Denon AVR-X4300H házimozi erősítő teszt

H, mint HEOS

2017. január 31., kedd, 07:25

Denon audio házimozi Dolby Atmos házimozi erősítő Denon házimozi Denon erősítő Denon 2016 Dolby Atmos Atmos házimozi Atmos erősítő Denon teszt erősítő teszt Dolby Atmos házimozi házimozi erősítő teszt Denon házimozi teszt

Az utóbbi időszakban erőteljes térhódításba kezdtek a multiroom rendszerek (mindig kell valami trend, amivel a gyártók újabb és újabb pénzköltésre ösztönzik a fogyasztókat). Egyre több cég jelenik meg az ebbe a kategóriába tartozó eszközökkel, vagy egészíti ki ilyen funkcionalitással a már meglévő termékválasztékát. A Denon is megérezte az idők szavát, és az eddig önálló termékvonulatként létező HEOS család képességivel ruházta fel két idei erősítőjét, az AVR-X6300H és AVR-X4300H típusokat. Tesztünkben a kisebbik modellel szerzett tapasztalatainkat osztjuk meg.

Továbblépés W-ről H-ra

A jelenlegi modellváltáskor a Denon beleadott apait-anyait, és az elődhöz képest egy jócskán felturbózott, háromzónás, hálózatos házimozi erősítőt alkotott meg. A legnagyobb újdonság a HEOS kompatibilitás, erre utal a típusjelzés végén a WiFi-s LAN kapcsolatot jelző "W" lecserélése "H" karakterre. További újdonság még a teljesítményfokozatok számának gyarapodása is. Az AVR-X4200W-vel ellentétben az AVR-X4300H már kilenc végerősítővel rendelkezik, a hangfeldolgozás pedig tizenegy csatornás. Ennek köszönhetően külső végerősítő nélkül is megvalósítható egy 5.1.4 vagy 7.1.2 Dolby Atmos konfiguráció, egy opcionális sztereóerősítő csatlakoztatásával pedig akár egy 7.1.4 rendszer. A 3D surround formátumok közül nem csak a ma már magától értetődően elvárt Dolby Atmos és DTS:X dekódolására képes, de egy fizetős upgrade keretében Auro 3D kompatibilissé fejleszthető az erősítő.

Ami viszont gyakorlatilag nem változott, az a külalak. A többi gyártóhoz hasonlóan a Denon is ragaszkodik a hosszú évek óta jól bevált márka dizájnhoz, és az egymást követő generációk nem megjelenésükben, hanem a gyarapodó belső tudásukban különböznek egymástól. A kivitelezés hozza azt a színvonalat, amit joggal elvárhatunk egy ötszázezer forintos készüléktől. A szálcsiszolt alumínium előlap nem csak tapintásra, hanem ránézésre is magas szubjektív minőségérzetet sugall. A bemenetválasztó és hangerőszabályzó gombok enyhe "racsnis" érzettel forognak, biztosítva a szükséges fizikai visszajelzést. Már ha valaki a mai "mindent applikációval vezérlünk" világban a kicsomagolást és beüzemelést követően késztetést érez, hogy naponta tekergesse, nyomogassa, kapcsolgassa a készülékeit, mint a régi, letűnt hifi korszakban.

Funkcionalitás

Csatlakozókkal ugyancsak bőségesen ellátták a készüléket. Az előlapon egy, a hátlapon hét HDMI bemenet áll rendelkezésre. Mindegyikük 2.0a verziójú, 4K és HDCP 2.2 kompatibilis. Kimenetből hármat alakítottak ki, az első kettő a fő helyiséget szolgálja ki (egy ARC-s az elsődleges megjelenítőnek és egy másik a projektornak), a harmadik pedig a 2. zónát.

A bemenetekről a kimenetekre 4K/60 Hz, HDR, BT.2020, 4:4:4 szín-mintavételezésű jelek továbbíthatók, sőt az erősítő felkonvertálja UHD felbontásig mind az analóg, mind a digitális bejövő videó forrásjeleket. Az analóg csatlakozók közül említést érdemel még a phono bemenet és a tizenegy csatornás pre-out kimenet. A más készülékkel való együttműködést segítő aljzatokból is jó párat találhatunk: két darab 12 voltos trigger kimenetet, RS-232C aljzatot és távirányító be/kimenetet. A Denon Link használatával pedig jitter mentessé tehető az audió bitfolyam átvitele a lejátszó készülék és az erősítő között (természetesen akkor, ha ezzel a technológiával kompatibilis Denon Blu-ray lejátszóval rendelkezünk).

A végfokozatok diszkrét felépítésűek, csatornánként 125 wattosak, és a Denon saját fejlesztésű, hangzatos nevű D.D.S.C.-HD (Dynamic Discrete Surround Circuit - High Definition) technológiáján alapulnak. A hangfeldolgozást 192 kHz/24 bit-es DAC-ok végzik, így a nagyfelbontású zenei állományok kezelése is megoldott. Hálózatról megosztva, vagy az USB-re csatlakoztatott háttértárról támogatott a 2,8 és 5,6 MHz mintavételezésű DSD, a 192 kHz/24 bites FLAC, WAV és a 96 kHz/24 bites ALAC fájlok lejátszása. Ráadásul az USB háttértár nem csak memória kulcs lehet, hanem hordozható, külső merevlemez is.

A WiFi kapcsolat kétsávos (2,4 és 5 GHz-es csatornák), és Bluetooth vagy AirPlay összeköttetéssel mobileszközökről is lehetséges zenét streamelni. A világhálóról számos tartalomszolgáltató érhető el, például a TuneIn internet rádió, Spotify, Tidal, Napster, Deezer.

Installálás, meghallgatás több szemszögből

A kezdeti konfigurálást és a hangdobozoknak a szobaakusztikához való hangolását a mérőmikrofonos Audyssey MultEQ XT32 korrekciós program végzi. Összesen nyolc hallgatási pozícióra van lehetőség optimalizálni, és két szubláda használatakor egymástól függetlenül méri be őket.

A mai házimozi erősítők értékelésekor a hangminőség csak az egyik - bár kétségkívül a legfontosabb - szempont, mert funkcionalitásuk már nagyságrendekkel több annál, mint hogy csupán megszólaltassák a hangfalakat. Ezért is igyekszünk minél teljesebb körűen "nyúzni" az erősítőket, több nézőpontból is megvizsgálni a szolgáltatásaikat, mert ezek a tapasztalatok is segítséget adhatnak a vásárlás előtti mérlegeléskor. Akit viszont puritán módon kizárólag a zenei hangzás érdekel, és nem fogékony napjaink digitális huncutságaira, az valószínűleg úgysem a házimozi, hanem a sztereó erősítők környékén nézelődik.

Szubjektív tapasztalatok: HEOS

A személyes ismerkedést így mi mással is kezdhettük volna, mint a HEOS multiroom funkció kipróbálásával? A HEOS rendszerről korábban már jelent meg cikkünk, így most az elvi működés helyett inkább a gyakorlati tapasztalatainkat foglaljuk össze. A tesztelésben a Denon HEOS családjának legkomolyabb, legnagyobb teljesítményű zónalejátszója, egy HEOS 7 volt a partnerünk, végig rajta szólaltattuk meg az erősítő által szolgáltatott műsoranyagokat. Miután egy Androidos tabletre letöltöttük a HEOS vezérlő alkalmazást, először hozzá kellett adni a lejátszót a hálózathoz (definiálva, hogy melyik helyiségben van - pl. hálószoba - és a későbbiekben már így lehetett rá hivatkozni). Ezt követően a rendszer már készen állt arra, hogy kötetlenül megadjuk, melyik hangkeltő eszközön melyik műsorforrás szólaljon meg. A rendszerintegrációból adódóan az alkalmazás a zónalejátszón hallgatandó műsoranyag kiválasztásakor nem csak annak saját bemeneteit, hanem a hálózaton levő többi készülék (esetünkben az AVR-X4300H) forrás inputjait is megjelenítette. Így tette lehetővé a lakás helyiségeiben egyidejűleg hallgatni a házimozi erősítőhöz csatlakoztatott különböző készülékek bármelyikét.

Első körben - miközben a nappaliban egy HTPC-ről futott egy film - a zónalejátszón hallgattuk az erősítőhöz kötött CD-lejátszót. Az adatátvitel 802.11n szabványú WiFi kapcsolaton zajlott és végig zökkenőmentes, folyamatos volt. (Szándékoltan nem használtunk LAN kábelt a router és a zónalejátszó között, mert érzésünk szerint ez lesz a jellemzőbb felhasználási mód.) A tableten a HEOS alkalmazással egyszerűen lehetett a hangerőt szabályozni, viszont a CD számai között nem lehetett lépkedni, ami érthető is, hiszen a lejátszó nem volt része a HEOS hálózatnak, csupán egy optikai kábellel csatlakozott az erősítőhöz. Ezután a HEOS 7-en a rádióerősítő tuner bemenetét választottuk ki. Az adatátvitel most is kifogástalanul zajlott, hibátlanul megszólalt az aktuálisan behangolt állomás. Itt hasonló jellegű problémába ütköztünk: a tabletet használva nem lehetett a beprogramozott csatornák között váltani (pedig itt a házimozi erősítőre vonatkozó műveletről lett volna szó), ezt a funkciót biztosan integrálni lehetett volna az applikációba, a Denon 2016 AVR Remote alkalmazáshoz hasonlóan.

Az eddigiek alapján már érezhető volt, hogy a HEOS - bár lehetőséget ad rá - nem igazán a klasszikus műsorforrások megosztásában érzi otthon magát, hanem inkább a hálózati tartalmak elérésében. A következő fordulóban az AVR-X4300H-hoz 1 TB kapacitású merevlemezt, a HEOS 7-hez pedig egy pendrive-ot csatlakoztattunk. Ebben a felállásban már teljes körű kiszolgálást kaptunk. A tableten az USB bemenetet választva, egyaránt lehetett böngészni mind a zónalejátszóra, mind az erősítőre dugott háttértár könyvtárai között, és kiválasztani a megszólaltatandó FLAC vagy DSD kódolású zenei fájlt. A különböző formátumú, nagyfelbontású állományok most is akadás és bárminemű probléma nélkül közlekedtek a vezeték nélküli hálózaton. Az alkalmazást használva gyorsan és egyszerűen lehetett előre-hátra navigálni a könyvtárak és a számok között. Egyedül azt kifogásoltuk, hogy lejátszás közben a számokon belüli eltelt időt jelző csúszkával nem lehetett a kívánt helyre ugrani. Ez apróságnak tűnik, de hosszú számok esetén mégis bosszantó tud lenni, mint például egyik tesztanyagunknál, a Tangerine Dream: Rubycon albumán, ahol a teljes lemezoldal egyetlen 17 perces szám, és így elég nehézkes a kívánt részlet többszöri meghallgatása.

Szubjektív tapasztalatok: hálózat

Az optikai korongok meghallgatása előtt még kipróbáltuk az erősítőről történő, online hálózati tartalomelérések közül a TuneIn internetrádiót és a DLNA funkciókat is. Az AVR-X4300H grafikus menüjének segítségével mindkét esetben gyorsan lehetett navigálni. A rádióállomások keresése egyszerűen ment akár műfaj, akár földrajzi hely szerint. Apró szépséghibával itt is találkoztunk, amíg a csatornalistában minden rádióállomás mellett korrektül megjelenítette a csatorna miniatűr logóját, addig a kiválasztás után, lejátszás közben a teljes képernyőn ezt már nem tudta megtenni, üres maradt a logó helye.

Szubjektív tapasztalatok: hangminőség

Dolby Atmos hangsávú filmjeink közül a Deepwater Horizon (Mélytengeri pokol) volt az első tesztanyag az 5.1.2 kiépítésű rendszerünkön. A film eleji, majd a nyomáspróba közbeni víz alatti felvételek remekül adták vissza a nyomasztó és baljóslatú hangulatot, és vetítették előre a közelgő katasztrófát. Élethű háromdimenziós hangkörnyezetbe kerültünk, valóban minden irányból éreztük a bennünket körbe vevő, ránk nehezedő, morajló, végtelen víztömeget. Üdítő volt találkozni egy olyan hangtérrel, ahol végre nem a fejünk felett repkedő helikopterek hangjával demonstrálják a magassági kiterjedést. A kút kitörésekor a fémszerkezetekről leszakadó és minden irányban keresztül-kasul repkedő törmelékek pályáját rendkívüli precizitással képezte le az erősítő. A robbanásoknál nem takarékoskodott a dinamikával, elmosódás nélkül, pörölycsapásszerűen valósította meg az effekteket. Kifogástalan hangkulisszát hozott létre, igényes karmesterként biztos kézzel instruálta a hangfalszett elemeit, mérnöki pontossággal meghatározva az egyes hangdobozokra juttatandó energiát. A mélysugárzó vezérlését is körültekintően oldotta meg, a szub energiák bőven megrezegtették a padlót, de nem csapott át kontrollálatlan dübörgésbe. A Terminator: Genisys akciójeleneteiben ugyancsak aprólékos térbeli pozícionálást, és markáns hangzást tapasztaltunk. A furgon és a rendőrautó hajszájában, a fegyveres tűzpárbajokban vagy az időfegyver süvítő pörgése közben attraktív, jól definiált surround környezet jött létre. A Terminátor és John Connor végső közelharcában minden ütés, minden zúzás hangaláfestése irányhelyesen, villámgyors tranziensekkel szólalt meg. Zenés műfajban a Rock of Ages (Mindörökké rock) lendületesen előadott számai nagy vitalitással idézték fel a glam rock korszakát. A karakteres énekhangokat, a zenei betéteket egyaránt erőtől duzzadó stílusban, ugyanakkor kellő plasztikusággal adta elő.

A Dire Straits: Brotehers in Arms multicsatornás SACD-jét játszva, az erősítő élt a lehetőséggel, hogy a sztereó színpad lehetőségein túl jóval kiterjedtebb hangteret hozzon létre. A Why Worry utolsó harmada, vagy az azt követő Ride Across The River bevezető része eleven lüktetéssel töltötte be a nappalit. Az énekszólam stabil pozícióból szólt a center irányából, bár érdekes módon a CD verzió ebből a szempontból szimpatikusabb volt, az énekhang magasabban helyezkedett el, és nem annyira pontszerűnek, hanem nagyobb kiterjedésűnek, ennek következtében természetesebbnek hatott. A sztereó tér más albumokon is hasonló jelleggel épült fel, az AVR-X4300H széles ecsetvonásokkal vázolta fel a színpadi történéseket. Több albumot is végighallgatva, műfajtó függetlenül határozott, feleslegesen nem finomkodó, de a részleteket kielégítő módon feltáró, kellő transzparenciával rendelkező előadásmód jellemezte az erősítő teljesítményét.

Egyenleg

Az AVR-X4300H-ba zsúfolt szolgáltatások mennyiségét tekintve, a Denon magasra tette a mércét az ötszázezer forintos ársávba tartozó készülékek számára. Ezt követően majd óhatatlanul is adódik az összehasonlítás, hogy ennyi pénzért milyen funkcionalitás és hangminőség várható el.

A HEOS multiroom képességeknek az erősítőbe integrálásával jó irányba indult el a Denon (bár igazság szerint itt lépéshátrányban volt más megoldásokhoz, főleg a MusicCast-hoz képest). Az viszont már e rövid együttélés alatt is kiderült, hogy a HEOS nem univerzális csodaszer, meg kell, hogy találja a saját célközönségét. Aki ragaszkodik az optikai korongjaihoz és készülékei hagyományos kezeléséhez, az feltehetően jobban jár egy dedikált mikrohifi rendszerrel a hálószobájában. Aki viszont összenőve él a telefonjával, albumai egy NAS-on vagy egyéb központi háttértárolón helyezkednek el, kedvét leli a különböző applikációk kezelésében, az valószínűleg maradéktalanul ki tudja használni a HEOS biztosította széleskörű lehetőségeket, melyek közül jó néhányat meg sem említettünk (party mód, stb.). Ami viszont nem az erősítőn múlik, az a HEOS applikáció tovább csiszolása, remélhetőleg egy-két szoftverfrissítést követően még inkább felhasználóbarát lesz a kezelhetősége!

Hangzás terén pedig hozta a papírformát, határozottan jobb minőséget nyújtott, mint a korábban tesztelt két-háromszázezer forintos erősítők, bizonyítva, hogy nem egy érdemtelenül túlárazott készülékről van szó, hanem valóban többet kapunk a magasabb árért cserébe.

1 2

Következő oldal >