Focal Aria Evo X N°2 álló hangfal teszt

2024. augusztus 15., csütörtök, 21:15

Focal audio hifi hangfal hifi hangfal Focal hangfal Focal Aria hangfal teszt Focal teszt Focal hangfal teszt hifi hangfal teszt Focal Aria hangfal Focal Aria hangfal teszt

A Focal középkategóriás Aria sorozata tízéves pályafutást mondhat magáénak, ami azt is bizonyítja, hogy ez a cég legnépszerűbb szériája. Még ma is megállja a helyét, ám a frissítést nem kerülhette el, aminek eredménye az Aria Evo X család, amelyből most a legkisebb álló hangfalat, az Aria 926 utódját, az Evo X N°2-t hallgattuk meg az Audio Forum bemutatótermében.

A látszat ebben az esetben csal

A Focal egy ideig elsősorban a fejhallgatók világát szórta meg újdonságaival, ami érthető volt, hiszen az ezt használó zenehallgatók köre nagyon bővült, köszönhetően az aktuális trendnek is. Sikerült maradandót alkotniuk minden szegmensben, aztán visszatértek a gyökereikhez, hiszen eredendően hangfalspecialista cégről van szó. Érkezett a Chora, Vestia, Theva, közben az Aria több darabját egy jubileum alkalmából felvértezték K2 technológiájú hangszórókkal, majd eljött az ideje annak, hogy a sorozatot teljesen megújítsák.

Az alapvető jellegzetességeket azért meghagyták, tehát nem az történt, mint pl. a Chorus esetében, hogy forradalmian átterveztek volna mindent, ami szintén kézenfekvő, ha egyszer az működött ilyen sokáig. A lényeg tehát, hogy már első ránézésre rájövünk arra, hogy egy Aria-val van dolgunk, azonban arra is, hogy nem a megszokottal. Az egymással párhuzamos oldalfalak maradtak, ahogyan a bőrhatású előlap, az egyedi színű hangszórók is, de forradalmian a reflexrendszeren sem módosítottak, ahogyan az üvegtetőt sem hagyták le a Franciaországban készített hangfalakról.

A TNF utódjának tekintendő alumínium és magnézium ötvözetéből készült "M" alakú, fordított dóm TAM magassugárzó vízszintes hullámterelőt kapott, együttesük a pontosság és lágyság egyidejű visszaadása érdekében működik. A dupla mélysugárzó és a közép hangszóró 165 mm-es Flax elnevezésű, membránjuk anyaga két üvegszál közötti len, tehát itt is ragaszkodtak a jól bevált szendvics technológiához, a hozzájuk tartozó mágnest pedig újra cserélték. A harmonikus csillapítással ellátott TMD, Tuned Mass Damper surround egy szabadalmaztatott Focal innováció, amely javítja a középtartományt, kiküszöböl minden rezgést, és stabilizálja a hangzást. A hangszórók gumiperemet és alumíniumkosarat is kaptak.

A basszreflex rendszerhez tartozó egyik nyílás elől van, itt a már ismerős Powerflow rendszert alkalmazták, az alulra sugárzó kimenet a basszust erősíti. Hogy szabadon és stabilan áramoljon a levegő, a Focal alumíniumötvözetből készített talpat, amibe állítható szintű tüskéket csavarozhatunk. A cégnek szokása feltüntetni az adatlapon a javallatot az adott hangfal felhasználásához, ami itt azt jelenti, hogy 20 m2 feletti szobákba és minden stílusú zenére ajánlja, a hallgatói pozíció pedig legalább 3 méter legyen.

Bár a sorozat legkisebb álló hangfaláról van szó, elég termetes, 25 kg darabja, ami bő anyaghasználatot sejtet, mégis van benne az erő sugallása mellett valami kecsesség, francia könnyedség is. Ehhez hozzájárul a magasfényű mohazöld vagy fekete, esetleg primer dió színű oldallap, a magabiztos megjelenés és a hibátlan kivitelezés is. A csatlakozókból igényeseket és megbízható, stabil darabokat helyeztek a hátoldal alsó részére, a banándugókat természetesen fogadják, kettős kábelezésre viszont nincs lehetőségünk, ahogy a Focaloknál azt megszoktuk, a kivétel csak a legmagasabb kategóriájú hangfalakat érinti.

A cég természetesen a belsőre is gondosan odafigyelt, merevítéseket és csillapítóanyagot használtak, valamint a kábelezést sem bízták a véletlenre, így a keresztváltót is átdolgozták. Mi az elektronikák terén figyeltünk a megfelelő párosításra, aminél adottak voltak a Naim készülékek, főleg mióta a Focal velük kooperál. A jelforrás az NSC222, míg az erősítő NAT250 volt, tehát se nekünk, se a hangfalaknak nem lehetett okuk panaszra.

A Focal evolúciójának egyik új fejezete

A Dire Straits - Private Invistigations dala örök kedvenc a hangulata, hangszerelése és egyénisége miatt, és tesztre sem utolsó a finom hangszerelésnek és dinamikai váltásoknak köszönhetően. Az Aria biztos kézzel nyúlt a dalhoz, a gitár természetesen szólalt meg, a basszusgitár finoman, ugyanakkor dominánsan kapcsolódott be, és még a cintányér sem bújt el. Lényegében visszaköszönt az előd Aria hangképe, de azért érezhető volt a változás, amit első nekifutásra nem tudtuk, hogy minek köszönhető. A basszus maradt kerek, kellően pontos és határozott, de volt benne némi puhaság is, úgy Focalosan. A hangulat folyamatosan fokozódott, tehát a hangfal képes volt az adagolásra, a feszültség emelésére, de a lényeg a hangulatkeltésen volt, ami semmi gondot nem okozott a modellnek. A pontosság és finomság remek szimbiózisa jött így létre ennél a dalnál, ami nem is olyan könnyű feladat, ezt be kell látnunk, viszont itt ingadozást nem tapasztaltunk.

Michel Petrucciani - Trio in Tokyo klasszikus koncertje jött ezután, ahol a főszerep a zongoráé volt, de a zenésztársak sem voltak hétköznapiak, elég csak megemlítenünk Steve Gadd dobost, aki a világ egyik legjobbja. A Home című dalban ugyan nem az övé a porond, legalábbis a szerzemény első részében, de így jobban odafigyelhettünk a zongorajátékra, ami alapvetően bravúros, virtuóz, a Focalok által viszont kapott elegendő játékosságot és könnyedséget is. A természetesség az egyik fő kritérium ennek a hangszernek az esetében, és az Evo X N°2 nem is okozott csalódást, a művész ujjmozdulatait szépen, pontosan követte le. A bekapcsolódó nagybőgő kicsit hátrébb bújt, de ez a felvétel egyik jellegzetessége is, hiszen a művész szó szerint vette a kísérő szerepét. Itt is fontos szerepe volt a hangulat és az izgalom fokozatos emelésének, ami szintén sikerült, de mindezt játékosan, lazán. Minőségi zenét kaptunk így, minőségi tálalásban, erőteljesen, de nem forszírozottan. Úgy látszik a francia zene nagyon is illett a francia hangfalakhoz. Tiszta, professzionális jazz szólt, amiben a hangfalaknak legalább olyan nagy szerepe volt, mint magának a triónak.

Trentemoller dalát hallgatva egy új világba kerültünk, bár a térképen csak Dániába ugrottunk át. Az elektronikus hangszereken volt a hangsúly, ahol az Evo X N°2 meg tudta mutatni azt, hogy a nagyobb dinamikai csúcsok terén sem kell szégyenkeznie. A dupla mélysugárzó ki tudta élni magát, a szintén dupla reflexnyílásnak hála egyszerre kaptunk döngetést és kontrolláltságot is, így nem nyomta el a női éneket, amelyben hallható és érthető volt minden szó, ráadásul az érzelmességből itt is jutott némi ízelítő. A Moan, bár nem tudunk dánul, valószínű holdat jelent, így fontos szerep jutott az aláfestésnek és a finom díszítéseknek is, amit szintén magabiztosan tálalt a hangfal. Mondjuk nem is a Focal műhelyéből került volna ki az Evo X N°2, ha ezt nem mondhatnánk el róla.

A Slayer - South of Heaven című klasszikus dala lehet, hogy hirtelen váltásnak tűnhet sokaknak, nem is muszáj követni a példánkat, de mi szeretjük megizzasztani az új szerzeményeket, pláne a hangfalakat. A Focal rendesen beleállt a feladatba, a zenéhez képest hatalmas teret rajzolva, ami elsőre kicsit furcsának is tűnt, de nagyon passzolt a dalhoz. Araya éneke itt is végig érthető volt, ugyanakkor a dupla lábdob iszonyatosan nyomult bizonyos részeknél, a torzított gitár pedig végig. Magasabb hangerőn szinte koncerthangulat jött létre a bemutatóteremben, egyedül a magasszekciónál éreztük azt, hogy némileg forszírozott. Itt azért illik megjegyezni, hogy a hangmérnökök sem voltak pályafutásuk csúcsán a rögzítés során. Ennek ellenére összességében tisztességeset alkottak, ahogyan az Aria páros is, hiszen izgalmas, feszes, impulzív előadást nyújtottak, ami tényleg képes volt lázba hozni, és elméletben elvinni egy koncertre, ha a valóságban erre már nem nagyon lesz lehetőségünk.

Max Richter legújabb Négy Évszak átirata jött ezután, ahol az Evo X N°2 a finomságból és tisztaságból vizsgázott abszolút jelesre. A felvétel során eleve korhű hangszereket használtak, eredeti bélből és lószőrből készült húrok voltak a vonókon, és ezeknek az előnyeit az Aria át tudta adni olyan szinten, amit valamivel egymillió felett elvárunk egy minőségi hangfaltól. Talán valamivel annál is többet, hiszen most is kihasználta az adott dal szerkezetét, így növekedett az adrenalin, ugyanakkor semmit nem engedett veszni a részletekből. A terhelést itt is nagyon szerette, és mint Richter az átiratnál, a számára felesleges részleteket eltüntette, pontosabban a lényeget emelte ki. Tesztelésnél ott volt minden, de átadva magunkat a zenének, maradt az izgalom, az adrenalinlöket, a gyorsaság, szinte egy filmbe képzeltük magunkat. Talán nem is hiába kérik fel a művészt rengeteg alkalommal ilyen jellegű munkára.

A magastartomány előnye a korábbi típushoz képest talán itt nyilvánult meg a legjobban, amihez nagyban hozzájárult a gondos keverés is, ebből kiindulva az igazi erényeit ekkor tudta megmutatni a hangfal, amin nincs mit csodálkozni. Ugyanez mondható el a középsugárzóra is, ami szintén feljebb tudott lépni a korábbiakhoz képest, ami nem kis teljesítmény, főleg annak a tudatában, hogy a cég műhelyében ennek a tartománynak mindig is kiemelt szerepet szántak, tehát van munka a teljesítmény mögött. A remek basszusalappal karöltve az összkép kellően "focalos" maradt, ám naturalistább, természetesebb lett elődjénél, amihez bátor kiállás párosult, de nem feledkezett meg a finomságokról és könnyedségről sem. Ritka, ezáltal megbecsülendő kombináció ez, amit még ebben a kategóriában sem képes mindenki létrehozni, ezért a megszokottnál nagyobb elismerést érdemel általunk.

Összegzés, végszó

A Focal Aria sorozata eleve egy sikertörténet a maga 10 éves múltjával, viszont most sikerült a francia mérnököknek ezt túlszárnyalniuk, jelen esetben az Evo X N°2 jóvoltából. Elsősorban a közép- és magastartományban hallottunk előrelépést, köszönhetően az új dómsugárzónak és a TMD surround technológiának, de a basszust is sikerült feszesebbé, pontosabbá tenni. A Focal új termékei minden eddig megalkotott kategóriában hoztak valami előrelépést a korábbi sorozathoz képest, ami itt is kézenfekvő, de kevésbé forradalmi. Ez nagyban annak is köszönhető, hogy az alap Aria is remek alkotás volt, így érthető, hogy a lényegén nem szerettek volna változtatni, viszont a jót még jobbá tették. Remek hangfal, amihez kellenek a hasonlóan nívós elektronikák és a megfelelő tér is fontos tényező, viszont ezek birtokában egy olyan terméket kaptunk, ami zenei stílustól független, egyszerre pontos és érzelmes, nagy energiával és tartalékokkal rendelkezik, és az sem elhanyagolható tény, hogy nagyon jó ránézni. Így bátran ajánljuk azoknak, akik anno lemaradtak az Aria 926-ról, ráadásul az Evo X N°2 hallhatóan többet is nyújt annál.