Yamaha RX-V479 házimozi erősítő teszt

Multiroom rendszer új megközelítésben

2015. október 20., kedd, 08:45

Yamaha audio házimozi erősítő multiroom MusicCast Yamaha házimozi Yamaha erősítő házimozi erősítő Yamaha teszt házimozi teszt multiroom rendszer Yamaha MusicCast házimozi erősítő teszt Yamaha házimozi teszt

Néhány hónappal ezelőtt már megfordult a kezünk között a Yamaha aktuális, 2015-ös erősítő sorozatának legkisebb tagja, az RX-V379. Most az eggyel nagyobb modell, az RX-V479 tesztelésén vagyunk túl. A hálózati képességek és egyéb funkciók megjelenésének köszönhetően, a típusjelzés egy számnyi változása jelentős tudásbeli bővülést takar.

Magasabb fokozatra kapcsolva

A közelmúltban tesztelt jó néhány Yamaha házimozi erősítő kapcsán (ezek között egyaránt megtalálhatók voltak mind az RX-V, mind a kifinomultabb igényeket megcélzó Aventage sorozat tagjai is) már többször is méltattuk a gyártó ízléses formatervű készülékházait. Az évről-évre gyakorlatilag változatlanul megjelenő, egymásra ikertestvérekként hasonlító erősítőknél az újdonságok nem a dizájn forradalmi változásában, hanem a készülékházba pakolt technikában rejlik.

Tesztalanyunk, a 4K kompatibilis, 5.1 felépítésű RX-V479 csupán aluról a második a modellpalettán, tudása mégis jócskán meghaladja a nemrégiben tesztelt belépő modellét. Mintha nem is egy, hanem legalább két típusszám ugrás lenne a két készülék között.

A kisebb testvérnél hiányolt hálózati csatlakoztatási lehetőség most már rendelkezésre áll, ráadásul nem csak vezetékkel, hanem WiFi-vel is van rá mód. Ennek révén valósul meg az erősítő legnagyobb újdonsága, a MusicCast. A különböző gyártóknak évről-évre szinte azonos funkcionalitással megjelenő erősítői között frissítőleg hat a Yamaha új, hálózatos multiroom tartalommegosztó rendszere. Erről a közelmúltban már született egy áttekintő cikk, most dióhéjban csak annyit, hogy a MusicCast az otthoni, vezeték nélküli hálózat segítségével lehetővé teszi, hogy a különböző helyiségekben levő készülékeinket egy okos eszközre (telefon, tablet, stb.) telepíthető alkalmazás segítségével vezérelhessük, és zenei tartalmat oszthassunk meg köztük. Ehhez természetesen Yamaha gyártmányú MusicCast kompatibilis eszközöket kell elhelyezni az egyes szobákban.

Ezek a készülékek változatos termékkategóriákba tartozhatnak, mint pl. aktív hangfal, soundbar, mini hifi rendszer, vagy éppenséggel házimozi erősítő, mint jelenlegi tesztalanyunk. Ezzel a "bárhonnan-bárhova" rugalmasságot biztosító rendszerintegrációval, ahol a lakásban található bármelyik forráskészülékről zenét streamelhetünk egy tetszőleges hangkeltő berendezésre, az RX-V479 tudása jóval túlnő azon a klasszikus kétzónás megoldáson, ahol a házimozi erősítő a főzóna kiszolgálása mellett csupán egy másik helyiség sztereó hangosítását tudja ellátni. A hálózati képesség megjelenése, a MusicCast mellett a szokásos on-line tartalomeléréseket is biztosítja: Bluetooth és AirPlay streamelést, vTuner internetrádiót, Spotify, Pandora és JUKE tartalomszolgáltatókat.

A Bluetooth streaming specialitása, hogy kétirányú, azaz nem csak mobileszközről lehet az erősítő felé küldeni a zenei tartalmakat, hanem az erősítőről is egy Bluetooth fejhallgató felé, így a felhasználó nincs annyira helyhez kötve, mint vezetékes fejhallgató esetén.

Csatlakozók, felépítés, funkciók

A csatlakozók terén tapasztalható többletet jólesően nyugtázhatjuk, így már jóval kompromisszum-mentesebben lehet használni az erősítőt. A hátoldali HDMI bemenetek száma szépen gyarapodott, négyről hatra nőtt; 3D és ARC kompatibilisek, és a 4K képességnek megfelelően a kezelik a HDCP2.2 másolásvédelmet.

Egyedül az előlapi (az USB mellőli) bemenetet hiányoljuk továbbra is. Kár ezért a spórolásért, bár ha mindenképpen választanunk kell, hogy a frontoldalon a HDMI vagy az USB bemenetet tartjuk-e fontosabbnak, akkor feltétlenül az utóbbira szavaznánk. Szintén a pozitívumok közé sorolandó, hogy végre megszabadultunk a hangfal vezetékek csíptetős aljzataitól, és most már mind az öt csatorna kimenete banándugót képes fogadni. A kicsit szellős hátoldalon két digitális koaxiális és egy optikai hang, valamint három kompozit videó - sztereó hang kombináció teszi teljessé a kínálatot.

A hangdekódolást csatornánkénti 192 kHz/24 bit felbontású Burr-Brown DAC-ok végzik, ennek köszönhetően a nagyfelbontású FLAC és AIFF (192/24) vagy ALAC (96/24) fájlok lejátszása sem okoz problémát. Ezeknek a fájloknak a megszólaltatása történhet akár USB eszközről, PC-n futó DLNA szerverről vagy NAS-ról. Az erősítő nemcsak a Blu-ray lemezeken előfordulható összes típusú, nagyfelbontású Dolby és DTS formátumot dekódolja (ami ma már alapkövetelmény), hanem az SACD lemezek DSD bitfolyamát is. Az SACD kompatibilitásnak köszönhetően nem csak maguknak az optikai lemezeknek, hanem a 2,8 és 5,6 MHz-es DSD formátumú fájloknak a lejátszása is megoldott.

Az egyéb hangfeldolgozási és hangtér korrekciós/szimulációs lehetőségek a Yamahától megszokottan széles skálán mozognak. Összesen 17 DSP program közül lehet választani, az üzembe helyezést YPAO mérőmikrofonos kalibráció segíti. Minden lehetőséget képtelenség is felsorolni (arra ott a több mint 100 oldalas felhasználói kézikönyv), inkább csak szemezgetni lehet közülük. A "Virtual Presence Speaker" fizikai hangfalak elhelyezése nélkül szimulálja a front magassági sugárzók hangzását. A "Compressed Music Enhancer" nem csak az MP3 kódolású fájlok lejátszásakor, hanem Bluetooth streameléskor is megpróbálja helyrehozni a veszteséges tömörítésből adódó minőségromlást. Újdonság a "Gapless Playback" azaz a megszakítás nélküli lejátszás, amely zenei fájlok USB-ről vagy NAS-ról történő játszása esetén nem tart szünetet az egymást követő számok között. Ez a tulajdonság főleg egybefüggő zenefolyamú koncept albumok, vagy koncertfelvételek esetén lehet hasznos, hogy a számok közötti pár másodperces csend ne zökkentse ki az embert a műélvezetből. Igazság szerint azonban meg kell jegyeznünk, hogy annyira nem vagyunk elájulva ettől az újdonságtól, hogy 2015-re végre eljutottak a gyártók oda, hogy ugyanúgy tudunk meghallgatni pl. egy Pink Floyd albumot, ahogy azt megtehettük már a '80-as években bakelit lemezről.

A Yamaha "Total Purity" koncepciónak nevezi az erősítőn belül megvalósított műszaki megoldásokat, melyek többek között magukba foglalják a diszkrét elemekből történő építkezést, a rezgéscsillapított hűtőbordákat, az analóg és digitális modulok egymástól elszeparált tápellátását. Szintén a hangzás minőségét hivatott javítani az alacsony jittert biztosító PLL (Phase Locked Loop - fáziszárt hurok) áramkör. A végfokozatok legnagyobb teljesítménye 80 watt csatornánként (6 ohmos terhelésnél), az erősítő maximális teljesítményfelvétele 260 watt, ez utóbbi legfeljebb reménnyel tölthet el minket arra nézve, hogy nemcsak sztereóban, hanem valós felhasználási körülmények között, egy akciófilm nézése közben sem fogy ki a szuszból a tápegység.

Android és iOS okos készülékekre a már említett MusicCast alkalmazáson túl, további applikációk is letölthetők. Az egyik az installálást és a kezdeti beállításokat megkönnyítő AV Setup Guide, a másik a gyári távirányító használatát kiváltó AV Controller.

Szubjektív tapasztalatok

Az installálás Yamaháktól megszokott módon gyorsan és egyszerűen ment, a YPAO mérőmikrofonos kalibráció precízen mérte be a hangfalak távolságát.

A további beállításokat is könnyedén el lehetett végezni az OSD segítségével. Itt más jellegű kifogásolni valót találtunk (ugyanúgy, mint a 379-es testvérmodell esetében). Igaz, hogy áttekinthető, jól kezelhető, minden funkció és beállítás gyorsan elérhető benne, de a stílusa leragadt a 80-as évek Commodore 64 képernyő felbontásánál és megjelenési lehetőségeinél. Egyszerűen értehetetlen, hogy az a Yamaha, amely az RX-V679-től felfelé az egyik legízlésesebb OSD-vel kínálja a készülékeit, miért sajnálja ezt a "fícsört" a kisebb típusoktól. Kár ezzel a különbséggel is hangsúlyozni, hogy olcsóbb termékről van szó, vannak még bőven más funkciók is, melyeknek csökkentésével, vagy éppen teljes elhagyásával kihangsúlyozható lehetne az egyes modellek közötti, tudás és árbeli különbség.

Zenehallgatáskor a "Pure Direct" funkció hiányában be kellett érmünk a "Direct" üzemmóddal, hogy a lehetőségekhez képest minél kevésbé manipulált hangzást kapjunk. Könnyebb műfajokkal kezdtünk, mert emlékeink szerint a kisebb testvérnek is azok a stílusok feküdtek jobban. Yonderboi Passive Control lemezét végig lendületesen, markáns középtartományokkal, határozott basszussal zenélte végig. Nem igazán jellemezte a közvélekedésben elterjedt, meleg, lágy "Yamaha-hangzás", keményen odatette magát, de mentes volt az erőszakos, agresszív harsányságtól, ha kellett szolidan visszafogott is tudott lenni. Finomkodó puhaság helyett telt, erőteljes mélytartomány adta meg az alapokat. Ezt követően egyéb rock és reggae albumokon is tovább erősítette azt a tapasztalatunkat, hogy leginkább ezekben a műfajokban érzi otthonosan magát. Középtartományban (főleg férfi éneken) plasztikus, izmos előadást prezentált, egy régi Queen albumról Freddie Mercury döbbenetes vitalitással töltötte meg a nappalit.

Jazzre áttérve már beleütköztünk a készülék képességeinek a határába, már ami a precízséget és a jelenlétérzést illeti. Dinamizmusban, határozottságban továbbra sem volt hiány, de a színpadi történések nem jöttek át elég hitelesen. Akkurátusan és pontosan (mondhatni hangjegyről hangjegyre) lejátszotta a zeneszámot, de adós maradt a jelenlétérzés tolmácsolásával. Mintha az eseményeken való személyes részvétel helyett, csupán annak nagyfelbontású képét néznénk. Jól látszódnak a részletek, alaposan szemügyre vehetünk mindent, de az "itt és most" pillanat varázsa elmarad.

Mozin már jóval kedvezőbb, és egységesebb volt az összkép (ami nem is csoda, hiszen végső soron ez a főfoglalkozása). Koncertfelvételeken a közönség zsivaja megadta azt a hangulati aláfestést, amit CD-ről hiányoltunk. Más zenés (de nem koncert) filmen hasonló hangképet kaptunk, mint a hanglemezekről. Erőteljes, határozott, finomkodást nélkülöző megszólalást. A felső tartományt kellően ércesnek mutatta, nem simította el a csillogó magasakat, de nem volt benne semmi bántó karcosság. A Pacific Rim csatajelenetiben jól bírta a hirtelen dinamikai váltásokat. A pörölyszerű ütések kíméletlenül megtornáztatták a hangdobozok membránjait, de végig kontroll alatt tartotta őket, nem csak megindítani tudta villámgyorsan a hangeffekteket, hanem pillanatok alatt vissza is fogta őket. Szinte állandó teszt anyagainknak tekinthető autós filmjeinkben, a Drive és Rush esetében remekül egyensúlyozott a visszafogott párbeszédek és a domináns motorhangok között: amennyire jól artikuláltan közvetítette az egyiket, ugyanolyan nyers erőteljeséggel jelenítette meg a másikat.

Összegzés

Vételárban a 140 000 Ft-os határhoz közeledve, az elvárás egy házimozi erősítővel szemben már nem csupán annyi, hogy egyáltalán megszólaljon, hanem hogy ezt lehetőleg minél kulturáltabban tegye meg. Korábban az RX-V379 tesztelése kapcsán azt írtuk, hogy aki annak társaságában lép be a házimozizás világába, akkor jó irányba indulva teszi meg a kezdeti lépéseket. Az RX-V479 meghallgatása után ezt csak fokozni tudjuk azzal, hogy egy bíztató távolságot már meg is tett a cél irányába. (Azonban ne legyenek illúzióink, a végcélt soha nem lehet elérni, nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni rendszerfejlesztésre úgy, hogy ne maradjon még mindig valami tökéletesíteni való, de ennek fejtegetése már meghaladja ennek a cikknek a kereteit.) Az RX-V479-et az új képesség, a MusicCast kiemeli a hasonló árfekvésű erősítők tömegéből, ezért ár/érték aránya rendkívül meggyőző. Hangzásban filmekkel érezhetően homogénebb teljesítményt mutatott, mint zenei albumokkal (ami teljesen természetes), de utóbbi esetben is határozottan érezhető az igényességre való törekvés. Ha igényeink a hangfalak számában nem nőnek túl egy korrekt minőségű 5.1 elrendezésen, viszont szimpatizálunk egy rugalmas multiroom rendszer kiépítésével, akkor mindenképpen megérdemli a figyelmünket.

1 2

Következő oldal >