Tannoy Eclipse One állványos hangfal teszt

Amit tud, azt jól tudja

2017. április 13., csütörtök, 07:10

Tannoy audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal Tannoy hangfal Tannoy Eclipse olcsó hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt olcsó hangfal teszt Tannoy hangfal teszt

Vannak olyan hifi termékek, amelyek úgy jók, ahogy vannak. A Tannoy Eclipse One is ilyen. Jól szól, nem túl nagy, és nem túl drága. Aki nem akar mágiát és finomkodást, egyszerűen csak jó hangot keres bankrablás szükségessége nélkül, annak címezzük mai írásunkat.

Kivitel

A Tannoy Eclipse One színe fekete (csak tölgyhatású, faerezetes kiadásban rendelhető), hangszórói körül szürke színű műanyag díszítés található. Előlapján egy 28 mm-es, nitro-uretán (lakkréteg, amelyet egyes hangszergyártó cégek is alkalmaznak) csillapítással ellátott lágy dóm magassugárzó dolgozik, 127 mm átmérőjű, rosttal bevont papír mélyközép membrán társaságában. Szokásosnál kisebb hangszórójának köszönhetően aránylag karcsú, a szabványosnál kompaktabb, ezért elhelyezése is könnyű.

A 4,5 kilós doboz hátulján basszreflex nyílás és banándugót is fogadó csatlakozó található. Természetesen előlapi védőselyem is jár hozzá, melyet a négy sarokban lévő gumi foglalatokba lehet beilleszteni. Alul diszkrét embléma díszíti az Eclipse arcát, mely összességében nélkülözi a felvágást és mindenféle csillogást, épp úgy, mint a belépő kategóriás dobozok általában. Egyébként öt tagot számlál a Tannoy pénztárca kímélő szériája, az Eclipse One-nál kisebb (az Eclipse Minit elsősorban háttérsugárzónak szánják) és nagyobb (Eclipse Two és Eclipse Three) modellek, valamint házimozi center hangfal is található benne.

Tesztrendszer

A kis hangfalakat bejáratott állapotukban kaptuk tesztelésre, ettől függetlenül mielőtt billentyűzetet ragadtunk volna, még vártunk néhány napot, hogy legyen időnk töviről hegyire kiismerni őket. 2 x 40 W teljesítményű Rotel (RA-10) erősítővel történt a meghajtás, forráseszköznek pedig ADL GT40 USB DAC-kal felvértezett számítógépet és Pioneer Blu-ray lejátszót használtunk. A meghallgatás helyszíneként szolgáló ún. hendikep szobánkban hallgattuk korábban a némileg drágább Mercury 7.2 hangfalakat is, ugyanezen erősítővel, ezáltal az Eclipse One és a nagyobb testvér közti eltéréseket is jobban elcsíphettük. A hangfalakat kb. 50 centire húztuk el a sarkoktól, közéjük tévé is került, hogy filmekkel is kipróbálhassuk őket.

Megjegyzés: az említett szobában többnyire a hasonló kategóriájú, belépőszintű rendszereket szoktuk tesztelni, ez azonban nem jelenti azt, hogy az olcsótól a high end színvonalig, minden tesztalanyunkat itt járatjuk, hallgatjuk. A komolyabb hangfalak, ill. rendszerek meghallgatását értelemszerűen jobb akusztikájú környezetekben, nagyobb és/vagy zenehallgatásra kihegyezett térben végezzük, nem ritkán a forgalmazók bemutatótermeiben. Ezt csak azért említjük meg, nehogy olvasóink azt feltételezzék, hogy tesztjeink során figyelmen kívül hagyjuk a szobaakusztika fontosságát. Ettől függetlenül az Eclipse One (feltételezhetően) főleg olyan felhasználók otthonába kerül, akik nem hangelnyelő panelekkel pakolják teli a falat, egyszerűen csak egy általános élettérben szeretnének a PC/TV hangszórókhoz képest jobb, testesebb, tisztább élményt.

Meghallgatás

A Melody Gardot által elénekelt If I’m Lucky c. (Charlie Haden Quartet West - Sophisticated Ladies album) hamar megalapozott bennünk egyfajta bizalmat e hangfalakkal szemben. A hasonlóan árazott dobozok itt többnyire a vártnál több basszust és/vagy magashangot nyújtanak, esetleg a pozitív élményre való törekvés közben elfeledkeznek a tartalom, a hangszerek és a konkrét zene kifejezéséről. Itt kicsit fordítva történt. Nem akart dominálni az Eclipse One, basszusai szűk léptékben jelentek meg, elsőre túl nyugodtnak látszott, ugyanakkor természetesség és zeneiség jött létre, ami ebben a kategóriában meglehetősen ritka.

A kis méret értelemszerűen gátat szabott a basszusoknak, de ettől még igazságtalan lenne azt állítani, hogy az Eclipse nem tud ütős lenni. Ha kicsi szobában jól el tudjuk helyezni, akkor nem kevés erőt és dinamikát képes felmutatni. Érezni lehetett, hogy 50-80 Hz között nagy hangerőn kicsit megfeszült, felkeményedett. Ettől a kis puklitól eltekintve volt benne egy pici játékosság, hogy azért ne tűnjön unalmasnak. Egész jól bírta a terhelést is, hozzátartozik, hogy jó erősítővel hajtottuk. Caro Emerald - Back It Up c. számában kijött a várt vidámság, pörgés és könnyedség, és pozitív hallgatói élményt kaptunk annak ellenére, hogy bizonyos részleteket nem tudott kiadni a rendszer. Nem akarta túlvállalni magát, cserébe nem hibázott nagyot. Az egyszerűen közölt, függöny-szerű hangsáv mögül ki tudtuk venni a mozgó, élénk hangokat. Utóbbi azért fontos, mert sok olcsó hangfal tehetetlenül reagál az élő hangszereket tartalmazó részletekre. Az Eclipse One minden mást félretéve arra törekedett, hogy adjon nekünk egy kicsit abból, amit keresünk, udvariasan elhagyva az ínyencek által áhított finomkodást. Utóbbihoz sokkal drágább hangsugárzó szükséges.

Többször is meghallgattuk kedvenc/referencia felvételeinket, és néhány napig csak kedvtelésből hagytuk, hogy valamilyen háttérzene szóljon rajta. Kiismerve karakterét, feltűnt, hogy higgadt, büszkeséget és felvágást nélkülöző a kis Tannoy. Filmek nézésekor jóllehet, nem ugrottunk fel ijedtünkben a robbanásoktól és nem borzongtunk bele a drámai zenei aláfestésekbe, de jóleső hangot kaptunk. Ha órákig szólt a rendszer, akkor sem éreztük fárasztónak, frusztrálónak. A térábrázolás sajnos nem volt erőssége, hetykén kialakított egy kis burkot maga körül, de a sztereó színpad közepét félig nyitva, félszegen kezelte. Ettől függetlenül sokszor képes volt figyelmünket a zenére irányítani annak ellenére, hogy a drágább hangfalakhoz képest egyszerűsített kivitele meggátolta a dimenziókapu hatást, az intim jelenlét érzetet.

Piros pontot érdemel a kis Tannoy azért is, mert homogenitása mellett nem riadt vissza szélsőséges zenei stílusoktól sem. Tudva, hogy nem célirányosan csiszolgatott, audiofil igásló, hanem egy szimplán jó hangot nyújtó kis dobozka került hozzánk, inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon kibillentheti valami ezt a könnyed, józan karaktert? Az elektronikus, intenzív ütemű zsánertől eljutottunk a hard rock-ig, és nem maradt ki a progresszív metál sem. Ami már torkán akadt volna, azt inkább szelíden tovább engedte. Nem tudott élezett, agresszív hangokat kiadni, és a metsző, hirtelen bevágódó impulzusokat is inkább finomkodva kezelte. Másszóval olykor éreztük, hogy nem kapunk meg mindent, de mégsem tudtunk megharagudni a kis Eclipse-re, mert az a bizonyos nehezen megfogalmazható érzet, a hangulatábrázolásra való törekvés végig ott lappangott benne.

Ajánlás

A jó árért cserébe valamiféle kompromisszumot mindig el kell vállalni. A drágább hangfalak ilyen-olyan adottságokkal képesek ellensúlyozni, ha valami esetleg picit hiányzik, vagy éppen túlcsordul karakterükben. A Tannoy Eclipse One azért nyerte el bizalmunkat, mert nem próbált mindenáron szépíteni, ugyanakkor nyíltan tudomásunkra adta, hogy vannak korlátai. Annak ellenére, hogy a nehéz falatokat rágás nélkül gyűrte le, és nem fordított figyelmet a finom részletek ábrázolására, hangjában ott lappangott a zeneiség és egy könnyed, hamar megkedvelhető érzet. Ezen az áron, ilyen jóindulatú dobozzal ritkán találkozunk, ezért adunk neki egy Ajánlott Vétel cédulát, mert saját szintjének kiemelkedő tagja. Aki nem szeretne, vagy nem tud 65 000 forintnál többet áldozni egy pár ún. mindenes dobozkára, és kis helyen, ill. kis méretből szeretne jó hangot, annak nem kell tovább kutatnia.

1 2

Következő oldal >