Yamaha YAS-101 hangprojektor teszt
Újabb sikertörténet
2012. január 12., csütörtök, 08:05
Yamaha YAS-101 hangprojektor soundbar surroundbar hifi házimozi audio hangfal Yamaha hangprojektor Yamaha hangfal hangfal teszt
A Yamaha 1887-ben alakult, foglalkoznak hangszer előállítással, szerszámgépeket, robotokat gyártanak, valamint a szórakoztató elektronikai részlegüket is folyamatosan fejlesztik. Minket elsősorban az utóbbi érdekel, főleg azért is, mert a cég neve amolyan joker minden kategóriában.
Pár évvel ezelőtt történt az eset, amikor a hazánkban egyedülinek mondható, de már az utolsókat rúgó shown a Yamaha prezentálta egyik első hangprojektorát. A terem óriási volt, a "kütyü" kicsi, és valami hatalmasat szólt, nem is igazán akartam elhinni, hogy ilyen létezik. Persze akkor az ár még elég magas volt és kellett egy mélyláda is kiegészítőnek, de ezek az idők elmúltak.
A Yamaha Digital Sound Projector lényege az, hogy egy dobozba zanzásítja a többcsatornát, ezért tulajdonképpen minimális a helyigénye, jól mutat a lapostévénk alatt, és még kábelekre sem kell költenünk. A térhatást a falakról visszaverődő hangokkal éri el, amelyet sok esetben számtalan apró hangszóró beépítésével tudtak csak elérni. A mérnökök természetesen nem úldögéltek öntelten a babérjaikon, hiszen amellett, hogy az innovációt több árszinten is kínálták, magát az eljárást is továbbfejlesztették. Most például ott tartanak, hogy egy soundbarba már elegendő kettő hangszóró a doboz két szélére, a mélyekért felelő szekciót pedig beépítettek, tehát minden megtalálható egyben.
A Yamaha YAS-101 a maga 80 ezer forintos árával egyáltalán nem mondható drágának, a hangprojektorok között pedig az alsó ársávba tartozik. Mindezek tudatában nem állíthatnám azt, hogy nagy elvárásokkal csomagoltuk ki a készüléket, de azért bizakodtunk, hiszen láttunk már csodát. A kinézet szempontjából újdonság az, hogy az eddig rejtett hangszórók a felszínre kerültek, és ahogyan említettük, csupán kettő darab 6,5 cm-es membrán felelős mindenért, kivéve a mélyeket, hiszen ebben a típusban szintén kettő, de már 7,5 cm-es hangszóródolgozik, ráadásul lefelé néznek. Lábak segítik, hogy megfelelő tér jusson nekik, pontosabban a megmozgatott levegőnek, továbbá a készülék két szélén négyszög alakú tölcsér, reflexnyílás növeli a hatásfokukat.
A modell tehát már nem a falra vetített hangokkal operál, ezért sincs szükség arra, hogy valahová rögzítsük őket, elég letennünk a tévénk elé, az állványra. Az előlapon egy LED-sor tájékoztat minket a szolgáltatásokról, és a közelében lévő gombokkal választhatunk bemenetet, változtathatjuk a hangerőszintet, és állíthatjuk az üzemmódot is. Dekóderekből a DTS mellett Dolby Pro Logic II áll a rendelkezésünkre. Az AIR Surround Xtreme segítségével valódi 7.1-es hatást kapunk, a Clear Voice által a dialógusok vállnak tisztábbá, az UniVolume pedig a filmek közben sugárzott reklámok esetében korrigálja a hangerőszint eltérését. A 101-es a mozizás mellett elméletileg zenehallgatásra is megfelel, hiszen a leírás szerint a Compressed Music Enhancer még a tömörített fájlokat is élvezhető szinten reprodukálja. A készülék hátoldalán két optikai és egy koax aljzat található, továbbá igény esetén köthető rá külső subwoofer is. A szolgáltatásokat hiánytalanul elérhetjük a mellékelt távvezérlő segítségével is, aminek használata egyértelmű, szerencsére nincs semmilyen menü vagy almenü, amiben barangolnunk kellene. A rendszer összteljesítménye 120 W, a THD 10%, az impedancia 3 Ohm, az áramfelvétel 22 watt, a tömege pedig mindössze 4,2 kg.
A Yamaha hangprojektorát nem nagy kunszt beüzemelni, villásdugóját csatlakoztatjuk a hálózatba, az optikai kábelt pedig a jelforrásba, aztán kezdődhet is a móka! Bemelegítésnek zenét választottunk, és a döntés nem is volt rossz. A YAS-101-es ugyanis tökéletesen megfelel arra, hogy egy házibuliban szórakoztassuk a barátainkat, esetleg a szomszédot, hiszen nagy a hangereje, basszusa a méretéhez képest hihetetlen, ahogyan a tere is. Mindezeken túl nem elég finom ahhoz, hogy hátradőlve élvezzünk rajta jazzt, de minőségibb popot sem erőltetnék. A Yamahánál ez tulajdonképpen egy plusz opció, örüljünk neki, hogy van, és használjuk akkor, amikor a zene csak háttérként vagy szimpla szórakozásra szolgál.
A Transformers harmadik részét tettük be ezután a lejátszóba, ami filmként ugyan nem nagy szám, de profi munka, ez tény. Még akkor is szóltak az effektek, a zajok, a zene és a párbeszédek akár egyszerre is, amikor lényegében nem is történt semmi, de ez nekünk jelen esetben nagyon is jól jött. Emeltük a hangerőt, és valahogy nem akart végetérni a skálázás. Gondoltuk kitoljuk a határokat és a subwoofer erejét is a maximumra növeljük, de rá kellett jönnünk, hogy a kb. 16 m2-es szoba kevésnek bizonyult hozzá. Meglepő és mulatságos- mondhatnánk, hiszen azt tapasztaltuk, hogy a Yamaha hasonló méretből, tud kellő mennyiségű kakaót kipréselni, de 85 ezer forintért igazi minőséget nem feltétlenül vártunk. A két kis mélynyomó úgy dolgozik, mintha az élete múlna rajta, már szobahangerőn, sőt jóval alatta is nagyon markáns hangokat produkál. A YAS-101-es karaktere nagyon erős és domináns, szó sincs cincogásról, motoszkálásról. A fő kérdés a hangprojektorok esetében az, hogy valóban lehet-e hallani azt a bizonyos 7.1-et. Nos, ha Blu-ray a jelforrás és megfelelő méretű a szobánk, amelyben elég nagy a távolság köztünk és közte, akkor igen, nem lesz hiányérzetünk. Sokan ezt még mindig kicsit hitetlenkedve fogadják, pedig itt egy újabb bizonyíték, hogy a házimozinak ez a variánsa nagyon is életképes.
A Yamaha YAS-101 hangprojektor remek ár/érték arányt képvisel, könnyebben installálni nem is lehetne, a hangereje valamint minősége pedig osztályelsővé teszi. 80 ezer forint a mai válságos időben sok pénz, egy hosszútávon használható és élvezetet nyújtó házimozis hangeszközért viszont kevés. Én biztosan nem fogok róla lebeszélni senkit.

Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu














































