GoldenEar Triton Three+ álló hangfal teszt

2019. március 11., hétfő, 16:35

GoldenEar audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt GoldenEar hangfal teszt

Ahogy a mondás tartja „ahány ház, annyi szokás”, márpedig a GoldenEar-nél vannak furcsa szokások. Ennek a hazánkban kevéssé ismert gyártónak a termékei nagyban eltértek attól a sztereotípiától, hogy az amerikaiak mindig a látványos külsőt tartják szem előtt, a beltartalom pedig lehet másodrangú is. Ez a külsőleg teljesen konzervatív, mondhatni unalmas hangsugárzó páros több érdekességet tartogatott, mint amire valaha is számítottunk egy ilyen teszt alkalmával. A GoldenEar Triton Three+-t láttuk vendégül.

A "passzktív" csoda

A hifizés világában senki számára nem újdonság, hogy vannak aktív és vannak passzív hangsugárzók. Mindnek más a sajátossága, a felhasználási területe, illetve a rajongótábora is. Bizonyos gyártók, azonban mint a Martin Logan, GoldenEar stb. (Amerikában úgy tűnik, kedvelik ezt a megoldást) sikeresen vegyítették ezt a két opciót. Aki látott már életében Martin Logan hangfalat, azonnal a látványos, különc, tipikus amcsi, feltűnően egyedi elektrosztatikus monstrumok ugranak be, ám ennek a stílus irányzatnak a GoldenEar éppen a másik végén helyezkedik el. Ismerjük a céget, láttuk is már néhány gyártmányukat, de egészen más történet kicsomagolni a szobánkban és testközelből nézegetni.

A Triton Three+ kicsomagolásakor hajlamosak voltunk előítéletesen a "borítójáról megítélni a könyvet" amit pedig nem szoktunk. Első ránézésre kissé emlékeztetett azokra az olcsó "Euronics házimozi" rendszer hangszórókra, amikből sokat nem lehet kinézni. A lakkozott vaskos MDF talpakat felcsavarozva, felállítva a fekete oszlopokat, továbbra sem éreztük a szerelem első látásra fílinget, egészen addig, amíg el nem kezdtünk kicsit alaposabban vizsgálódni. A teljes hangszóró testet egy fekete szövethuzat takarja, ami itt-ott picit hullámos, de ami számunkra a legszomorúbb, hogy minden lényeges látnivalót eltakar, és sajnos ez nem eltávolítható, mint egy átlagos védőselyem. Az olyan "membrán fétisisztáknak" mint mi, ez komoly hiányérzetet okoz. Persze a szakmai kíváncsiság azonnal dolgozni kezdett, így elkezdtük kihámozni a Triton Three+-t a kabátjából, mert ismereteink alapján tudtuk, hogy nem egy átlagos hangfallal van dolgunk.

Ahogy eltávolítottuk a fekete leplet, azonnal elkezdtek előbújni a csemegének számító részletek. A hangsugárzó eleje lényegében egy ívelt védőrács, mely mögött egy cseppet sem hétköznapi hangszórókészlet bámult a szemünkbe, melyek nem mellesleg a nagyobb testvérekből származnak, csak mennyiségükben térnek el azoktól.

Legfelül helyezkedik el az öntvénykosaras, fáziskúppal ellátott 15 cm-es (MVPP) mélyközép, alatta pedig egy (HVFR) ribbon magassugárzó, mely biztosítja a 35 kHz-es felső határértéket. Ők ketten egy külön részben vannak elzárva a doboz belsejében, hogy a mély szekció tökéletesen el legyen határolva.

Itt jön a következő érdekes adat a Triton Three+ táblázatából. A gyári adatok szerint 21 Hz az alsó frekvencia határ, ami több mint érdekes egy ilyen keskeny felépítésű, alacsony dobozból. Hogy lehetséges ez? A mélysugárzó mérete még nem feltétlenül indokolná ezt, de a 228 x 127 mm-es szögletes mélysugárzó mögött egy hatalmas mágnes dolgozik, valamint a membrán gumipereme is jellegzetesen "szub"-os, tehát nagy terhelésre találták ki.

Mindezt a doboz belsejében megbújó 800 W teljesítményű, DSP-vel ellátott, D osztályú ForceField erősítő mozgatja minden ütemnél. A doboz zárt rendszerű, ezért reflexnyílások helyett az alul elhelyezkedő, egymással szemben elhelyezett, méretes passzív radiátorok segítségével tudja elérni a Triton Three+ ezt a hihetetlennek tűnő frekvencia adatot.

Gyári állapotukban a hangdobozok lényegében semmiféle említésre méltó részletet nem tartogattak számunkra, legfeljebb a kábelcsatlakozóknál volt némi látnivaló. Itt találtuk meg a beépített erősítő IEC tápkábel aljzatát, egy jó minőségű, banándugós hangfalkábel csatlakozót, valamint egy LFE bemenetet, illetve az aktív mélysugárzóknál megszokott szabályzó gombot.

Annyi bizonyos, hogy avatatlan szemlélők számára, a külsőségek alapján soha nem merülne fel, hogy milyen technológia bújik meg a konzervatív, egyszerű külső mögött. Ezek után nem csoda, hogy eddig csak ritkán tapasztalt kíváncsiságtól hajtva állítottuk a helyükre a filigrán fekete oszlopokat, hogy végre halljuk is, amit tudnak.

Meghallgatás

A meghallgatás előtt a GoldenEar Triton Three+ egyik felét megszabadítottuk fekete ruházatától és az első ívét adó védőrácstól, hogy alaposabban megismerhessük kívül belül, majd úgy döntöttünk, a bejáratás idejére így is hagyjuk. Harminc négyzetméteres helyiségünkben volt hely bőségesen a különböző elhelyezések teszteléséhez, de annyit elöljáróban elmondunk, hogy a bejáratás alatt már olyan tapasztalatokat szereztünk, amiket magunk sem gondoltunk volna. Három szó, ami első pillanattól megdöbbentő volt: tér, nyíltság, és basszus. Atyavilág, azok a mélyhangok! Olyan alacsony jelszinten suttogtak a hangszórók, hogy szinte alig lehetett hallani, hogy mi szól, de a basszusok már akkor is elképesztőek voltak. A GoldenEar nagy tudású mérnökei szerint az aktív mélysugárzó szintszabályzóját 9 és 10 óra körüli pozícióba állítva érhetjük el az optimális értéket, mely a valós hangszerek basszusait hivatott megközelíteni. Nyílván ez helyiségünk adottsága, de legfőképpen a felhasználó egyéni igényei szerint változtatható, de éppen ez benne a legszebb. Változtatható! Nem kell kiegészítő mélyládában gondolkodni, sem filmhez, sem elektronikus zenéhez. Ott van benne, és bődületes erővel tudatja velünk, hogy nincs szükségük támogatásra ezen a téren.

Az éles teszt során több beállítást is megpróbáltunk, ugyanis a gyártó egy szokatlanul beforgatott szöget javasol a tökéletes hangkép eléréséhez, bár néhány fok eltérésben nem hallottunk drasztikus változást. Az akusztikus zenék nagyon illettek a Triton Three+ nyílt, tiszta karakteréhez. Más ez a hangfal, mint az átlag. Mindenből kaptunk bőséggel, de olyan nagyszerű összhangban, hogy az ember hátsórésze a kanapéhoz szegeződik, és csak azon agyal, hogy még mit szeretne kipróbálni rajta. Szerencsére a teszt alatt egy Moon Ace hálózati lejátszós erősítő volt segítségünkre mellyel a TIDAL MQA tartalmak méltó forrásanyaggal szolgálhattak a minőségi muzsikákhoz.

Az akusztikus zenék elevensége egészen lenyűgöző volt. A hangszerek villámgyorsak, nagyon feszesek és testesek voltak, miközben térábrázolás szinte atmoszférává változott. A hangok teljesen leváltak a hangszórókról és elfoglalták helyüket a szoba végében. A ribbon magassugárzó fényessége és tisztasága már-már sok lehet az érzékenyebb fülű hallgatóknak, ahogy a közepes frekvenciák domináns nyers ereje meglepő volt az első percekben. Ahány fül annyi ízlés, de nekünk ez nagyon tetszett. Nem kellett könyörögni az énekesnek, hogy bújjon már elő a háttérből és szedje össze magát, hanem kiállt a szoba közepére és kiadta magából, amit a tüdeje elbírt. Nagyon hatásos és erőteljes a fúvós hangszerek fémes jelenléte is a háttérben, miközben a nagybőgő alsó szekciója már a pince alatti földben turkál. Mindezt magabiztosan, feszesen és maximális kontroll alatt tartja a Triton Three+ zárt doboza. Olykor olyan érzésünk volt, mintha kissé túl lenne tolva az EQ, de tesztalanyunk egyszerűen csak egy csipetnyivel többet akart adni mindenből. Amiben hiányt éreztünk, az a zongora hangjának hiteles visszaadása, de tisztában vagyunk vele, hogy ez inkább a kiszolgáláson múlik. A nagyzenekari művek térábrázolását példásan oldotta meg, nagyon jól pozícionált és rendkívül energikus volt. A fúvós és vonós szekciók hangorkánja szinte megkövetelte, hogy emeljük a hangerőt, ameddig csak bírjuk, miközben az ütős hangszerek, de főleg az üstdobok táncra perdítették a kanapét alattunk John Williams vezénylése alatt. Itt észleltünk némi bizonytalanságot is a rendszerben, amit a DSP védelme okozott a túlzott basszusok miatt, így nagyon magas jelszinten a mélyek már hajlamosak voltak veszíteni erejükből, de ekkor már az ablakok is kapaszkodtak a keretben maradásért. (Panellakásokban semmiképp sem javasoljuk ennek megismétlését, ha nem kívánunk reggel exkrementummal díszített lábtörlőt!)

Az egyetlen zenei stílus ahol hosszabb távon fárasztóvá válhat a Triton Three+, az talán a rock. Ahogy Metallica, Korn vagy hasonlóan dögös, lendületesebb banda zenéjét hallgattuk, az elektromos gitár, a cintányérok, vagy éppen a tajtékozva kiabáló énekes hangja magasabb hangerőn már felkeményedett, nyerssé vált, de ezt az elektronika rovására is írhatjuk. Lassabb rock balladák, azonban kifejezetten kellemesen szólaltak meg, legfőképpen a lábdobok bődületes ereje volt magával ragadó.

Ami tesztünk elején borítékolható volt, az az, hogy az elektronikus zenék világát imádni fogjuk a GoldenEar Triton Three+ tolmácsolásában. A halkan is masszívan jelenlévő dinamika, és a kristálytiszta, elektronikusan generált hangorgia olyan könnyedséggel teremtett klubhangulatot a szobában, ahogy eddig ebben az árfekvésben még semmi. A lényegében teljes sávszélességet lefedő Eskmo-Eskmo sem tudott kifogni filigrán alkatú vendégünkön, de tovább haladva Röyksopp, Yello, Etherwood, Daft Punk stb. albumainkon, hihetetlenül élvezetes és energikus hangzás járta be a szoba minden szegletét. Nyomát sem találtuk búgó mélyeknek, bizonytalan, gyenge magashangoknak, vagy szégyellős középfrekvenciának. Az egyetlen, ami esetleg a Triton Three+ számlájára írható, az a közvetlen és nagyon hatásos előadás, amit valaki vagy szeretni tud, vagy nem.

Összegzés

A GoldenEar Triton Three+ egy igazi elegáns, és rendkívül visszafogott fekete bárány bőrébe bújt vérbeli ragadozó. Mint egy lopakodó, senki sem figyel fel rá, de ha akcióba lép, arra sokan emlékezni fognak. Mind felépítésében, mind technológiájában nagyon magas szintet képvisel, de aki a diszkrét, végletekig semleges hangzású, állványos olasz vagy francia hangsugárzók szerelmese, az nem biztos, hogy megtalálja vele a közös hangot. A Triton Three+ olyan, mint a legtöbb amerikai termék, szeret mindent megadni, amit a gazdája kíván, és még egy picit többet is. Ránk abszolút pozitív benyomást tett, nem is válunk meg tőle könnyen, bár el kell ismernünk, hogy a külseje még mindig nem a mi stílusunk.

1 2

Következő oldal >