Bowers & Wilkins 603 S3 álló hangfal teszt

2024. február 2., péntek, 12:30

Bowers Wilkins BW audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal BW hangfal Bowers hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt BW hangfal teszt Bowers hangfal teszt

A Bowers & Wilkins megújult 600-as sorozatának nagyobb állványos, 606 S3 típusát már bemutattuk, és bizony nem okozott csalódást, hiszen a korábbi, nagyon is jól sikerült modellt még jobbá tették, ezáltal kisebb alapterületű szobák szinte mindenese lehet. A 603 S3 a széria egyetlen álló doboza, ami tartalmazza a kisebb típus újításait, kiegészítve dupla mélysugárzóval. Nézzük csak a részleteket és a benyomásainkat!

Hagyományok megőrzése, újítások bevetése

A 600 Series a legendás brit cég talán legnépszerűbb sorozata, ami köszönhető talán annak is, hogy a 300-asok megszüntetésével ez lett a beugró szériájuk, a nívó viszont magasabb szinten van, mint azt várnánk. Az ár is, hiszen a most bemutatásra kerülő 603 S3 már kacérkodik az egymilliós álomhatárral, tehát első nekifutásra soknak tűnhet. Amennyiben hozzávesszük azt, hogy más gyártók is legalább ugyanennyire komolyan vették, pontosabban érintette őket az infláció, akkor reálisnak. Ez van tehát, erre biztosan nem lehet komolyabb rálátásunk, se ráhatásunk, csak meg kell barátkoznunk vele.

A bő egy méter magas, fekete, fehér vagy tölgy színben kapható hangdobozok szépek, mutatósak, egyszerre karcsúak és dominánsak is, ez már csak az elhelyezésüktől függ. A basszreflexnyílás alá helyezték a 700-as sorozatból átemelt kettőskábelezésre is alkalmas dupla csatlakozókat, amelyek ezúttal vízszintesen kerültek elhelyezésre. A reflexnyílás ezúttal is "betömhető" egy mellékelt szivaccsal, ami segíthet a hangzás optimalizálásában.

A 603 S3 MDF talpat, bele pedig gumitalpakat kapott, amelyek elengedhetetlenek egy ilyen termetű hangdoboz stabilitásához. Mindezek mellett jól is mutatnak, abszolút passzolnak a modellhez, ahogyan a korábbi szériánál is. Az előlapon teljesen végigfutó, mágnesesen rögzíthető, akusztikailag semleges szövet van, ami szürke színű, és szintén tetszetős, tehát bátran fent hagyhatjuk, ha nekünk ez jobban bejön. A lényeg természetesen ebben az esetben is alatta lakozik.

A frontoldal lenti egyharmada alapvetően üres, aminek köszönhetően az alsó szegmensben elhelyezett reflexnyílás nem direkt erősíti a basszust, hanem a bent megnövekedett légnyomást egyenlíti ki. Emlékezzünk vissza, az állványos hangdoboznál a magassugárzó mögé került, hallhatóan szellősebbé téve a hangképet. Most viszont már tényleg térjünk ki a hangszórókra!

A sort alulról a kettő darab 165 mm-es papírmembránú mélysugárzó kezdi, ami jól bevált darab gumiperemmel, alumíniumkosárral és porvédő sapkával, a membránok színe fekete.

Felettük található a 150 mm-es kompozit szerkezetű Continuum membránú FST középsugárzó, aminek a színe már világos, összetevője továbbra is hétpecsétes titok. Az biztos, hogy a 3 évvel korábbi típusoknál már bevált, tehát nem véletlenül küldte pihenőre a sokáig alkalmazott, és egyébként szintén remekül működő kevlárt.

Hozzá közel helyezték a 25 mm-es dóm magassugárzót, ami újdonságként titánból készült, akusztikailag még transzparensebb, fixen rögzített rácsot kapott, amelyet először Signature modelljeinél alkalmazott a cég. A felbontás nőtt, ahogyan a pontosság és a realizmus is - legalábbis ezt állítják. Mi ezt elhisszük, mert a B&W ezen a téren mindig nagyon erős, talán picit túl erős is volt sokak számára. Az egymással párhuzamos oldallapok belülről megfelelő mennyiségű csillapítóanyagot és merevítést is kaptak, ami elengedhetetlen része annak, hogy a hangszórók együttese a maximumot tudja nyújtani.

A hangfalakat Parasound erősítő párosunkkal, és Naim intergrálttal, csöves kimenetű CD-lejátszónkkal és Naim streamerünkkel, valamint QED és VIABLUE kábeleinkkel kötöttük össze, a szobánkban elegendő teret biztosítottunk a számukra az elődből kiindulva, mert az bizony nagyot szólt!

Egy kategóriát ugorva

A meghallgatás során bevetettük a vadonatúj Marantz CD50n CD-lejátszót is, ami stabil audiofil kategóriába tartozik, és rengeteg funkcióval fel van vértezve, de azt egy külön cikkben hamarosan kivesézzük, így inkább térjünk vissza a hangfalra, ami szintén a hetekben érkezett meg a hazai forgalmazó bemutatótermébe.

A Bowers & Wilkins 603 S3 már alacsony hangerőn és testesen szólalt meg, amit ettől a kategóriától eddig még nem tapasztaltunk a brit cég esetében. Kicsit össze is lehetne hasonlítani Focal Vestia N°2-vel, ami árban nagyon hasonló, hozzáállásban és termetben is, és az egyértelmű, hogy mindkét cég basszusban és testességben rendesen belehúzott. Talán az is rokoni szál lehet az egyébként teljesen más filozófiára építő két gyártó között, hogy mindketten magashang és részletpártiak voltak eddig, amit sikerült megőrizni, de alátámasztani stabilabb basszussal és neutrálisabb középtartománnyal, továbbá a magastartományt is okosan szelídítették meg.

Azonban most nem a két különböző származású hangfal összehasonlításáról van szó, hiszen azt bárki megteheti az Audio Forum budapesti bemutatótermében, hanem a Bowers & Wilkins legújabb és lényegében legkisebb álló hangfaláról, ami előtt meg kell emelnünk a kalapunkat. A korábbi 603 S2 is nagyon tetszett nekünk, a vele hasonló árban lévő Sonus faber Luminát is leiskolázta. Nem nagyon, de azért érezhetően, pedig az sem rossz darab. Az új 603 viszont mindkettőjük felett áll egyértelműen.

Az új titán dóm itt is meg tudta mutatni egyértelműen a kvalitásait, ahogyan a Continuum membrán is, azonban a kettő mélysugárzó olyan löketet volt képes adni az előadásnak, amitől még szerényebb hangulatú, visszafogott zenék is rendre beindultak. Nem nyersen, nagyon is zabolázottan, de határozottan, és ezzel a képességgel a hangfal már nagyon halkan is képes volt vérbő előadásra, ezért háttérzenélésre is mindenképpen javallott. Viszont elsősorban nem arra való. Mark Knopfler zenekara határozottan, vérprofin duruzsolt a fülünkbe, a tempó rendben volt, ahogyan a részletek is, a gitárok pedig szinte nyüzsögtek. George Michael felvételeinek gyenge keverését is kisimította a 603 S3, így végre a szerzemények azok megérdemelt minőségben terítették be a szobát. Előjöttek a mélyhangok, a nagybőgő feszesen és andalítóan játszott, és az énekes jellegzetes visszhangjai is megmaradtak.

Igaz, hogy elég halkan is kellő izgalommal töltött el a hangfal, de hosszabb távon maradtunk a szobahangerőnél, ahol a 603 S3 tulajdonképpen kizökkenthetetlen volt. Minden tartomány szintje együtt emelkedett, csak a korábbi modellhez képest éreztük azt, hogy a basszus kiemelkedett. Amit képes volt kreálni a páros, az a kategóriájában mérvadó lehet, hiszen méretéből adódóan pontosan, feszesen pulzált. A basszreflexnyílást betömve a hangkép kicsit homogénebb, árnyaltabb lett, így ezt a használati módot is bátran kipróbálhatják, főleg 20 m2 alatti szobában, ahol így is bőven elegendő lesz az alsótartomány.

A Continuum membrán kizökkenthetetlen volt, de ezt már tapasztaltuk korábban is, így nagy valószínűséggel egy ideig nem fogja bántani a gyártó, maximum kicsit finomítani. Ugyan nem nagyon van mit, de a mérnökök folyamatos fejlesztéséből még bármi kisülhet. Ahogyan a titán magassugárzó is, ami egyértelműen mindenevőbbé tette a hangfalat, így barátságosabb megközelítést, finomabb tálalást, még tisztább és selymesebb felsőtartományt kaptunk. Ez minden műfajon jól jött, és ezt bátran állíthatjuk, hiszen az igényes rock és jazzpop után jött a Toto koncertfelvétele, Tori Amos sokszor akrobatikus megoldásai, amiben vegyült a ritmikával az érzelem, majd a Van Halen albumával folytattuk a sort.

Dögösség terén nem volt szüksége mankóra a hangfalnak, dögös és húzós riffek hagyták terjedtek a szobában, a lábdob is megtalálta a helyét és feszes tempót diktált a dobossal. A dallamosság is végig érezhető volt, tehát nem bugyuta döngetést kaptunk, hanem megfogottat, izmosat és túlzástól menteset. Van Halen méltatlanul elfeledett Once című dalával szenzációsat alkotott a hangfal, hiszen megmutatta, hogy példás teret képes betölteni, a dallamfoszlányok rendkívül szépen váltak le róla, és a finomság mellett az erő is végig velünk maradt. Az Eruption klasszikus gitárszóló, egyike a legforradalmibbaknak a mai napig, és a 603 S3 szinte elénk varázsolta Eddie Van Halent, amint félig guggolva varázsolt a hangszere nyakán.

Petrucciani zongorájának teste is a valósághoz közeli méretet öltött, és a játékosságát megtartva a kategóriájában abszolút megfelelő pontosságot is kaptunk. A mélytartomány kicsit erősnek tűnt a megszokotthoz képest, ennek eredményeképpen viszont andalítóbb, melegebb lett a koncert hangulata, jobban bele is tudtunk merülni a roppant virtuóz előadásba. A zenekar bekapcsolódásával az összkép némileg lazult, levegősebb lett, a közönség morajlása hátul maradt, de hallható volt a szünetekben, Petrucciani nyögdécselései meg végig. Tehát a részletek, az arányok és a testesség is mindvégig nagyon is rendben volt.

A szimfonikus zene előtt a szokásunkhoz hűen kicsit felelőtlenebbül szórakoztunk elektronikus zenékkel, ahol a dupla mélynyomó ismét produkálhatta magát, és ez piszkosul izgalmassá tette ezeket a sokszor monotonná váló dalokat. Igaz, hogy a Yello-ban bőven van fantázia, a Kraftwerk esetében a germán potencia is mérvadó, tehát mindkét esetben van mit visszaadni egy hangfalnak. A teret egy kicsit keveselltük, ezért folytattuk a sort Jarre - Oxygene albumával, ahol a 603 S3 megmutatta azt, hogy az általa alkotott színpadképnek csak a falak szabhatnak gátat. Nem dimenzionálta túl az amúgy túldimenzionált lemezt, ami analóg rögzítésének hála megőrizte a múlt dalszerzésének és a jövő hangszerelésének egyvelegét.

Jött végezetül hát a szimfonikus zene, ami már a méretéből adódóan sem foghatott ki a B&W 606 S3-on, viszont a nagy mennyiségű megmozgatott levegőtömeg mellett nem hagyott fel a megfogottsággal és a lendülettel sem, így nagyzenekarnál tapasztalható volt ugyan néha némi összemosódás, de ebben a kategóriában ez még bőven belefér, főleg annak tudatában, hogy sok esetben más hangfal ennyi pénzért el sem éri ezt a szintet. Chopin vagy Schubert ujjgyakorlat volt a számára, az operánál nagyon karakteresen választotta szét a domináns éneket a finom kísérettel, Paganini pedig rendesen lesújtott, akár csak szólistaként hallgattuk, akár nagyzenekarral a háttérben.

Összegzés, végszó

A Bowers & Wilkins 603 S3 elsőre kicsit drágának tűnhet egy belépő kategóriájú hangfalért a brit cégtől, azonban meghallgatva minden kételyünk megszűnt, hiszen egy nagyon jó arányokkal felvértezett, dinamikus, gyors, testes és pontos produktumot kapunk cserébe. Megtaláljuk benne a cég eddig megismert adottságait, amelyek elsősorban az új magassugárzónak köszönhetően sokkal barátságosabbak, dallamosabbak lettek. Halkan is remekül muzsikált, de szobahangerőn tudott kiteljesedni, 20 m2 pedig meg sem kottyant neki, ezáltal legalább ekkora méretű szobákba ajánljuk. Igazi allrounder, nagy hajtást sem igényel, az elhelyezésével kedvünkre játszhatunk, tisztességesen meg van építve, remekül néz ki. Szerintünk több nem kell egy ajánlott vétel cédulához.

1 2

Következő oldal >