ELAC BS 403 állványos hangfal teszt

Az aprócska óriás

2013. június 21., péntek, 17:15

ELAC hangfal hifi audio ELAC hangfal hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt ELAC hangfal teszt

A patinás németországi cég újabb ékszerdoboza vendégeskedett nálunk, egy átfogó teszt erejéig.

Akik szorgalmasan olvassák honlapunkat, már ismerhetik a cég történetét a legelső ELAC tesztünkből. Aki még nem találkozott volna vele, vagy csak fel szeretné frissíteni a memóriáját, itt megtalálhatja az említett cikkünket.

Az Audiophile Szalon jóvoltából járhatott nálunk a 400-as széria legkisebb tagja, a BS 403. Kis méretű, monitor doboz két utas, basszreflex felépítésű. Az új, ötödik generációs, JET magassugárzó teljesít benne szolgálatot, egy 150 mm-es AS-XR hangszóróval megtámogatva. A műszaki adatok alapján nem egy könnyen hajtható doboz, de a tesztelés során ezt nagyon szépen megcáfolta az ELAC. A kompaktsága ellenére igen impozáns tömeggel rendelkezik, darabonként 7,3 kg-ig mozdult a mérleg nyelve.

Az általunk kipróbált ELAC hangfalak kivétel nélkül a német precizitást és a vitathatatlan eleganciát sugallták, eltekintve attól, hogy épp mely kategóriából került a kezünk ügyébe egy-egy pár hangkeltő. Nincs ez másként a BS 403 estén sem. A csomagolásából kivéve elénk tárult a maga teljes, gyönyörű valójában. Nálunk egy lakkozott, diófa borítású modell járt, de megvásárolható más színben is. Hibátlan megmunkálás jellemzi az egész dobozt, kezdve a felületkezeléstől az élek elsimításán át, az utolsó csavarig. Luxust és tekintélyt sugároz. Amint a helyére állítjuk, azonnal megváltozik a helyiség hangulata.

Hétvégén egy gimnáziumi osztálytársad puccos fogadására vagy hivatalos, ahová feleségedet is magaddal viszed. A terembe belépve lágy zene és kellemes illatok járják át minden porcikádat. Már tudod, ma három ember helyett fogsz enni! Felfigyelsz a zene forrására, a két aprócska doboz. Keresed az állókat, de nem találod. Teljesen letaglóz, megbabonáz ez a két kis diószem. Minduntalan csak az ELAC-okat bámulod, még sosem láttál ilyen szépet. Egyszerűen lenyűgöz a maga egyszerűségével és zsenialitásával. Elkezd benned dolgozni a "kell" érzés, de általában ilyenkor úszik be a fejed felett lebegő felhőbe szíved választottja, aki egy jól irányzott hitvesi maflással észhez térít. Szinte már várod a pillanatot, hogy mikor történik meg újra. Csak vársz és vársz, de semmi. Hosszú percek után odahajol hozzád, majd a régi tűzzel a füledbe suttogja: én is akarom, meglephetnél vele, tudnánk neki helyet szorítani a könyvespolcon! Elégedett vigyorral nyugtázod az álmod megvalósulásának elérhető közelségébe kerülését, ám tudod, hogy egy hozzá passzoló állványon fog állni, hisz nélküle csak egy parittya nélküli Dávid. Örömöd megkoronázásául, egy viccel zárod a beszélgetést: "a jóból keveset adnak". Nem túl meglepő módon, csak te nevetsz rajta. Valami ilyesmi játszódott le a fejünkben, miközben nézegettük 400-as széria monitor hangdobozait. Reméljük, sikerült az érzésből egy kis szelettel átnyújtani a cikk olvasóinak. Érdemes megnézni élőben is, amire az Audiophile Szalonban nyílik lehetőség.

A két hangkeltő mellett más is meglapult a dobozban. Kaptunk hozzá 8 db öntapadós filckarikát, két darab csavart, amivel az állványhoz rögzíthetjük őket, illetve egy használati útmutatót is. Örültünk neki, hogy ilyen részletes leírást mellékelt hozzá a gyártó. Gyakorlatilag egy gyorstalpalónak is megfelelő. A kezdő zeneszeretők, e pár oldal alapján be tudják majd állítani a rendszerüket, ha figyelmesen elolvassák az intelmeket.

A szúnyogháló felfogatása nagyon ötletes, mágnesekkel oldották meg. Így nagyon könnyen elkerülhető a hifisták egyik rémálma, nevezetesen az, mikor beletörik a selyem keretének egyik távtartója a frissen vásárolt dobozba. A gondos mérnökök úgy tervezték meg, hogy gyárilag talppal kerüljön a leendő tulajdonoshoz, így rövid úton biztosították azt, hogy a reflexnyíláson keresztül szabadon áramolhasson ki a levegő. A másodlagos szerepe pedig az, hogy megvédje a hangdobozunkat az állványok tüskéinek haragjától.

Elérkezett a bekapcsolás ideje. Az első rendszer, amiben teszteltük egy DIY (Do It Yourself) erősítőből, egy Emotiva D/A konverterből és egy Human Audio Tabla USB transzferből állt. Az erősítő hibrid. Az impedancia illesztést egy darab cső végzi, az erősítő kimenő teljesítménye 2x30 W. A szoba egy közepes méretű panel nappali, 17 m2-es kivitelben. A láncban részben saját, részben a szintén tesztelésre nálunk járt Vertere Pulse-C széria kábelei teljesítettek szolgálatot. Az analóg összekötőjük gyorsan kikerült a láncból, de adtunk neki egy esélyt digitális kábelként is. Az analóg oldalon mutatott gyengeségei ellenére kiválóan helyt állt, így bent is hagytuk a teszt végéig. A komponensek bemelegítése után elkezdhettünk ráhangolódni a zenére.

Szinte távcsővel figyeltük az ELAC-okat, olyan elveszetten üldögéltek, a darabonként 30 kg súlyú állványokon (a gyáriból sajnos nem kaptunk, egy másik hangdobozét használtuk). Az első zeneszám elindítása után döbbent csend és figyelem lett úrrá a szobában, talán még szóhoz sem jutottunk. Nem akartuk elhinni, hogy ezt a hangot, az alig 30 órája üzemelő, tehát még bőven bejáratós, állványos dobozokból halljuk. Ilyen selymes, csilingelő és húsos magashangokkal még nem találkoztunk JET-es hangfal esetén. Úgy látszik, hogy a mérnökök nem tétlenkedtek. Valami olyat hoztak össze, ami megtartotta a JET alapvető karakterét, annak minden előnyével egyetemben, de ki tudták iktatni a néha bántó, túlzó, reszelős hangokat. Ez különösen igaz szokott lenni az első 100-150 órában, de itt nyoma sincs. Úgy látszik, hogy nem csak marketingfogás volt az ötödik generáció piacra dobása. Bevalljuk, az alsó frekvenciatartomány határozott megjelenésére nem igazán számítottunk. Kellemesen csalódtunk, szó szerint mellbevágó élményben volt részünk, a szó jó értelmében. A Vertere hangszórókábel rendszerbe illesztése után kellően pontosak és megfogottak lettek a mélyhangok, előtte hajlamos volt elúszni, folyóssá válni. Kai Ying dobja elementáris erővel hatolt belénk, mégis tisztán kivehető volt, ahogy a művész ujjai finoman járnak a bőrön. Lakatos Roby Hora Di Marc című száma soha nem hallott tisztasággal és részletességgel szólalt meg. Szinte a székhez bilincselt minket, ezért újra és újra lejátszottunk. A kipróbált hangszerek tökéletes reprodukcióját hallhattunk. Nem tudtunk olyan számot választani, aminél szétesett volna a hangkép, vagy ne lehetett volna beazonosítani a hallott hangszert. A női énekhang mindig is nagyon feküdt a JET-es magassugárzókkal rendelkező dobozoknak, most sincs ez másként. Eva Cassidy és Katie Melua hangja hihetetlen tisztasággal és érzelmekkel jutott a hallgatóság fülébe. Úgy volt zenei a kapott hang, hogy az ELAC a realitások talaján tudott maradni. Ha akartuk teljesen beleélhettük magunkat a zenébe, átszellemülve hallgathattuk, de akkor sem esett kétségbe, ha éppen arra voltunk kíváncsiak, vajon élethetű képet kapunk-e a hangszerek hangjáról, a zenészek pozíciójáról és a finom részletekről. Apró kritika: egy fokkal nagyobb teret el tudtunk volna viselni. A hangok tökéletesen leváltak, a térben pontosan elhelyezhetőek voltak, de szélesebb is lehetett volna a színpadkép. Ezen valószínűleg kábelezéssel, vagy más elektronikával lehetne javítani, nekünk most ezzel az összeállítással volt lehetőségünk tesztelni. Visszatérve a bevezetőben említett érzéketlenségre, ebből zenehallgatás közben ebből semmit sem tapasztaltunk. 11 óra tájékán állt a potméter, de csak akkor értettük egymás szavát, ha közelebb hajoltunk a másikhoz. Alkalomadtán szívesen kipróbálnánk egy csöves erősítővel is.

Meghallgattuk Primare I32-vel is, amiben MM30-as multimédiás kártya foglalt helyet. Ez tartalmaz egy jól sikerült D/A konvertert, amit egy Pioneer N-50-nel tápláltunk, rengeteg digitális koax kábelt kipróbálva, hogy a lehető legjobb eredményt kapjuk, de a Vertere Pulse-C összekötőjét egyik sem tudta megverni. Érkezett hozzánk egy Primare CD32 is, ezt a belső analóg konverterével használtuk és itt is többféle kábelt kipróbáltunk az összekötéshez. Hangfalkábelből több gyártó, drága modelljeit is a rendszerbe illesztettük, és a Coincident CST-1 vált be a legjobban. Táp oldalon VdH Mainstream és LessLoss DFPC teljesített szolgálatot, nem kis változást hozva a szettünk hangjában. Ez az összeállítás nagyságrendekkel többe került, mint az első körben összerakott rendszer, de szerettük volna meghallgatni magasabb kategóriás komponensekkel is az ELAC-ot, mert úgy gondoltuk, hogy profitálna belőle. Nem tévedtünk, ismét egy új arcát mutatta meg a német csöppség. Magasabb szintre helyezte a zenehallgatást, ezzel is jelezve, hogy nagyon sokat nyújt az érte fizetett, nem kis összegért cserébe. A legjobb eredményt akkor kaptuk, amikor nem forgattuk be a hangfalakat, egyenesen a szemközti falra néztek. Megjött a tér, amit hiányoltunk az előző összeállításnál és még pontosabb lett az alsó szekció, amit a Primare erősítőnek és a CST-1-nek tudtunk be. Úgy vettük észre, hogy a hangfalkábelre a legérzékenyebb a BS 403, mivel a neki nem tetsző kígyó esetén, iszonyatos módon elkezdett folyni, brummogni az alja. Ismételten tetszett, amit hallottunk, így nem is volt vita köztünk, hogy milyen értékelést adjunk a kis ELAC-nak. Záró mondatként annyit, hogy szerintünk minden forintját megéri a 400-as széria állványos hangdoboza.

1 2

Következő oldal >