Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Tannoy Revolution Signature DC6 állványos hangfal teszt
Zanzásított Tannoy Esszencia
2011. július 21., csütörtök, 08:50
Tannoy Revolution Signature DC6 audio hangfal hifi Tannoy hangfal hifi hangfal hangfal teszt
Meghallgattuk a Tannoy hagyományos hangsugárzó kínálatának, középső szériájának középső darabját, a Revolution Signature DC6-ot, és ismét átéreztük, miért is annyira nehéz erről a márkáról elfogulatlanul beszélni.
A Revolution Signature ismeretlenként is ismerős. Egyfajta zanzásított Tannoy esszencia. A kétutas, duál koncentrikus felépítésű doboz 20-150 W közötti teljesítményű erősítővel hajtandó. Folyamatos terhelhetősége 75 W, míg maximális 300 W. Mindezt 88 dB érzékenységgel közvetíti a hallgató felé. A frekvenciatartomány 45 Hz-től 35 kHz-ig terjed, -6 dB-es tűrés mellett. A mélyközép meghajtó egy 150 mm-es papír membrán, a magassugárzó 25 mm-es titán dóm. A közös tengelyű hangsugárzókat 1,8 kHz-en választja el egymástól a hangváltó. A basszreflex cső az előlap felé néz, ami jelentősen megkönnyíti a doboz környezetébe való akusztikai illesztését. Hasonlóan jó tulajdonság az íves oldalfal, ami a dobozban visszaverődő nem kívánatos, és a doboz által vezetett hangokat is nagyban csökkenti. A 10,8 literes szerkezet súlya 7,2 kg.
Aki ismeri a Tannoy-t az tudja, hogy az öreg brit cég a minőségmániája mellett megszállottnak tekinthető néhány akusztikailag előnyös megoldás használatában is. Megalkották és mai napig méltó módon fejlesztik a duál koncentrikus hangszórókat. Divatba hozták a sokszögletű és rendkívül sok munkát igénylő hangfalakat, majd a megoldásokat apránként finomítva, a hatszögletű és trapéz keresztmetszetű formákonát eljutottak az íves oldalú szerkezetekig. Ezeknek a fejlesztéseknek az eredménye a most tesztelt Revolution Signature DC6 is.
Ha megnézzük a Tannoy kínálatát, azt láthatjuk, hogy a hagyományos modellek között csak egy széria van, ami klasszikus dobozformát és hangsugárzó-kialakítást használ. Bizony a cég ennyire hisz a párhuzamos oldalaktól való megszabadulásban és a duál koncentrikus meghajtókban. Persze a Tannoy nincs egyedül ezzel a hitével. A márka rajongói is éppen ezt várják a gyártótól már évtizedek óta. A jelenlegi állapot egyenes következménye minden eddigi fejlesztésnek és tapasztalatnak. A Revolution (forradalom), mint név már többször felbukkant a Tannoy kínálatában, ugyanakkor ez a szó, ami talán legkevésbé jellemző a márkára. Hiszen, bár másoktól nagyon is különbözőek ezek a hangfalak, a cég saját kínálatában inkább egy evolúciós folyamat gyermekei.
Testközelben
A Revolution Signature DC6 egy egyszerű, klórozatlan, barna kartondobozban, puha zacskókkal és persze polisztirol habbal körülölelve érkezett. Az egyszerű csomagolástól megszabadítva az első ami feltűnt, a doboz oldalfalának tökéletes íve volt. Rögtön ezután, egy gyors ellenőrzés következett, tudva, hogy az igényes kivitelhez szükség van a doboz éleinek makulátlan illesztésére is, a Tannoy ezt az akadályt is sikerrel vette. Majd következett a doboz kopogtatása, finom paskolása, hogy hallhassuk, mennyire is csillapít. Az eredmény megdöbbentő volt. Az alig több mint 7 kg-os doboz úgy viselkedett, mint egy mázsás betontömb. Bármennyire is kocogtattam, hang abból nem jött. Dobolni biztos nem lesz jó, hangsugárzónak viszont remek lehet. Az elő és hátlapot végigsimítva az is kiderült, hogy az alumínium betétek is tökéletesen illeszkednek. A doboz külső felületein semmiféle csavart nem látunk. A színválaszték nem különösebben bőséges, mindössze egy sötét, Espresso és Világos Tölgy verzió közül választhatunk. Persze ez nem az Ikea, vagyis BoConcept, hiszen a minőség és dizájn bizony messze felülmúlja azt, amit a szereld magad mozgalom kínálhat.
Meghallgatva
A dobozokat első körben a Naim Uniti All-in-one rendszerével szólaltattuk meg. A hang selymes és nyílt volt, ám mindennemű pezsgés, dinamika nélkül. A Naim által ígért 50 W valahogy nem úgy érkezett el hozzánk, ahogyan azt vártuk. Gyors ellenőrzés gyanánt a hangfalakat átkötöttük az öreg csodafegyverre, a NAD 3020i-re. Az eredmény instant siker volt. Bár a NAD mindössze 28 W-ot ígér, a zene azonnal életre kelt. Az öreg erősítő katalógus szerinti teljesítménye közel jár a Tannoy által javallt legkisebb értékhez. Bár az erősítőt középértékig tekert potméterrel járatva érződött, hogy a DC6 ezt bizony keresztben lenyeli, a megoldás cseppet sem tűnt kompromisszumosnak. A Tannoy nagyon jól bánt a limitált erőforrással.
A meghallgatás egyik nagy meglepetése a közepes méretű dobozok nagyszerű mélytartománya volt. A hivatalos adatok szerint a -6 dB-es tűréshatáron belül 55 Hz-ig képes a DC6 megszólalni. A helyzet ugyanakkor nem ennyire egyszerű. A hangsugárzók valójában 55 Hz alatt is közvetítik a hangokat, igaz, itt már -6 dB-nél is nagyobb veszteséggel. A kérdés csak az, hogy mennyivel nagyobb. A válasz - bár műszeres méréssel ezt nem ellenőriztük - pedig valahogy úgy szólhat, hogy nem nagy veszteséggel. Vagyis a DC6 hangját semmi nem vágja el, nem zárja le 55 Hz alatt, sőt. Az egész mélytartomány, ha nem is kolosszális, de igen tisztességes és nagyon is egyenletes módon fut a mélyebb és még mélyebb hangok felé, persze egyre szerényebb erővel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 20-25 m2-es helységben szinte bűn a kis dobozok mellé bármiféle mélyládát tenni. A legtöbb esetben a mélyek utólagos hangképbe illesztése miatt alighanem többet veszítenénk zeneileg egy ilyen kombinációval, mint amennyit nyernénk rajta. Tulajdonképpen, még 30 m2 plusz csatolt légtér (előszoba, konyha vagy emeleti lépcső) esetén is igen kevés okát látom a DC6 bármiféle mélybeli külső támogatásának. A kép kerek egész így is.
Persze egy jól megépített doboz nem csak a mélyekről szól
A DC6 szépen ki tud nyílni a közép és magas hangok között is. Ezen a téren, a legszebbet talán a Marantz KI Pearl sorozatú erősítőjével sikerült összehozni, amikor Demis Roussos hangja valósággal világítva járta be a membrán felületét.
Az énekhangokról szólva a doboz kialakítása nagyon sokat segít a pontos térélmény megvalósításában. A rezzenéstelen felület és az elöl található reflexport nagyon kevés hangot szór oldalra, illetve hátra, ezzel a mögötte lévő felületeket nem vonja be olyan aktívan a hangképbe, mint azt más dobozok tennék. Az eredmény egyrészt a hangfalpár előtti térben megtapasztalható térérzetben érvényesül, másrészt a hirtelen elhallgatás és megszólalás képességében. Ez utóbbi persze nagyban függ a környezettől, vagyis bármennyire is jó ezen a téren a hansugárzó, egy üres falakkal megvert szobában ezt az erényt elveszíthetjük.
A meghallgatott felvételek között bemelegítésként elektronikus zene szólalt meg elsőként. Az Orbital korai munkái feszesen, izgalmasan szóltak. A populárisabb, Chemical Brothers szintén könnyű akadály volt. A basszusokkal tovább barátkozva Erykah Badu következett. A már korábban leírt remek mélytartomány egészen addig képes volt magára vonni az ember figyelmét még napjaink talán legkiválóbb R&B hangja meg nem szólalt. Badu hangja a Tannoy pontszerű hangsugárzójától elszakadva csodálatos módon állt előttünk.
A brit hangfal persze nem kerülhette el a Pink Floyd Meddle című lemezét sem. Az egyszerű kalandnak induló "belehallgatás" az album teljes elfogyasztásába torkollott. A DC6 képes volt a régi felvételt úgy közvetíteni, hogy attól szinte lehetetlen legyen elszakadni.
Bár a Naim, mint elektronika, korán kikerült a teszteszközök sorából, kiadóként még volt esélye visszatérni. A Naim Sampler 2 lemezén Antonio Forcione és Sabina Sciubba előadása élénk és kellemesen lágy volt egyszerre. Később Chris Anderson zongorajátéka is elbűvölt, bár itt egy csipetnyivel több testesség nem ártott volna.
A meghallgatások utolsó fázisa a Hifi Barlangban történt, ahol Marantz és Magnum elektronikák szólaltatták meg a dobozokat. A DC6 mindkét esetben nagyon jól szerepelt. Nagyszerűen adta vissza a finomságokat. Mellbevágóan megmutatta a rendszer a különbséget Tori Amos stúdió és élő felvételei között. Tisztán lehetett hallani a sok más esetben a profizmus leple alatt megbúvó szárazságot a stúdióban és azt a sugárzó életerőt, amit a színpadon nyújt a művésznő. Tisztán akusztikus felvételekkel természetesen könnyedén megbirkózott a doboz, bár hangja talán egy picit meleg volt.
Bár a hangzást jelentősen befolyásolja a használt erősítő, összességében a Tannoy Revolution Signature DC6 finoman lágy, részletező és rendkívül dinamikus hangfalként viselkedett. A közép és felső tartomány fénye inkább csak alkalmilag csillant meg, még hangsúlyosabbá téve egyes hangokat, hangszereket. Még forszírozva sem lehetett a felső-középtartományt zavarossá tenni. A DC6 nem egy magamutogató darab, nem válogatós, és nem hangsúlyozza a zene egyetlen szeletét sem a másik felett. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek.
