Samsung HW-D350 és HW-D450 hangprojektor teszt

Árnyék a falon

2011. október 26., szerda, 09:55

Samsung Samsung hangfal hangfal hangprojektor soundbar surroundbar házimozi hifi audio soundbar teszt hangfal teszt

Azzal az állítással, hogy minden háztartásban van legalább egy TV-készülék nem mondok újat. Azzal sem igazán, hogy ezeknek közel fele már lapos kijelző. A házimozi viszont már egy másik kérdés, hiszen nem tartozik szervesen a televízióhoz.

A házimozi az utóbbi években slágertermék lett, ugyanúgy, ahogyan a nyolcvanas-kilencvenes években a hifi torony, mindenkinek kell, hogy legyen, még akkor is, ha semmi idejük nincs a filmnézésre. A lapos kijelző viszont már kész tény, ha valaki tévézni akar, akkor csak ilyet vehet, mást nem kap. Ezzel nincs is baj, hiszen ez a fejlődés kézzelfogható vívmánya. Ezeknek a készülékeknek az egyetlen jelentős hibája pont a méretéből adódik, ugyanis használható hangrendszert nem igazán tudnak beleépíteni, a hírek meghallgatásához pedig luxus lenne üzembehelyezni a házimozinkat. A CRT készülékek idejében már a Sony is csinált szorosan a tévéhez kapcsolódó, viszont különálló hangdobozokat, majd az első jelentős lépést pár évvel ezelőtt a Yamaha tette meg, amikor kihozta az első soundbart, azaz hangprojektort. Ebben az esetben a kijelző alá helyezhető keskeny rendszer, a szubláda kivételével, egy egész házimozit képes volt kiváltani, így elfelejthettük a különálló erősítőt vagy kábeleket, a kapott eredmény pedig ? az egyszerűségéhez képest - igazán lenyűgöző volt. Ez viszont még mindig mozi, nem pedig szimpla tévézés.

A Samsung gondolt egyet, és létrehozott egy olyan kis szerkezetet, ami lényegében mindkét célközönséget kiszolgálja. A HW-D350 és a HW-D450 között annyi a különbség, hogy az utóbbi kapott egy vezeték nélküli mélynyomót, 60%-al megnőtt a teljesítménye, valamint opcióként iPod is köthető rá. A készülékek fekete vagy fehér színben kaphatóak, a 957x92x45 mm-es méretnek és a 2,25 kg-os súlynak köszönhetően pedig könnyen elhelyezhetőek. Természetesen a falra is illeszthetőek, és ha a kijelzőnk is oda került, akkor tudjuk kihasználni igazán ezt a Crystal Surround Air Track elnevezésű hangrendszert, ami így plusz támogatást kap a hangzás terén. A Samsungokban a hangszórók a téglatest két szélére kerültek, tartalmaznak kettő darab mélyközepet és egy magassugárzót, a konfiguráció pedig kétutas. 1 audio és kettő optikai digitális bemenetük van, az esetleges frissítéseket az USB-n keresztül végezhetjük el, a frekvencia átvitel 20 Hz-20 kHz közötti, a vezérlés pedig a távirányító mellett a készülék tetejéről is elvégezhető, mégpedig érintőgombok segítségével. A térhatást szolgálják a beépített Dolby Digital, DTS dekóderek, valamint a 7 DSP hangkép. Az AV Sync korrigálja a kép és hang között esetleg előforduló időeltolódást, a DRC egyensúlyt teremt a halk és hangos részek között. A 3D másodvirágzását éli, és bár nem igazán érte el a hozzá fűzött reményeket, azért opcióként nem rossz, ha a TV-nk tudja. Hozzá 3D hang illik, ezt a Samsung a saját fejlesztésű 3D Sound Plus segítségével oldja meg, ami a 3D Depth Sound és Horizontal Surround technológiájának közös innovációja.

A Samsung hangprojektorát nagyon könnyű installálni, a kezelése sem okozhat problémát, jöjjön hát a hangminősége. Méretükből adódóan azt gondoljuk, hogy kis szobákban vesszük igazán hasznát, de már a Yamaháknál rájöhettünk arra, hogy ez nem így van, ezeknek a konfigurációknak igenis kell a tér. Amennyiben 2 méterről hallgatjuk, akkor azt is hihetjük, hogy csupán a TV szól, mert sok pluszt nem nyújt, viszont a távolság növelésével elkezd beigazolódni az egész eljárás létjogosultsága. Néhány tényt viszont le kell szögeznünk. Először is mindkét készülék olcsó, nagyon is olcsó. A D350-es 45 ezer forintba kerül, és a D450 sem több 60 ezernél, ennyi pénzért ne várjuk azt el, hogy miénk lesz a világ. A kisebbik hangprojektor arra nagyon jó, hogy kiváltsuk vele a tv hangszóróit, kapjunk egy relatív nagy, de azért könnyen behatárolható teret. Párbeszédeknél a hatás nem igazán érzékelhető, bár az is lehet, hogy a teszthez használt kijelző hangrendszere volt a megszokottnál jobb. Zenés és koncert anyagokon már sokat javul az összhatás, egy kerek egészet kapunk, amiben nincs hiányérzet, csak a zene. A hangerő bőven elegendő, a torzítás sem volt mérvadó, igazán szórakoztatott a használata közben. Házimoziról viszont butaság lenne beszélni. Nem állítom azt, hogy egy ilyen rendszerből nem lehet akár 5.1 csatornás hangzást létrehozni, de az nem ennyibe kerül.

A D450 a hozzá járó vezetéknélküli mélynyomóval és a csatornánkénti plusz 30 wattal azért már komolyabb tudást képvisel, de a dimenziónak az ő esetében sem a végtelen szab határt. A 3D hangtechnika érezhető ugyan, de korántsem olyan látványos, mint amire számítunk. Nő egy kicsit a tér, a hangok előrébb kerülnek, ahogyan a képeknél már ismerjük, de többet nem igazán kapunk. Elhelyezhetjük mindkét soundbart a tv előtt is az állványon vagy egy polcon, de a legtöbbet akkor hozzuk ki belőle, ha a falon van. Ebben az esetben sokkal értékelhetőbb a Samsung technológiáinak lényege, a hangok testesebbek, a színpadkép pedig szélesebb lesz, a nagyobb testvérrel pedig egy lazább mozi is megkockáztatható, igazi háttérhangokra viszont az ő esetében se számítsunk.

Ajánlás

A Samsung HW-D350 elsősorban a TV hangszóróinak kiváltására szolgál, míg a D450-nel akár már egy visszafogottabb házimozizás is megoldható. Nagyon olcsó termékek - a kisebbmodellt ajándékként adják a D6500-as LCD-k mellé -, ehhez képest viszont sokat nyújtanak és jól is néznek ki. Ne várjunk sokat, és akkor elégedettek leszünk.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.