Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Klipsch The Three II Bluetooth hangszóró teszt
2020. július 20., hétfő, 13:05
Klipsch audio hifi hangfal hangszóró hangrendszer Bluetooth Klipsch hangfal Bluetooth hangfal Bluetooth hangrendszer Bluetooth hangszóró hangfal teszt hangrendszer teszt Klipsch hangfal teszt Bluetooth hangrendszer teszt
Nem is olyan régen sikerült bemutatnunk a Klipsch The One Bluetooth rendszerének újabb, továbbfejlesztett változatát, ami kisebb lakókörnyezetben és alacsonyabb, közepes hangerőn érezte magát igazán jól. Most egyet feljebb léptünk, a The Three modellre, aminek szintén az újabb változatát kaparintottuk meg egy teszt erejéig.
A két modell között a rokonság egyértelmű, látható és tapintható, azonban a The Three II minden téren több igényt képes kielégíteni, akár már ránézésre is. A valódi fa tetőlap és alsó réteg ezúttal is luxusérzetet biztosít a rendszernek, ahogyan az ezt körbe ölelő nagyon sűrű, masszív védőszövet, ami amellett, hogy stílusos, a hangok áteresztését sem gátolja.
Felül a már ismerős, gondosan megmunkált réz kezelőszervek várnak ránk, amelyek egyike az üzembehelyező billenőkapcsoló, a másik a hangerő potmétere, a harmadik pedig a bemenetválasztó, ahol az első változást észlelhetjük a kisebb modellhez képest. Szerepel az AUX, valamint a Bluetooth opció, azonban a The Three II továbbiakat is kínál, úgymint USB és phono, mindezek használatát itt is pici LED-ek jelzik.
A hátlap is átrendeződött, hiszen mindezekhez csatlakozók szükségesek, továbbá egy panel, ami az ezekhez elengedhetetlen elektronikákat rejti. Igen, a The Three II esetében a védőszövet nem öleli teljesen körbe a falapokat, hátul masszív fémbetét van, amit a nagyobb ház és teljesítmény is eleve megkövetel.
A normál vonalszintet és a phono-t egyetlen RCA bemenettel oldották meg, kettejük között a váltást egy kapcsoló segítségével tették lehetővé. Elsőre spórolásnak tűnhet, tényleg az is, de nem a cég részéről, hiszen nekünk nem szükséges két kábelt vennünk, vagy átdugdosnunk azokat, ha CD-játszóról vinylre szeretnénk áttérni, az utóbbira eleve ott van az AUX. Mindehhez persze földelés is jár, továbbá a hálózati csatlakozó cserélhető, ami ad egy újabb komolyságot és tuning lehetőséget a készüléknek. A gyárilag mellékelt kábel eleve masszív darab, nem feltétlenül megszokott ebben a kategóriában. A digitális csatlakozás terén kettő áll a rendelkezésünkre a vezetéket nem követelő Bluetooth mellett. Az egyik egy B típusú USB-aljzat, amivel a PC-t csatlakoztathatjuk a másik pedig szintén egy USB, de általa csupán a telefonunk vagy tabletünk töltése valósítható meg.
A 34,82x17,78x20,3 cm-es méreteket a kistestvérnél már megismert négy darab talp tartja stabilan, ami itt még indokoltabb is, hiszen a tömeg is 4,7 kg-ra, a teljesítmény pedig 80-ról 120 wattra nőtt. A The Three II a 24 bit/192 kHz-es felvételek lejátszását is lehetővé teszi, továbbá a beépített hangszórók száma is jelentősen megnőtt.
Kettő darab 57 mm-es teljes sávú hangszórót és egy darab 133 mm-es mélysugárzót alkalmaztak. Az utóbbi segítségére nem a megszokott basszreflex megoldást választották, hanem integráltak kettő, szintén 133 mm-es passzívradiátort, ami elvileg sokkal pontosabb, határozottabb basszust eredményez.
A vezérléshez távirányítót is kapunk, amivel a bemenetek és zeneszámok között léptethetünk, továbbá a hangerő is állítható vagy némítható. Az elődhöz képest az ár pedig csökkent, hiszen annál 10 ezer forinttal olcsóbb.
Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a The Three II-nek létezik még egy fokozata The Three GVA néven, ami tartalmazza a Google Assistant-et, amit egyszerűen vezérelhetünk a Google Home App alkalmazással. Lehetőségünk van a még könnyebb, ráadásul hangunk általi vezérlésre, amivel nemcsak zeneszámokat kereshetünk, hanem a mindennapi feladataink kezeléséhez is nagy segítséget nyújt. Ráadásul mindezért csupán 20 ezer forinttal kell többet fizetnünk a kasszánál.
A The One II esetében nagyon elégedettek voltunk a hanggal, ami csupán intenzívebb hajtás esetében sértette kicsit a fülünket, így elkönyveltük egy olyan Bluetooth hangrendszernek, ami roppant jól szól, de ne feszegessük a határait. A The Three II eleve termetesebb nála, hangszórók terén is nagyobb a felhozatal, ráadásul a passzívmembránok a mélyhangokat minden eddigi esetben kordában tudták tartani, még nagy hangerő esetében is, ezért voltak elvárásaink.
Átlagos terhelésnek tettük ki először, és hiba nélkül vette az akadályokat. Túlzás lenne azt állítani, hogy szubtartománnyal rendelkezik, de bizony nagyon határozott és pontos mélyhangokat kaptunk, amelyeket szépen külön tudott választani a középtartománytól. A hangszerek melegsége így megmaradt, az énekhang makulátlanul tiszta volt, ahogyan a magashangok is. Azt tapasztaltuk, hogy a tér, ami bőven meghaladta a készülék fizikai mivoltát elsősorban a magashangoknak volt köszönhető, ami teljesen leválva ölelte körbe a The Three-t, így adva egy tulajdonképpen elképesztő egységet. A hátlap miatt azt gondoltuk, hogy szükségünk lehet egy hátsó fal, esetleg könyvespolc segítségére, de egyáltalán nem. Rafináltan rendezték el ugyanis a hangszórókat, a mögöttük lévő megnövelt teljesítmény pedig éreztette a hatását.
Feljebb tekertük a potmétert, és a Klipsch csak nem akart hibázni. Hozta a cég által elképzelt és ebben az esetben is megkreált öblös, vehemens hangképet, a mélyhangok még jobban ütöttek, viszont a szélessávú hangszórók jöttek zavarba. Most sem használtunk szélsőséges zenét, gondolunk itt a hetvenes évek progresszív rockjára, extrém metálra vagy nagyzenekarra, de a hétköznapi, mindenki által elfogadott stílusok között nem válogatott. Elektronikus vagy akusztikus zenékkel egyaránt gondosan bánt, ugyanúgy megkülönböztette a gépdobot a szintetizátortól, mint az elektromos gitárt a szájharmonikától. Az arányok mindvégig nagyon is rendben voltak, a The Three II stílusa pedig maga egy olyan jól eltalált ötvözet, ami által egész délután kedvünk van zenét hallgatni vele. Vettük a bátorságot, és diszkóztunk is egy picit, a hangerő potméterén pedig ismét mozdítottunk egyet az óramutató járásával megegyező irányba. Itt már érezhető volt, hogy bizony jóból is megárt a sok, de tulajdonképpen még mindig nem produkált olyat, ami nagyon bántó lett volna. A magashangok kicsit nyersebbek lettek, a mélysugárzó pedig maszatolni kezdett, de azt el kell fogadnunk, hogy ezért az árért nem várhatunk csodákat, ez még bizony benne van a pakliban.
Negatívumként róható fel az, amit már az elődnél is tapasztaltunk, hogy a Bluetooth kapcsolat nem a legstabilabb. A keresés elég hosszadalmas, a The One II esetében ilyen problémával nem kellett bajlódnunk, itt viszont bizony a bemenethez tartozó LED sokáig csak villog, aztán, amikor folyamatosan világít sem biztos, hogy megkapja a készülék a jelet. Némi türelemjáték ez, és versenytársainál hasonlóval nem találkoztunk, de megéri a bíbelődést. A mobileszközön a keresés újraindítása, vagy maga a The Three ki-bekapcsolása most is szerencsére minden esetben segített, de érdemesebb az utóbbit a távirányítóval elvégezni, esetleg a Bluetooth gombot hosszabban nyomni, a kapcsolat sokkal gyorsabban áll helyre. PC zenehallgatás esetében az USB B csatlakozás viszont már minden problémától mentes, egyszerűen csak elindítjuk a zenét, és az már szól is. Igaz, kicsit tömörebben, mint más jelforrásról - persze ez tömörítésfüggő -, de legalább nem kell hozzá semmilyen alkalmazást letöltenünk.
A Klipsch nagyobbik Bluetooth hangszórója, a The Three II elégedettségre ad okot. Amennyiben túllendülünk a kezdeti kapcsolódásnál fellépő döcögősségen, kapunk egy izgalmas, kerek és arányos hangkaraktert, ami nagyobb terhelés, hajtás esetén sem omlik össze. Kifogástalanul van összerakva, nagyon stílusos a külseje, a felhasznált alkatrészek is elsőosztályúak. Könnyű kezelni, hétköznapi, de igényes zenéken mindvégig szórakoztató és igényes marad, de kikapcsolt állapotában is egyszerűen jó ránézni. Egyedi, minőségi és hosszútávon is megbízható tagja kategóriájának, mindenképpen érdemes számolni vele.
