Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
PSB Alpha P5 állványos hangfal teszt
2020. február 20., csütörtök, 17:50
PSB audio hifi hangfal PSB Alpha PSB hangfal hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt PSB hangfal teszt
A kanadai PSB kínálatából ősszel sikerült megismernünk egy termetes állódobozt, majd egy mélynyomót, idén pedig egy házimozi összeállításhoz volt eddig szerencsénk. Itt az ideje, hogy megnézzük, mit is kínál a gyártó azok számára, akik kis helységben tudnak vagy szeretnek zenét hallgatni, és a rendelkezésükre álló pénzügyi keret sem nagy. Jöjjön hát a PSB Alpha sorozatának P5 állványos hangdoboza!
A PSB annak idején az Alpha sorozatot egy kis kanadai városban tervezte majd gyártotta. A céljuk az volt, hogy egyszerű hangsugárzókat hozzanak létre, amelyek elsősorban a teljesítményre összpontosítanak. Pár évtized elteltével a cég újraélesztette a sorozatot, hiszen szeretnék a hallgatókat visszavezetni az eredeti kiindulóponthoz, tehát a szimpla, de minőségi zenehallgatáshoz. A PSB oldalán is a Natural Wonder, tehát a természetes csoda szlogennel látták el a termékcsaládot, ami által tényleg arra következtethetünk, hogy a gyártó valóban kerül minden sallangot.
Az eredeti széria megjelenése óta eltelt idő természetesen hozott magával némi járulékot, tehát komplett házimozit is összeállíthatunk az Alpha sorozatból, mint ahogyan azt korábban már be is mutattuk, de kínál még fejhallgatókat és passzív soundbárt is. Most azt a nagyobb Alpha P5 állványos hangdobozt fogjuk sztereó rendszerben meghallgatni, ami a korábban tesztelt többcsatornás rendszerben háttérsugárzóként szolgált, viszont külföldön az elmúlt időszakban elsősorban zenehallgatóktól gyűjtött be néhány elismerést.
A Paul Barton által tervezett hangsugárzó mindössze 170x290x240 mm-es, a tömege pedig 4,6 kg, tehát egy vérbeli mini monitorról van szó. Ebbe a méretű dobozba 19 mm-es neodímium mágnessel támogatott alumínium dóm magassugárzó, valamint 133 mm-es, polipropilén membrános mélyközépsugárzó fért el, kettőjük munkáját pedig egy hátoldali, 63,5 mm-es reflexnyílás segíti, aminek pereme lekerekített, a beépített cső pedig majdnem a frontoldalig ér.
A hangszórók úgymond "fordított sorrendben" kerültek beépítésre, hiszen a cég logójával ellátott dóm van alul, a mélyközép pedig fölötte. Amennyiben betartjuk a klasszikus iskola elvét, miszerint a magassugárzó legyen a fülünkkel egy magasságban, így majd legfeljebb még lejjebb csúszunk a fotelünkben, ennél nagyobb problémánk ne is legyen soha. Peremük világos díszítőívet kapott, több flanc nincs is a PSB Alpha P5-ön, és ez így is van jól. A csatlakozó szimpla, de stabil, normál minőségű, a beépített keresztváltó pedig 2500 Hz-en kel életre. A fekete és barna színekben kapható doboz elég mokány, könnyen mozgatható ugyan, de az alig 5 kg-os súly a kezünkbe véve valamivel többnek tűnik. A PSB nem szeretne többet vállalni az Alpha P5-tel, mint amit a fizikuma megenged. Állványt, esetleg íróasztalt (elcsatolás közbeiktatásával) ajánlanak hozzá, valamint mélynyomót, ha keveselljük a basszusát, hangkarakter terén pedig stúdiós ízt szerettek volna elérni. Lássuk hát, hogy mit sikerült ebből megvalósítani!
Hosszas bejáratást követően bedobtuk a kis PSB-ket a mélyvízbe, és a koncertre készülve az első album a Dream Theateré volt, ami által kapott egy jó adag virtuóz zenészt, torzított gitárt és nyaktörő tempót. Különösebben nem sikerült zavarba hoznunk, nagyon is bátran állt a dolgokhoz. A ritmusszekciót stabilan követte, amit egy monitortól mondjuk el is várunk. A cintányér kásás volt, mint a felvételen, az egész előadást pedig szárazon, tényleg stúdiós jelleggel tálalta. Bírta a nagyobb hangerőt, de éreztette, hogy ne feszítsük túl a húrt, nem szeretne állódoboz lenni. A térrel nem volt baja, tisztességgel kitöltötte azt, de a háromdimenziót nem kínálja, ahogyan a cég sem tesz ilyenről említést.
Pink Floyd esetében a várt lebegés átjött, de szorosan kapcsolódott a dobozokhoz, nem tolta túl a teret magasságban. Szépen, gondosan kimunkált színpadot viszont mutatott, amit lyuk nélkül hozott, ha a P5-ösöket egymástól szűk két-három méterre helyeztük el. Odafigyelt a hangulatkeltésre, becsukott szemmel könnyen bele lehetett merülni az atmoszférikus zenébe. Az elektromos gitár sem kapott nagyobb súlyt a kelleténél, a dobokat pedig újabb dicséret illeti, mert erejük és pontosságuk mindvégig megmaradt. Néha azt hittük, hogy dominánsabb is a társainál, de egyszerűen csak megmutatta azt, amit a stúdióban kreáltak.
King Crimson - Islands albuma jött ezután, annak is a kilencvenes évek végén készült CD-változata, ami szerencsére még nincs túlvezérelve, a dalok követése viszont bőven ad munkát minden hangfalnak. Az Alpha P5-öt is megdolgoztatta, de annyira nem, mint arra számítottunk. A klasszikus megközelítéssel a halk hangok és hirtelen kitörések szinte természetesnek tűntek, a Song of the Gulls pedig egyenesen simogatott, ahogyan a címadó tétel is. Az énekhang meleg és tapintatos volt, valamint a kíséret is, tényleg a zenei előadás iskolapadokban oktatott megközelítéséhez volt jelen esetben dolgunk.
A tempósabb popzene nem is feküdt neki nagyon, bár teljesen elutasítóvá sem vált. Szórakoztató jelleget öltött ugyan, de egy kicsit feszengett a sok elektronika és szintetikus dobok hallatán, a rengeteg visszhanggal alátámasztott ének pedig idegenné lett általa. "Soha rosszabbat" mondhatnánk, és valóban így gondoljuk, hiszen háttérzeneként, beszélgetésekhez aláfestésnek nincs gond, de nem fogunk a kilencvenes évekbe még gondolatban sem visszarepülni a hallottak után.
Tesztünk alatt eleinte éreztünk némi bizonytalanságot és zártságot, amit rövid időn belül az Alpha P5 teljesen levetkőzött. A színpad mélységben is megerősödött, a középhangok igazán éretté lettek, az eddig is méltatott basszusgitár és dob pedig semmit sem veszített határozottságából. Méretéből adódóan persze jobban szereti az akusztikus hangszereket, és azt, ha a zenekar csak három vagy négy tagból áll, de összetettebb daloknál sem vált zavarossá, vagy nyugtalanná az előadása. A legnagyobb erénye pedig az, hogy bevon a zenébe, majd ott is tud tartani.
A PSB Alpha P5 bizony zenehallgatásra lett kitalálva. Házimoziban háttérsugárzóként is megállja a helyét, de az igazi arca sztereóban körvonalazódik. Természetes, egységes hangja van, a gyártó nem vezet tehát félre senkit a marketingszövegével. Nagyon fontos tulajdonsága a pontosság, valamint az, hogy egyszerűen csak zenél. 20 m2-es szobába is bőven elegendő a teljesítménye, a stabil állványokat pedig igenis igényli, kár lenne polcra vagy asztalra száműzni őket. Allroundernek nevezhetjük, de táncparkettet, vagy rockszínpadot ne várjunk tőle, nem is szeretne ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Amit akar, azt viszont 100 %-osan hozza, ez pedig bőven megér egy Ajánlott Vételt.
