DALI RUBICON 8 álló hangfal teszt

2021. február 10., szerda, 05:10

DALI RUBICON audio hifi hangfal hifi hangfal DALI hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt DALI hangfal teszt

A DALI RUBICON szériájából eddig teszteltük a RUBICON 2-t, a RUBICON 5-öt, és volt szerencsénk kipróbálni egy házimozi összeállítást RUBICON 6 frontsugárzókkal, azonban a sorozat zászlóshajója, a RUBICON 8 eddig kimaradt a repertoárunkból, sőt Magyarországon sem jelent meg róla teszt, pedig már bő 6 éve megtalálható a piacon. A dolog miértjére próbálunk most fényt deríteni, amiben egy kedves vásárló segített nekünk, hiszen egy egész hétre kölcsönadta az újonnan vásárolt saját példányát.

A DALI a saját és jól bevált technológiájára még rápakolt egy lapáttal az egyéni megoldásokkal

A DALI a RUBICON sorozatban sokat merített a high end EPICON szériából, de az ár természetesen sokkal barátságosabb, és a kivitelezés is valamivel szerényebb. Persze ez nagyon idézőjeles kijelentés, hiszen a RUBICON 8 az 1,7 millió forintos pár árával bőven az audiofil régió legfelső szegmensébe tartozik, tehát minden ízében a minőséget képviseli. Kapható vörös, dió, magasfényű fekete és fehér kivitelben, hozzánk az utóbbi került. Mostanában divatos ez a szín, bár sokan ódzkodnak tőle, a lényeg viszont az, hogy ebben az esetben a hangsugárzónak egy olyan külsőt kölcsönöz, ami egyszerre elegáns és erőt is sugároz. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy a cég minden téren betartja az arányokat, pedig az előlapba szép számmal integráltak hangszórókat.

Kezdjük talán a felső részén, ahová az alumínium táblára rögzített hibrid magassugárzó modult helyezték. Az egyik túlméretezett, de azért szabványos 29 mm-es lágy dóm, amit hullámvezető ölel körbe, a másik pedig egy 17x45 mm-es ribbon szuper magassugárzó. Ezek láttán bizony még egy denevérnek sem lehet panasza.

Alattuk található három darab alumínium öntvény kosaras, 165 mm-es hangszóró. A membránok színe klasszikus DALI, hiszen az anyaga ezúttal is papír és farost keverékéből készült, és kölcsönöz a számára egy vöröses-barnás tónust, ami ebben a méretben, és a már említett fehér testben még dominánsabban hat. Mind a három hangszóróra méretes mágneseket szereltek, amelyek belsejébe a saját szabadalmú SMC, tehát Soft Magnetic Compound oszlopot helyezték Ezt a technológiát az EPICON sorozattal együtt mutatták be ebben a szériában is, és alapja a cég Linear Drive rendszerének.

Az egyéni megoldások a doboz belsejében tovább folytatódnak, hiszen a megfelelő mennyiségű csillapítóanyag mellett arra is gondosan figyeltek, hogy mindegyik mély- és középsugárzó kapjon egy reflexnyílást. Igen, itt kezd igazán érdekessé válni a történet, mert a RUBICON 8 2½+½+½utas konstrukció. Bármennyire furcsa, a gyártó így határozta meg. Keresztváltás 500/800/2500/14000 Hz-en történik, amit megpróbálunk emészthetőbbé tenni.

A két alulra pozícionált hangszóró közös kamrán osztozik, a lentebbi nullától 500 hertzig, a fölötte elhelyezkedő szintén nincs alul vágva, de 800 Hz-ig kap jelet. Egy emelettel feljebb a középsugárzóé az egyik teljes út, 800 és 2500 Hz között működik. Innen veszi át a feladatot a dómsugárzó, amit fölül nem vágnak, viszont 14000 hertztől belép a ribbon. Utóbbinak feladatai közé tartozik a sugárzás vízszintes kiszélesítése, amit a többedmagukkal zenét hallgató hifisták értékelnek igazán. Emiatt bátorkodik a DALI előrenéző elhelyezést javasolni az általánosan megszokott befelé fordítás helyett. Az említett reflexnyílások kivitele pazar, a rögzítésben még csavarok segítik, a dupla kábelezésre alkalmas csatlakozókról pedig ugyanez mondható el, hiszen aranyozottak, és teflonszigetelést is kaptak. Kissé furcsa a megadott frekvencia-átvitel 38 hertzes alsó határértéke mellett a 33 hertzesre hangolt basszreflex rásegítés, de a DALI mérnökei biztosan nem véletlenül alkották meg ilyenre.

A RUBICON 8 oldallapjai egymással párhuzamosak, csupán az elő és hátlap kapott egy halvány ívet, ami alig észrevehető, mégis ad egy pici plusz finomságot a hangsugárzó testének. Furcsa, hogy a cég nem szentelt különösebb figyelmet a kiegészítőkre, hiszen a hangszórókat védő szövet ugyan jó minőségű, de átlagos, a becsavarozható tüskék és talpak helyett valami komolyabb megoldás jobban illett volna a minőségi dobozhoz, és a bő 27 kg stabil megtartásában is nagyobb szerepet kapnának. Itt megjegyezzük, hogy a gyártó oldalán látható képeken ezek nincsenek felszerelve, tehát könnyen meglehet, hogy csak arra szolgálnak, hogy a hangsugárzó alsó részét ne karcoljuk össze, és a dekorban adnak egy kis pluszt.

Olyan zeneiség, amit joggal elvárhatunk ennyi pénzért, de kapunk mellé igazi egyéniséget is

A meghallgatás során a Parasound elő-végfok párosunk mellett bekötöttük a szintén kölcsönkapott Denon PMA-1600NE integrált erősítőt, valamint QED interkonnekt és hangfalkábeleket is, a jelforrás viszont mindkét esetben a saját, csöves kimenetű CD-lejátszónk volt.

A bejáratás után következett a bemelegítés, majd behelyeztük Tori Amos egyik albumát, hogy kezdjünk kicsit ismerkedni a RUBICON 8 hangképével. Azt már rögtön lehetett hallani, hogy zeneiség terén nem lesz hiba, de ez a korong végén bontakozott ki igazán. Az Angel Dusthoz érve végleg megpihentünk, és kényelmesen hátra dőltünk, hiszen volt miért. Varázslatos hangulat részesei lehettünk, a kevés hangszer megtette a hatását, mert minden a helyén volt, Tori éneke pedig továbbra is közel került, ahogyan azt megszoktuk tőle, de itt sokkal jobban a zene egységévé tudott válni. Szinte filmzenei atmoszférát teremtett a hangsugárzó, mert bár minden apró részletet átadott, a zeneiségre fókuszált, az egyedi felépítés pedig már itt megmutatta jótékony hatását, hiszen minden egyes tartomány szépen összeolvadt, remek egységet képeztek.

Ezután a King Crimson One Time újkori klasszikusa jött, ahol az aprólékos hangszerelésben és az érzelmekben sem volt hiány. Tony Levin basszusgitárja végig pulzált, és adott egy dinamikus, ám finom ívet a dalszerkezetnek. A hab a tortán ezesetben a halkabb részeken jött, ahol a középtartomány brillírozott, sokszor azt hittük, hogy nem is onnan jön a hang, ahol a RUBICON 8 fizikailag elhelyezkedik. Bravúros előadásban volt részünk, ami egy szintén Crimson dal, az örökbecsű Starless alatt fokozódott. Más korba kerültünk általa, a hangsugárzó pedig teljesen beszippantott, pedig a trió rendesen feladta neki a leckét, hiszen a szerzemény második fele maga az őstobzódás, de mindez briliánsan megírva és eljátszva. Nagyon erőteljes, karakteres volt az előadás, a pontosság pedig újra definiálódott. Nem kihegyezve, vagy magamutogatóan, hanem természetesen. A sokszor ép ésszel alig felfogható ritmusszekciót végigkövettük, a 10 perces előadás végén pedig kaptunk egy méltó, epikus befejezést, ami megkoronázta a hallottakat.

Eric Clapton Rush albuma folytatta a sort, ahol kicsit visszavettünk a szélsőségekből, ennek ellenére van olyan minőségi és változatos a rövid dalok sora, hogy élvezethez és teszthez is tökéletesen megfelelnek. Slowhand szerzeményei olyan varázst nyertek, mintha ezek is a karantén alatt születtek volna, pedig őt elsősorban személyes tragédiák érintették és vezették ekkor. Ezeket nem akarja mindenképpen a tudtunkra adni, de minden pengetését átitatja a tragédia, és a film (a Rush ugyanis soundtrack album) adta, korántsem felemelő életérzés. A RUBICON 8 mégsem vont minket letargiába, de az érzelmeinkre hatott, és erre nem minden hangsugárzó képes, még ebben a kategóriában sem. A cintányér hihetetlenül finom volt, a néha előtörő dob pedig iszonyatosan kemény, és hiába a harmincéves felvétel, lehet érezni a bőrök rugalmasságát, naturalizmusát. Magával ragadott ez is a RUBICON 8 által, ez nem vitás.

Már Clapton esetében is volt némi zongora, de visszakanyarodtunk Tori Amos Night of Hunters albumához, ahol a Bösendorferé a főszerep, valamint a vonósoké, hiszen ez egy Deutsche Grammophon által kiadott album. A hangsugárzó komolyabb arculatot öltött és eddig nem ismert mélységekbe vitt el minket. Ezen nem feltétlenül a basszus értendő, bár a zenekar elég mélyre hangolva játszik, az énekesnő pedig egy abszolút külön szekcióban foglal helyet. Nem akar minket a zene feldobni, de elvisz egy őszi komorság irányába, ahol a főszerep a tiszteleté, odaadásé és a meghajlásé a mű előtt. Engedjünk a hangdobozok számára nagy teret, mert a zenekar kisebb helyen hajlamos lehet az összemosódásra, ami ronthat az élvezeti értéken, pontosabban úgy fogalmaznánk, hogy a zene ilyenkor a kelleténél vaskosabbá, tömörebbé válhat, így jobban letaglózhat minket a szándékosnál.

David Bowie Jump They Say című dalának remixével lazítottunk a szorításon, de nem sikerült teljesen. Ugyan a keverés, főleg a basszus terén nem a legjobb, adott egy adrenalin löketet, ami emelkedett, majd csillapodott, de végig lüktetett. A dal végül is nem a szórakozásról szól, hanem egy sajátos életérzésről, amit azon kívül, hogy csak Bowie tud kínálni, itt még egy sajátos apropója is van, akár Clapton esetében. A keverés által a RUBICON 8 megmutatta, hogy téralkotásban ezen a műfajon is jeleskedik, de kellő dögösséget is hozott, így nem kételkedünk abban, hogy házibuliban nem vall majd szégyent. Ez a jelző megmaradt a rock és annak keményebb változatai terén is, ahol a Metallica szárazságába vitt egy kis melegséget, a Thin Lizzy klasszikusaiba kocsmahangulatot, a TOTO melodikus rockjába pedig tempót és igazi feelinget. Soha nem esett azonban át a sokszor említett ló túloldalára, ahhoz kiegyensúlyozott és finom a lelkülete, de bebizonyította azt, hogy szórakoztatni kommerszebb téren is nagyon tud, és a mosolyfaktor garantált Marc Almond, az Erasure vagy a Level 42 esetében, ahol bemutatta azt, hogy ha a zene megkívánja, bizony a mélytartománya le tud menni a pincébe.

Ilyen a nagyfokú hangulatteremtés

A DALI RUBICON 8 egy fifikás és jól kitalált konstrukciójú hangsugárzó, és ezt a produkcióján hallani is. A tartományokat szétválasztja, majd összeilleszti, ezáltal nagyon pontos, határozott, erőteljes hangképet alkot. Ám ez korántsem minden: zenél, és igazi hangulatot teremt. Nem analitikus, de kellő érzelem van benne ahhoz, hogy a különböző stílusok erősségét átadja nekünk. A Parasound párosa jobban passzolt hozzá, együttesük analógosabb és zeneibb produkciót nyújtott, míg a Denon valamelyest vehemensebben állt hozzá, több dögöt és levegőt pumpálva belé, ezáltal szellősebbé, pici látványosabbá, de kevésbé éretté téve az előadását. Véleményünk szerint az előbbi jobban áll neki, de a japán integrálttal sem vallott szégyent, csak ennél többet érdemel. Mi örülünk, hogy pótolhattuk a hiányosságunkat, és megismerkedhettünk ezzel a hangdobozpárral, a gazdájának pedig amellett, hogy hálával tartozunk azt is eláruljuk, hogy rajtunk kívül valószínűleg, más irigye is akad majd.

1 2

Következő oldal >