PSB Synchrony B600 állványos hangfal teszt

2022. december 1., csütörtök, 21:40

PSB audio hifi hangfal high end PSB Synchrony PSB hangfal hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt PSB hangfal teszt high end hangfal high end hangfal teszt

Az idén 50 éves kanadai PSB Synchrony szériájáról már beszámoltunk egy hír formájában, hiszen hazája legnépszerűbb hangfalgyártójáról van szó és ez a legújabb, és náluk jelenleg legnagyobb szintet képviselő sorozatuk. Akkor összesen kettő tagot tartalmazott, jelenleg három modell van ebben a repertoárban, amelyek közül a legkisebb és egyetlen állványos hangfal a Synchrony B600, amit tapasztalataink alapján egyáltalán nem kell félteni a szép számmal akadó vetélytársaitól.

Kanada jelenlegi állványos csúcsa a PSB repertoárjában

A PSB továbbra is a természet szépségéből és erejéből építi fel filozófiáját, ami Kanadáról lévén szó, tulajdonképpen adott is, hiszen a világ összes fájának és csodás tájának jelentős része ott található. Synchrony szériájukkal a magasabb elvárásokkal bíró közönséget célozták meg, ami a megépítettségben és minőségben mutatkozik meg elsősorban, a felesleges cicomát továbbra is messziről kerülik. Persze apró díszítőelemeket alkalmaztak, de szó nincs túlzásokról, vagy feleslegesen bevetett dizájnelemekről. Tulajdonképpen igazuk is van. A Synchrony B600 egy normálméretű, basszreflex rendszerű, kétutas állványos hangdoboz, aminek oldallapjai párhuzamosak, fényes fekete vagy kézzel válogatott, párokhoz igazított szatén diófurnér kivitelben választhatók, hozzá akusztikailag semleges, mágnesesen rögzíthető védőszövet, és opcionálisan hozzá tervezett, a fellépő rezonanciát elnyelő állványt kínálnak.

A védőszövetet eltávolítva egyből szembetűnik a PSB gyártmányok egyik jellegzetessége, mégpedig a hangszórók inverz elhelyezése. Tehát alulra került a hullámvezetővel ellátott, 25 mm-es titán dóm magassugárzó, amit ferrofluid hűtéssel és neodímium mágnessel láttak el, fölé illesztették az öntvénykosaras, 165 mm-es mélyközépsugárzót, aminek membránja szőtt szénszálból készült, amely egyesíti az alacsony tömeget és a nagy merevséget.

Ahogyan írtuk, sok "csicsa" nincs a felületen, de ami díszítést találunk, az pont elég. Fényes krómbetét a hangszórók pereménél, valamint két függőleges sáv, ami az előlapon fut végig. Itt észrevehető, hogy az ezeket közrefogó felület egy 5 mm-es, tömör alumínium terelőlemez, és a finom részletek elénk tárásában segít, amiben társa a doboz kiterjedt belső merevítése, ami minimalizálja a rezonanciákat, amelyek egyenetlen reakciót és elmosódott tranzienseket okozhatnak.

A B600 lábait az IsoAcoustics konkrétan a PSB-nek tervezte, az elcsatolás jobb mikro-részleteket, szélesebb hangteret és precízebb képalkotást eredményez. A hangdoboz hátsó oldalára tekintve találjuk a lekerekített peremű reflexnyílást, valamint ide is jutott a króm díszítésből, ami szintén egy alumínium lemezt keretez.

Az elgondolás abszolút logikus, hiszen a kiáramló levegő megfogottságához nem árt a stabilitás, amit az alumínium nagy valószínűséggel nyújt is. A PSB Synchrony B600 bemenetei első osztályú WBT gyártmányok, tehát aranyozásból és teflonvédelemből nincs hiány, és még a jumperek kivitelezésére is gondosan odafigyeltek.

A meghallgatás során a klasszikus felállást alkalmaztuk, tehát saját márvány állványunkat, csöves kimenetű CD-lejátszónkat, Naim streamerünket, Parasound elő-végfokunkat, valamint QED és VIABLUE kábeleket, az műveletet hosszas bejáratás előzte meg, ami elengedhetetlen volt ebben az esetben is.

Ahogyan a bemutató híranyagunkban is olvasható, a cégalapító és egyben hangfalak vezető tervezője Paul Barton egy olyan hangfalcsaládot szeretett volna létrehozni, ami a korábbiaknál magasabb szintet képvisel, mindeközben figyelembe vették a zenehallgatók visszajelzéseit, akik az előadás során a finom részletekre is kíváncsiak. Megjelenésekor a Synchrony egy álló és egy állványos típust kínált. Az előbbinél a T600 mellé felsorakozott a zászlóshajó, a T800 is, viszont állványosból továbbra is csupán a nálunk vendégeskedőt kínálják, ami a megjelenése óta eltelt egy év miatt némi magabiztosságra, elégedettségre utal a cég és a vásárlók részéről is. Mindjárt kiderítjük, hogy ez okkal van-e így.

A PSB-nek valóban sikerült dobozba zárnia a természetet

Amennyiben valaki ismeri a PSB filozófiáját, annak lehet elképzelése arról, hogy mit is nyújthat a Synchrony B600. Már a 200 ezer forintos ársávban is képesek meghökkentőt produkálni, hiszen parányi termetből életerős, dunsztos, és határozott hangot nyújt, akkor mit várhatunk egy olyan állványos hangdoboztól, ami szintén nem nevezhető nagynak, viszont az ötszörösébe kerül? Nos, igen, megkapjuk a jellegzetes PSB karaktert, csak a jelenleg elképzelhető legnagyobb, legpontosabb és legodaadóbb változatban.

A B600 első nekifutásra a remek terhelhetőségével, lendületével és energiájával próbált minket kizökkenteni a nyugalmunkból, aztán mindezek mellett gyorsan felfigyeltünk a részletekre is, amelyek ugyanolyan hangsúlyt kaptak az előadása során. A Dire Straits debütáló lemezébe is olyan energiát csempészett, mintha az előadók már éveket töltöttek volna a színpadi deszkákon, az ehhez járó elismertség és siker pedig beleköltözött a játékukba, hiszen a megszokottnál összeforrottabban, magabiztosabban játszottak. Tényleg odafigyelt a B600 a legapróbb részletekre is, ráadásul azokat szinte egy szintre emelte a szólóhangszerével. Olyan definiált és erős volt, mint egy kanadai fenyő rönk, viszont képes volt minket elkalauzolni az erdőbe, mert bevont a zenébe, annak árnyalataiba és finomságaiba. Amikor jazz triót hallgattunk Petrucciani-val az élen, varázslatos képet ábrázolt, amiben nem volt bűbájos, de gondolkozás nélkül elvitt a precízió által átitatott, mégis sokszor habkönnyű dallamfolyamokba, amelyek magukkal tudtak ragadni, mi pedig úsztunk velük együtt. Az aprólékosság és határozottság olyan életerős, kompromisszummentes előadássá kovácsolódott össze, amit valóban csak ebben az ársávban kaphatunk meg ma. Ráadásul nem minden esetben.

A Synchrony B600 nem ismerte a tréfát, a játékosságot viszont igen, ami Marcus Miller zenéiben is megmutatkozott, ahol szintén egyszerre kellett produkálnia a tempót, a határozottságot és a lazaságot is. A zenekar most kisebb színpadon játszott, eleve oda is lettek komponálva ezek a dalok, viszont a többezres közönséget is képes volt kiszolgálni. Igen, meg volt benne az alázat, ami ehhez a muzsikához kell, ez pedig tovább fokozódott, amikor Tori Amosra váltottunk. Természetes zongorahang, picike énekesnő közel a mikrofonhoz, hatalmas Bösendorfer, és gyakran melankóliába fulladó hangulat. Mindezt a PSB szinte kirázta a kisujjából, pedig korántsem könnyű feladat egyszerre nagyot nyújtani, közben pedig megmutatni minden apró szösszenetet. Ezekben a dalokban mindkettőnek fontos szerepe van, külön-külön csak ízelítőt tudnak nyújtani a művész elképzeléséből. A hallottak viszont nagyon is rendben voltak, így teljes értéket kaptunk.

Peter Gabriel esetében, ugyan teljesen más megközelítésből, de hasonló a felállás, viszont még a keverés buktatóira is figyelni kell, hiszen a hangmérnökök sok esetben elég elnagyolt munkát végeztek. Hogy mit tett a B600? Fogta magát, és a zene egészére koncentrált, bevetve az összes energiáját. Tisztában volt vele, hogy azt, amit a stúdióban elrontottak, nem javíthatja ki, ezért mellszélességgel a zene hangulatát és habitusát vette célba, ami olyan daloknál, mint a Sledgehammer, vagy a Signal to Noise egyszerűen leterített. Azt éreztük, hogy nem kevés levegőt mozgat meg, viszont ebben az esetben még többre lett volna szüksége. Nem külön mélynyomóra, mert basszusból bőven eleget kaptunk, hanem nagyobb doboztestre, ami a sorozatban a T600 vagy T800 velejárója. Mindezek ellenére kihozta magából a maximumot, ami egyáltalán nem volt kevés, ahhoz viszont nem elegendő, hogy egy albumot végig hallgassunk a zsenitől. Ez egyiküknek sem a hibája, egyszerűen el kell fogadni, hogy Gabriel nagyívű zenéjéhez nagyobb térfogat és helység szükséges, ennyi az egész.

Shirley Bassey dalainál visszaállt a rend, ahogyan Sheryl Crow-nál is, ráadásul nála éreztük, hogy újakra cserélték a gitárja húrjait, és a hangját is balzsamozza valamivel, annyira erős és lendületes volt a játéka, akár a hangszeréből, akár a torkából szabadultak azok elő. Mégis volt benne valami lazaság, rögtönző érzés, pedig Texas elég messze van Kanadától. Mi mégis pattintottunk gondolatban egy sört, hátra dőltünk, és valahogy azt akartuk, hogy az egész ne érjen véget. Ugyanez az érzés kerített minket hatalmába, amikor klasszikusabb témákhoz nyúltunk, először Chopin, majd Vivaldi által. Az előbbinél az erdő mélyén kalandoztunk, míg az olasz szerzőnél nyíltabb terepre értünk, mert kivitt minket a sűrűjéből, elárasztva minket a szabadság érzetével. Talán hasonló érzés járhatja át Bryan Adamset is, amikor az állam hosszú útjain zarándokol farmerben, rekedtes orgánumát átjárja a harapni való tömény levegő.

A tesztünk végén a Megadeth és a Safri Duo segítségével kalandoztunk el egy kicsit, hiszen egyszerűen csak szórakozni, döngetni szerettünk volna. A PSB persze ebben is a rendelkezésünkre állt, hiszen rendesen beverte a cölöpöket, a torzított gitár pedig valóban torzult és érezhető súllyal is rendelkezett. A részletekre még ebben az esetben is odafigyelt, ami a szintetikus zenén a szépen leváló és elterjedő hangfoszlányokban, metálon pedig a követhető basszusgitáron és a dobos díszítésein lehetett elsősorban észrevenni. A hangsúly viszont a dögösségre és lendületre irányult, amiből egyszerűen nem akart kifogyni. Nem zavarta semmi a hangfalat, a hangerőt is emelhettük, amíg csak a hallójárataink bírták azt, tulajdonképpen mi jöttünk kicsit zavarba attól, hogyan is bújhat meg ekkora erő és lelkesedés egy ekkora dobozban. Közben megőrizte természetességét, a színezésről még hírből sem hallott, ahogyan az önsajnálatról sem. Mint egy görög szobor, ami kendőzetlenül mutatja meg a valóságot, igazi erőt sugall, testének apró részletei is dominánsak, nekünk pedig csak egy dolgunk marad, csodálni őt.

A természet valódi ereje

A PSB a Synchrony B600 állványos hangdobozzal valóban teljesítette azt, amit célként kitűztek maguk elé az alkotásukkor. A cég kisebb, tulajdonképpen már a belépő kategóriás modelljei is hatalmas erővel rendelkeznek, ez viszont egyszerűen nem akar kifogyni belőle. A PSB mindig kihangsúlyozza a természetességet, amit itt mindent elsöprő hurrikánként is átélhetünk, ha olyan zenét választunk, de visszafogottabb hangulatunkban a meleg, testes szelet hozza a szobánkba, ami tiszta, felesleg nélküli és folyamatos volt. Nincsenek buktatók, a B600 mindig önmagát adta, és ez hatalmas erőt, dominanciát és tempót jelent. Ebben az árban található jóval dominánsabb és árnyaltabb hangfal, olyan is, ami mérnöki precizitással ad elő, és szimplán zenei is. A Synchrony B600-nak ezeket sikerült szépen összegyúrnia, és bár a mélyszekció és a lendület minden körülmények között előnyt élvez nála, elsősorban naturalista, felesleget nélkülöző és betonbiztos előadása az, amivel megpróbálja elnyerni a tetszésünket. A miénket sikerült, egyéniségét nagyon gyorsan megszerettük, és az ajánlatunkat is kivívta magának. Nem mindenkinek ez az elképzelése egy milliós hangfalról, de akinek igen, annak telitalálat lehet.

1 2

Következő oldal >