Yamaha TSX-70 és TSX-120 iPod dokkoló hangrendszer teszt

2012. május 21., hétfő, 09:20

Yamaha TSX-70 TSX-120 hangfal iPod iPhone dokkoló hangrendszer Yamaha hangfal Yamaha hangrendszer dokkoló hangrendszer hangrendszer teszt

A műszaki áruházak polcai tömve vannak különféle méretű, alakú, színű és tudású hálószobai rádiókészülékekkel. A gyakran átláthatatlan tömegből néha előugrik egy-két, a megszokottnál jóval drágább, azonos feladatot ellátó termék. Miben tud többet egy prémium-kategóriás, látszólag hálószobai ébresztőórás hangszórócska? Ennek kiderítéséhez két modellt, a miniatűr, retrós külsejű Yamaha TSX-70 és az iszonyatos teljesítményű TSX-120 miniatűr iPod dokkolós hangrendszereket teszteltük.

Egy mezei tudású, "noname" kütyühöz képest az első ránézésre tízszer annyiba kerülő berendezésről a laikusok feltételezhetik, azért drágább, mert aranyból van, vagy esetleg mikro-hifirendszereket alázó tudású? Utóbbi nem is annyira komolytalan felvetés, mert elméletben erről lenne szó. A jelentős hangtechnikai múlttal rendelkező Yamaha palettáján, enyhén szólva is bőséges kínálatban találhatóak különféle extra-lapos, vagy épp extra kicsi berendezések, elég, ha mondjuk az általunk nemrég tesztelt PianoCraft sztereóra gondolunk. Most pedig térjünk rá tesztalanyainkra. A Yamaha TSX-70 és TSX-120 hangrendszerek elsődleges célja háttérzene biztosítása, a gyártó leírása szerint is leginkább hálószobai környezetben (persze ettől még más helyiségbe is tehetjük őket). Rendeltetésüknél fogva ébresztőóra funkcióval rendelkeznek, és alapnak számító FM rádiótunerük is van. Mindkettejük tetején helyet kapott egy 3,5 mm-es Jack aljzat és egy iPod/iPhone dokkoló, zenelejátszás mellett tölteni is képesek Apple mobileszközünket. További tulajdonságokra, fícsörökre külön-külön térünk ki, kezdve a (szó szerint) kistestvérrel.

Yamaha TSX-70: A gézengúz ébresztőművész

A TSX-70 annyira kicsi, hogy kikapcsolt állapotban alig vesszük észre, csak az előlapjára épített hatalmas, kellemes borostyán-sárga fényű LCD-kijelző buktatja le. Régimódi formavilágát szerintünk elég jól sikerült eltalálni, lekerekített készülékháza barátságos jelleget kölcsönöz. Előlapja fényes fekete, a házat körbeölelő burkolat érdekes, rücskös felületű, színe sötétbarna, mint ha tesztalanyunkat egy adag csokiba mártották volna. Alig nagyobb egy teafilteres doboznál, még a tápegységét is kívülre száműzték, viszont belé tudtak passzírozni egy 2.1-es rendszert. Két aprócska, fix ráccsal védett szélessávú membránjával ígér sztereó hatást - a gyártó leírásában "koncert élményt" garantálnak - a mélyekről pedig az alulra épített, pár centis tányér gondoskodik. Az előlapra pozícionált digitális potméterekkel tudunk hangerőt szabályozni és forrást valamint rádióállomást választani, hasonlóképp cselekedhetünk a mellékelt aprócska távirányítóval. Bekapcsoláskor az eddig halvány kijelző fénye felerősödik, és indulhat a muzsika. Apropó, bekapcsolás! Ez az, amiben igazán különlegesnek számít a TSX-70: ébresztéskor nem csak úgy ?bevágja? a reggeli nótát, hanem fokozatosan emelkedő hangerővel, először csak közepeket és basszusokat adva, majd elegánsan kiegészíti mondanivalóját a hiányzó magasakkal. Ez a gyakorlatban elég kellemessé teszi felkelésünket, persze bevállalós kedvűek a hagyományos csipogós megoldást is választhatják, de a beep üzemmód "mixelhető" a zenelejátszással.

Üzembe helyezve...

A TSX-70 hangja nem okozott csalódást, persze csoda se történt. Padlólemezébe épített pár centis mélynyomója serényen munkálkodott, miközben az aprócska szélessávú membránok a vártnál jobb felbontással keltek életre. Fizikai méreteit némiképp felülmúlva, élénken, de nem harsányan szólaltatta meg a rá dokkolt lejátszó muzsikáit, olyan hatást keltve, mint ha nála kb. háromszor nagyobb magnórádiót hallgatnánk. Tisztasága némileg csökkent rádióhallgatás közben, nagy hangerőn kisebb torzításokra került sor. Viszont háttérzenei célra bevált, alacsony hajtás mellett is szépen betöltve a szobát. A mély membránt kicsit túlmisztifikálta a gyártó, szerintünk éppen arra jó, hogy kellő közepes frekvenciák jöhessenek létre. Szintén kérdéses a dupla közép-magas hangszóró elosztás, lehet, hogy jobb hatásfokot értek volna el egy kétutas, de mono kialakítású rendszerrel (mint például a Yamaha PDX-11 esetében), így kapunk egy sztereónak titulált, de egyértelműen egyetlen "blokkból" megszólaló rendszert. Mindenesetre szép teljesítmény ahhoz képest, hogy régen ugyanezt a hatást csak jócskán nagyobb hangforrásból tudták előcsikarni.

Yamaha TSX-120: vadállat cipődoboz méretben

Vicces, de nagyjából erről van szó. Persze a jelentős erőtöbblet logikusan magyarázható: a TSX-120 fizikailag nagyobb példány, erre utal a bekezdés címe is. A szintén rács mögé bújtatott hangszórók anyaga más és ezek mérete is nagyobb, ellentétben a TSX-70-nel, itt már nem találunk külön mélynyomót, csak a két hófehér membránt, melyek kísértetiesen emlékeztetnek a Yamaha professzionális stúdiómonitorok meghajtó egységeire. A doboz minőségérzete igen meggyőző, pontos rögzítései és trendi formái mellett külön említést érdemel a tetőlap, ami valódi fából készült. Mi elsőre közönséges dizájn-fogásnak feltételeztük, a gyártó állítása szerint azonban ez a felület ideális tárolóhelyet jelenthet olyan tárgyaknak, mint lakáskulcs, telefon és hasonló apróságok, melyekre szükségünk lehet a reggeli szedelődzködés közben. Milyen figyelmes! A kijelző sötétíthető, a TSX-70-hez képest jóval kisebb számokkal, pár méterről már csak sasszeműek tudják leolvasni. A kezelőszervek zöme felülre került, a dokkoló és Jack aljzat mellé sajnos USB-port már nem fért, de erre még visszatérünk. Ideje viszont szóba hozni a TSX-120 legnagyobb pozitívumát!

Diszkó a hálószobámban?

Ahogy ecseteltük, a TSX-120 mérete, teljesítménye és ára is sugall némi plusz tudást. Hogy felébresszem az alvó oroszlánt, az otthoni hallgatózásról továbblépve tesztalanyunkat magammal vittem egy hétvégi kerti partira, ahol a vegyes zenei ízlésű vendégeknek köszönhetően, szinte minden műfajt ki tudtunk próbálni, maximális hangerő mellett is. Nos, a TSX-120 egy vadállat. Ő aztán nem szűkmarkú, elárasztja a rendelkezésére álló teret úgy, hogy még 10-15 méterről is tisztán halljuk a húrok pendülését, énekesek trilláit, vagy cintányérok rezzenését. Újfent "csak" moderált sztereó teret hoz létre, viszont maga a teljesítmény, amire képes, alkalmassá teszi komolyabb bevetésekre is, mint az enyémhez hasonló kiruccanás. A hófehér membránok keményen üzemelnek, mégis remekül veszik az akadályokat, magas- vagy mélyfrekvenciás torzulások maximális teljesítmény mellett is alig jelentkeznek. Különösen akkor hatásos fegyver a TSX-120, ha zárt terekben, a szoba sarkában helyezzük el. Ilyenkor a távolabb állóknak is igen agresszív, talán túlságosan is bőséges löketekben lesz része, a 30 W mint papíron leírt teljesítmény jelentéktelenné válik, szerencsére jó értelemben.

Végítélet

Mindkét modell rendelkezik olyan tulajdonságokkal, melyek miatt hamar megszerethetőek. A TSX-70-nél viszont némi pluszra számítottunk, ami a magas ár ellenére sem volt érzékelhető. Ettől függetlenül, ha valaki megteheti, és célja hogy igényes környezetbe, nem feltétlenül hálószobába, akár üzlethelyiségbe vagy műhelybe keres egy aranyos, klasszikus kinézetű, jó hangzású kisrádiót, annak tudjuk ajánlani. A TSX-120 már összetettebb sztori, mindent elsöprő, néha már túlságosan bőkezű hangjába nem kötnénk bele. Ezúttal hiányoltuk az USB-kaput, vagy CD-lejátszót, azonban mint minden esetre, erre is van megoldás; ha utóbbiakat szükségesnek találjuk, kb. 30 ezer forintos feláron megkapjuk a TSX-130 készüléket, amin már helyet kaptak az imént hiányolt extrák is. Nos, őt talán több indokkal emlegetnénk "otthoni zeneállomás" néven. A TSX-120 viszonylag magas árának oka valószínűleg a méretéit meghazudtoló teljesítmény, ami a túltengő piaci kínálatban kérdéses, mennyire elég, egyeseknek hasznosabb lehet a 130-as típus.

1 2

Következő oldal >