frekvenciamenet. De nem csak a mélyhangok reprodukciója ment könnyedén, a The Nightingale kristálytiszta énekszólójának prezentálása is csupán egyszerű rutinmunka volt a számára.

Mark Knopfler szólólemezén az ének- és hangszerhangok közül az előbbi dominált, határozottan az előtérbe helyezkedett, de még nem lépte át a prezenszesség határvonalát. A szólógitár itt is rendkívül plasztikusan jelent meg, a húrok fémessége szinte tapintható volt. A ritmus szekció izmos és erőteljes támogatást adott, de visszafogottak maradtak, nem akartak előre tolakodni, a dobos és basszusgitáros nem vágyott szólista karrierre.

Diana Krall Lonely Avenue-ja kellőképpen borongós, ha korábban a gitárokkal kapcsolatban azt éreztük, hogy a hangjuk fekszik az erősítnek, akkor a zongora gyors, precíz tranzienseit hallva, ugyanez a meglátásunk. Zongora-centrikus zenénél maradva, Dave Brubeck kvartettjében nem csak a zongora, hanem az altszaxofon minden rezdülése nyomon követhető. Ha kell fátyolosan diszkrét az EX-322D, de az Unsquare Dance kemény ritmusai alatt bizonyította, hogy ha ?gyárilag? nincs lágyság a számban, akkor önhatalmúlag ő sem teszi azzá.

Később, váltogatva az analóg és a digitális bemenetet, nem drasztikus, de jól érezhető különbség volt a két üzemmód között. Köszönhető ez talán annak, hogy a DAC is a nyugodtabb megszólalás irányába lett hangolva. Mindenesetre analóg bemenetről (amikor a CD-játszó DAC-ja volt használatban) kissé nyersebb előadásban volt részünk. Persze ez is teljességgel ízlés és szubjektív megítélés dolga. Biztos vannak, akik a keményebb hangzást attraktívabbnak tartanák, a kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb hangzást pedig túl visszafogottabbnak, vérszegénynek. Mindenesetre a saját DAC-ról történő használat számunkra hosszabb távon hallgathatóbbnak tűnt. Ilyenkor az EX-322D nem elkápráztatni akart minket, hanem csak egyszerűen zenélni.

Összegzés

Bár az ismertető elején a klasszikus hifi vonulattal példálóztunk, az EX-322D mentes minden rossz értelemben vett hifi hangzástól. Nem dögös, nem hoz sem dübörgő mélyeket, sem látványosan harsogó cineket. Ehelyett kiegyensúlyozottan telt, magabiztos erőtartalékokkal. Aki nem exhibicionista hangzású házibuli erősítőt, hanem hosszú távon is hallgatható, kulturáltan zenélő all-rounder készüléket keres, annak megfelelő választás lehet az EX-322D. Az "Optional Board"-dal történő bővíthetőség rugalmassá teszi az otthoni rendszerépítést, bár lehetnek olyan "ár-szkeptikus" olvasóink, akik nehezményezik, hogy minek fizessenek pluszban, miért nem nyújtja az EX-322D helyből azokat a funkciókat (phono, Bluetooth), melyeket más hasonló árkategóriájú erősítők már az alapárért szolgáltatnak. De legyünk jóhiszeműek, és a meghallgatáson tapasztaltak alapján tételezzük fel, hogy a gyártó az erősítőből elhagyott funkciók alkatrészeinek árán nem extraprofitot realizált, hanem inkább a beépítésre került, kevesebb alkatrészből választott magasabb minőségűt.

1 2

Következő oldal >