Triangle Borea BR10 álló hangfal teszt

2024. július 9., kedd, 21:10

Triangle audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal Triangle hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Triangle hangfal teszt

Az igazat megvallva kicsit kutakodnunk kellett az emlékezetünkben, hogy mikor ismerkedtünk meg a Triangle Borea sorozatának tagjaival, ezért inkább utána néztünk. Négy éve kerültek bemutatásra a passzív modellek, majd rá két évre jött egy aktív változat is. Erre a Triangle gondolta magát, és kihozta a Borea eddigi legnagyobb példányát BR10 néven, ami tényleg elég méretesre sikeredett, ezért újításokat is alkalmaztak a széria többi tagjához képest.

Megszületett az eddigi legnagyobb Borea, mert igény volt rá

A Triangle azzal a nem titkolt szándékkal alkotta meg a Borea BR10-et, hogy mindenkit kiszolgáljon, aki nagyméretű nappalival rendelkezik, egyaránt szeret sztereóban zenét hallgatni, és házimozit is élvezni, továbbá a mennyiség és minőség mellett vágyik a megfizethetőségre is. Nos, a BR10 245x1110x380 mm-es méreteivel és darabonkénti közel 30 kg-os súlyával tényleg nem a liliputiak új referenciája, a szerkesztőségünkbe túl nagynak is bizonyult, ezért is hallgattuk meg az Extreme Audio bemutatótermében, ahol jutott neki a megfelelő térből, és természetesen lazán ki is tudták szolgálni.

A Triangle Borea BR10 házának alapanyaga MDF, fixen rögzített talpakat és abba illezkedő kis kúpokat kapott, az előlapot végig szövet védi, a színe pedig lehet fehér, fekete, dió és tölgy, tehát van miből választanunk. A frontoldal felső részében 25 mm-es selyem dóm magassugárzó van, ami EFS, tehát Efficient Flow System rendszerű. Ennek lényege, hogy a dómot egy tölcsérbe helyezték, csökkentve így a hang visszaverődését, és növelve a tisztaságot. Kompakt méretű, ám nagy teljesítményű neodímium mágnest tettek mögé, valamint egy hűtőrendszert.

Alatta 150 mm-es középsugárzó van, amit egyenesen az Esprit sorozat inspirált, így 100%-osan természetes cellulózból készült a fehézínű membránja. Ez a tulajdonképpen klasszikus, magyarul papíralapú membrán még mindig jól működik, igyekszik elkerülni a színezést, törekszik a realizmusra, a merevség javítása érdekében még a porvédőkúpot is áttervezték.

A fontos érdemi változás a dupla mélysugárzót illeti, amelyek 205 mm-esek, tehát jócskán megnőttek az alapnak tekintendő BR08-hoz képest, de az alapanyaguk továbbra is a jól bevált üvegszál. A méretnövelés miatt a Triangle új keresztváltót vetett be, ahol szeparált áramköri lapok vannak, így különválasztották a mély és közép-magas váltót. A kisebb dobozokból a hallottak és az emlékek alapján hiányoltunk némi merevítést, amire itt is jobban odafigyeltek, külön nevet is kapott, ami a DVAS, tehát Driver Vibration Absorption System, a lényege meg az, hogy az MDF merevítések és a mélysugárzók közé szivacsot tettek.

A háromutas hangfal reflexrendszerű, a kimeneti nyílás előlre és a frontoldal aljára került, ezzel is segítve a mélytartomány terjedését, ráadásul elméletileg az elhelyezésre sem kényesebb, tehát bátrabban megközelíthetjük vele a hátsó falat úgy, hogy a basszus nem kenődik azon szét, vagy esik át a ló túloldalára.

A hangfal egyébként pártolja a dupla kábelezést vagy erősítést, aminek a csatlakozói hátul és az alsó szegmensben vannak. Igényes típusok, és egy külön táblára helyezték el őket. A Triangle mindig is odafigyelt az apró díszítésekre, amiket a hangszórók gyűrűin vagy a magassugárzó hullámterejőén is alkalmaztak. Franciák, ezen nincs is mit csodálkoznunk, ráadásul ezeknek a termetes példányoknak egyértelműen jól jöttek ezek a finomítások, bár a megalomániát nem sikerült elnyomniuk. Nem is akarták. Nagyban akartak ezúttal játszani, ehhez mi a bemutatóteremben NAD elektronikákkal járultunk hozzá, mégpedig a C 658 BluOS Streaming DAC és C 298 sztereó végerősítő párosával.

Nagyban játszva, de nem túltolva

Lizz Wright felvételével kezdtük a meghallgatást, ahol a Grace magabiztosan, arányosan szólalt meg. Az egyértelművé vált már ekkor is, hogy a Borea BR10 nagyobb helységekbe szánták, ahogyan a gyártó is állította. Az énekesnő hangja nagyon szépen, természetesen vált le a dobozokról, így a középtartománynál volt a részünkről az első csettintés. Azt eddig is tudtuk, hogy ez a Triangle egyik erőssége, azonban nem vártuk el, hogy a dupla, ráadásul ekkora mélysugárzók mellett is ilyen jól fog teljesíteni. Lehetett hallani, hogy külön életre kelt, a basszus nem telepedett rá, mondjuk ebben a szerzeményben a mélyeknek nincs is kiemelt szerepük. A kórus is szépen ívelt, remekül elvált a többiektől, és tiszta, enyhén símogató volt. Mindezek mellett az előadásnak volt egy bizonyos kellemes, egyáltalán nem tolakodó karaktere, inkább barátságosan, lazán közelítette meg a szerzeményt, nem pedig erőből.

A Trentemoller - Chameleon című dalával teljesen más, elektronikus vizekre eveztünk, és a BR10 továbbra is a kiegyensúlyozottságával próbált minket megnyerni. A basszust ezúttal sem tolta túl, inkább a részletekre, a bugyorgó szintetikus foszlányokra figyelt, valamint a zene sejtelmes egészére. Hangulatalkotásban itt is jól vizsgázott, akinek bejön ez a fajta, korántsem mindennapi zenei stílus, képes lehet majd belefeledkezni, mert a Triangle ezt a kihívást is lazán teljesítette. A tempót szépen, arányosan fokozta, a különböző hangszíneket könnyedén különböztette meg egymástól, és az egésznek volt egy pontos, gyors ritmusa. A színpadkép meglepően széles volt, de nem akadtak feleslegesen létrehozott allűrök, maradt minden a maga világában, ezúttal is arányosan, lazán, szellősen, enyhén dorombolóan.

Chris Jones a zenekarával karöltve a hangfal szintén a szép középtartományával igyekezett rabul ejteni, és sikerült is neki, ráadásul úgy, hogy továbbra sem próbálkozott a nagymennyiségű levegőtömeg arcunkba nyomásával. Ez biztosan annak is volt köszönhető, hogy a hangfal frontoldalán van a reflexkimenet, azonban benne alig 5 cm-es csövet találunk, tehát nem nyúl igazán be a basszus megszerzéséért, így tartva abszolút kordában az alsó szekciót. Itt is az ének, a kórus és az apró díszítések vitték a vállukon az előadást, valamint a pontos részletek, és a szerzeményhez járó hangulat megjelenítése. Azt lehetett érezni, hogy termetes dobozról van szó, de szerencsére ezt nem arra használták fel, hogy letaglózzanak minket, hanem arra, hogy megfelelő mennyiségű tartalékkal rendelkezzen, ha tobzódni szeretnénk.

Marcus Miller basszusgitárfenomén a formáját itt is hozta, a Triangle bátran mutatta meg az egyéni, nagyon karakteres és határozott ujjmozdulatokat, ugyanakkor könnyedén megkülönböztette a bitang csapásokat, és a melódikus, finom gitárnyak simogatást. A tempó itt is remek volt, igazi színpadi hangulat jött létre, szépen elválasztva egymástól a zenekari kíséret tagjait. A lényeg itt is a ritmikán, a könnyed tálaláson volt, amiben kellő izgalom és adrenalin is jelen volt. Mosolyogtak a zenészek, ezáltal mi is igazán komfortosan éreztük magunkat a zenehallgatás közben. A BR10 képes volt igazi koncert, vagy fesztivál hangulat megjenítésére is, amit valamilyen szinten el is vártunk egy ekkora termetű doboztól, és tényleg nem jelentett a számára kihívást, de még gondolkozási időt sem kért tőlünk.

A Yello újabb korszakából szemezgettünk ezután, ahol a svájci duó már nyugodtabb fázisba érkezett, ami elsősorban a korukból adódik. Nem fogytak ki az ötletekből, de már nem is akartak mindenáron sziporkázni, viszont a hangszerelésre, annak változatosságára ezúttal is odafigyeltek, bár a hangsúly már inkább a harmónián volt. A BR10 ismét nagy levegőtömeggel árasztotta el a szobát, amiben a kontroll ugyanúgy megvolt, mint a korábban hallottak során. Lehetett érezni a francia könnyedséget, a tisztaságot, a pontos és kiegyensúlyozott ritmikát, a basszus csak módjával volt jelen, inkább csak aláfestésként szolgált. Nagyobb hangerőn arányosan emelkedett, de nem vette át a szerepet, nem is akart minket beágyazni a sarokba, inkább csak jelen volt, magabiztosan, kontúrosan. A hangfalat jobban meghajtva sem éreztük azt, hogy szétesett volna az előadás, pedig a NAD végfokjában bőven van energia, de azt nagyon arányosan adagolja, ennek is sok köszönhető abban, hogy az élvezet nem vált csapongóvá.

Miles Davis - So What klasszikusával zártuk a sort, ahol a hangfal ismét a kiegyensúlyozottságával győzött meg minket. Természetesen a szaxofont kellően kiemelte, de ezúttal is fontos volt számára az arányok eltalálása és betartása. Hömpölygött a jazzlegenda felvétele, a dinamika itt is szabályos, arányos maradt, mindenki a szerepénél maradt, profi előadást kaptunk. A BR10 elég magas érzékenysége, és jó terhelhetősége is fontos tényező volt a hallottakban, hiszen már szobahangerőn is ereje teljében volt, a kimeneti szintet megemelve itt sem mosódtak össze a hangszerek, hanem együtt növelték meg az előadás temperamentumát, és hasonlóan Marcus Millerhez, ebben az esetben is klasszikus, élő feelinget kaptunk, remek hangulatteremtéssel, a tartományok óvatos betartásával, és a felvétel eredeti érzését nyújtva.

Összegzés, végszó

A Triangle a Borea BR10-et azoknak szánta, akik a sorozat által korábban megismert karaktert nagyobb nappaliba szeretnék elvinni. Egyértelműen érezhető volt, hogy a mélysugárzók megnőttek, azonban az is, hogy megfelelő stabilitást kaptak, továbbá a belső merevítések, és a sok csillapítóanyag is jótékony hatással volt a hangképre. Nem nyomult a BR10, betartotta a szabályokat, kellemes meglepetést nyújtva így nekünk, hiszen a korábbi, kisebb modelleknél pont az összefogottságot hiányoltuk gyakran. Itt már mindez megvolt, a hatalmas megmozgatott levegőtömeg nem nyomott minket össze, csupán éreztük azt, hogy rengeteg tartalékkal rendelkezik, amit akkor vesz elő, amikor szükségünk van rá. Véleményünk szerint a 600 ezer forintos árcédula abszolút arányban van a kapott mennyiséggel és minőséggel, a közép és magasszekció remekelt, a mélyek pedig végig kontroll alatt voltak, ráadásul a tempó mellett a természetességből és finomságból is többet kaptunk, mint azt vártuk volna. Mindenképpen érdemes meghallgatni azoknak, akiknek a korábbi Borea tagok tetszettek, hiszen a BR10 hallhatóan azok felett áll, nem csak méretben, hanem minőségben is.

1 2

Következő oldal >