Audiovector R1 Signature állványos hangfal teszt

2021. július 4., vasárnap, 14:10

Audiovector audio hifi hangfal high end hifi hangfal Adiovector hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Audiovector hangfal teszt high end hangfal high end hangfal teszt

Egy olyan hangdobozpárral fogunk ezúttal megismerkedni, ami Dániában készült, állványra helyezhető, és közel egymillió forintba kerül. E tényezők alapján találgathatnánk, hiszen ezen a tájon létezik néhány specialista. Viszont ha eláruljuk azt, hogy ez a cég csupán két sorozatot készít, ha a falra szerelhetőt nem vesszük számításba, és mindegyikük az audiofil, illetve high end kategóriába sorolható, akkor máris felkapjuk a fejünket. A nálunk vendégeskedő modell a magasabb régiójú sorozatuk legkisebb darabja. A legkisebb, ott ahol a csúcson egy majdnem 80 milliós hangfal ül. Ugye kezd érdekessé válni a helyzet?

Kis cég, nagy tapasztalat

Jelen tesztünk alanya az Audiovector R1 Signature állványos high end hangsugárzó. Tudnunk kell, hogy a cég az R1-ből kínál magasabb szintű változatot Avantgarde és Arraté néven, ahol az alap konstrukció nívóját sikerült még jobban kihasználniuk, elsősorban a különböző magassugárzók alkalmazásával. Az R1 Signature tehát tulajdonképpen az alapmodell, de nézzük csak, hogy ez mit is jelent az Audiovector kínálatában!

A céget a hetvenes évek végén alapította Ole Klifoth, akinek a fia Mads folytatja az édesapja által megálmodott hagyományokat. Évente csupán 4000 pár hangdobozt gyártanak, hiszen kis létszámmal dolgozó, speciális cégről van szó, akik mindent házon belül fejlesztenek, majd készítenek, karöltve a legjobb hazai bútortervezőkkel, a beépített hangszórókat pedig a Scan-Speak műhelyében gyártatják. Az alapító eredendően irodalmár, aki hobbiból kezdett el foglalkozni a hifivel, de szerencsénkre az utóbbi pályát választotta, munkájának egyik gyümölcse most eljutott hozzánk.

Az Audiovector R1 Signature egy átlagos méretű és súlyú, állványos hangdoboz, aminek cseppformája visszarepít minket kicsit a kétezres évekbe, amikor szinte mindenki ezt a megoldást választotta az állóhullámok kiküszöbölésére. Jól működött már akkor is, az elmúlt idők fejlesztőmunkájának hála pedig ezúttal sem gondoljuk, hogy elcsépelt lenne ez az elsősorban funkcionális formaterv.

Az előlapot nagyon jó minőségű szövet védi, ami mágnesesen illeszthető. Már az utóbbinál észrevettük az aprólékos odafigyelést, hiszen meglehetősen erős mágneseket használtak, így használat közben is biztosan a helyén marad az előlap. Alatta szürke frontoldalt találunk, aminek az anyaga megegyezik a hátsó, lekerekített idoméval.

A mélyközépsugárzó 165 mm-es, membránja karbon alapanyagú, míg a magassugárzó R1 Evotech fantázianevű 25 mm-es dóm. Az erezett fekete, olasz dió, afrikai rózsafa vagy fehér selyem furnér segít abban, hogy bármilyen lakás dekorációjához illeszthető színű modellt válasszunk.

Az R1 Signature kétutas, basszreflex rendszerű konstrukció, az utóbbi kimenetéből kettőt is találunk a hátsó részen. Mindkettő a felsőbb szegmensben van, de méretük különböző. Ha belenézünk, márpedig bele szoktunk, akkor láthatjuk, hogy a peremük befelé szűkül, és rácsot is alkalmaztak, ami a védelem mellett valószínű, hogy az egyedi megszólalásban is szerepet vállal.

Alattuk található a szimpla csatlakozópár, ami igazán markáns darab, és bizony az arannyal sem spóroltak az esetében. A külső tehát bizonyos fokig már klasszikus, ugyanakkor divatos is, és minden tekintetben minőséget sugall, ezt pedig illik alátámasztani belülről is.

Az Audiovector nem hagy cserben ezen a téren sem, az igazi különlegességek ugyanis valóban belül lakoznak. Az IUC egy olyan egyéni frissítési koncepció, aminek a lényege, hogy az alkalmazott hangszórókat leválthatjuk, tehát továbbfejlesztett modellre cserélhetjük azokat idővel. Az LCC alacsony tömörítési technológia, ami lehetővé teszi a membránok szabad mozgását bármilyen körülmények között, így hangos és bonyolult zenéken sem jön zavarba. A SEC fantázianevű megoldás azt nyújtja, hogy a hangdobozokat tulajdonképpen bárhová tehetjük a lakásban, mindenhol ki tudja magát futni, és hangja betölti a helységet.

A NES meghajtó egységet a magasabb, Arraté megoldásai ihlették, ennek pedig az eredménye a realistább és nyílt hangkép ábrázolása. Mindehhez jön még a titán tekercselés, valamint a DFF keresztváltó technológia, a megfelelő merevítés, valamint csillapítóanyag, amelyek mind elengedhetetlen kellékei annak, hogy a hangdoboz és a hangszórók munkája elérje a maximumot.

Az Audiovector "kis" állványos hangsugárzóját a jól bevált rendszerbe illesztettük, tehát csapattársa Parasound elő és végfok volt, jelforrásként csöves CD-játszónkat használtuk, kábelekből a QED és AudioQuest gyártmányait vetettük be, míg állványként a márvány konstrukciónkat tettük az R1 Signature alá, ami talán még egy tankot is elbírna, tehát stabilitás terén ezúttal sem lehet gond.

Dániából, szeretettel, odaadással

Damien Rice Devils Daughter dalával melegítettünk be, ami a szélsőségektől sokszor nem mentes előadó egyik visszafogottabb szerzeménye. Az R1 Signature az énekre helyezte a hangsúlyt, ami ebben az esetben abszolút rendben is van. A vonósok és a finom gitárpengetés ilyenkor picit a háttérbe vonult, amit szintén megkíván ez a fajta muzsika. Persze nem is lenne Damien Rice, ha néha nem esnének tobzódásba a hangszerek, viszont ezt az akadályt is gond nélkül vette a hangsugárzó. Felemelte, megerősítette a zenészeket, a basszus pedig olyan szépen csengett le, hogy maradandóan támasztotta alá a dal hangulatát. A női vokál bekapcsolódásakor dorombolt, erőteljes, de továbbra is finom íveket rajzolt, így az egyéni elképzelésmód teljesen átjött, viszont mindenki számára befogadhatóvá vált.

George Michael Brother Can You Spare a Dime jazzfeldolgozásánál a mélyszekció érdemeit továbbra is méltattuk, csak még jobban. Nagyszerű dolog, amikor egy ilyen termetű hangsugárzó magabiztosan tálalja a combos basszust, ami valódi zenészként szólalt meg, de soha nem felejtette el, hogy hol is van a helye, rátelepedni pedig eszébe sem jutott a többi hangszerre. Így a magassugárzó is fel tudta tárni a természetességégét, amiben csipetnyi karc vagy fémes íz sem volt hallható. George Michael úgy énekelt, mintha csak erre született volna, mondjuk ebben eleve van valami. Laza, határozott, minden bizonytalanságot nélkülözve, továbbá tele érzelemmel. A lényeg viszont a volumenen volt, ami a fizikai korlátokat teljesen kiiktatta, így a zenekart teljes egységében, és szinkronban hallhattuk. Akusztikus, némileg szélsőséges, valamint sztenderd jazzen tehát az Audiovector szó szerint zenélt, andalított, de mindezt pontosan és határozottan. Nehezen váltottunk, de muszáj volt más stílusú zenénken is kipróbálnunk az R1-eket.

A Rolling Stones Paint it Black című klasszikusa jött DSD változatban, ahol a keverésbe még mindig bele lehet kötni, de a szerzeménybe annál kevésbé. Hogy milyen volt az előadás? Olyan, mint maga a Stones. Lázadó, közben kellően óvatos - legalábbis mai szemmel -, és a hallgatása közben tényleg átfestettünk mindent feketére. Nem, nem a mély depresszióra kell gondolni, hanem a folyamatosságra, amit a remek pulzálás adott, főleg a dal második felében. A részletek rendben voltak, nem igazán találtunk hiányosságot, a zenészekre pedig végig ugyanannyi figyelmet fordított. A zenekar esetében nem beszélhetünk virtuozitásról vagy kiemelkedő zenei tudásról, de bizony megjelentek előttünk a copfos, táskarádiós lányok, akik bő ötven évvel ezelőtt ettől a zenétől nagyon beindultak. Nekünk ugyan egyik sincs, és lányok sem vagyunk, de a tempó magával ragadott, tehát az Audiovector itt is fegyelemre és figyelemre "kényszerített" minket.

Queensryche-ra váltottunk, ahol a basszusgitár egyszerűen dörgedelmesen szólalt meg! Persze Geoff Tate bekapcsolódásával visszább vett a vehemenciájából, ahogyan a többi hangszert is engedte kibontakozni. A keverés enyhén magasba húz, tehát a cintányérokra valamivel kevesebb figyelmet fordítottak a felvételkor, de ezzel a hangsugárzóval még ez sem volt zavaró tényezőnek tekinthető. A tempóváltás megtörtént, a nagyszerű rockzene életre kelt, és a Jet City Woman enyhén keserédes hangulata úgy jött át, hogy közben nem tudtuk elfelejteni, hogy adrenalinnövelő, energikus zenét hallgatunk. Összemosódás ugyan néhol volt, de az emelje fel a kezét, aki ritka példától eltekintve hallott már tökéletes keverésű felvételt a kilencvenes évek derekáról!

Az Ashes to Ashes jött ezután, de most nem Bowie-tól, hanem a Faith No More tolmácsolásában. Kicsit ferdén néztünk ekkor az R1 Signature-re, mert roppant súlyos riffeket tolt az arcunkba, enyhén kiemelve Mike Patton énekét. Nem akarta feltétlenül a nagyobb tüdejű dobozok szerepét átvenni, de hatalmas lendülettel és energiával állt a dalhoz. Enyhén zártan muzsikált, de a szerzemény sem a háromdimenziójáról ismert, hanem arról, hogy mintát rajzol a vakolatba. A King for a Day már más irányból vetítette a zenekar egyéniségét, több árnyaltságot kívánt, amit meg is kaptunk. A zongora aláfestő elő-előbukkanását nem lehetett nem észrevenni, az apróságok végig megjelentek, a kontúr precíz volt, de soha nem mesterkélt. A zenekar itt a refrének során kezdett tombolásba, amit az Audiovector jól viselt, hogy utána hangulatos andalításba váltson a végső levezetésben.

Vivaldi Négy Évszakja ezúttal 32 bites felvételen került terítékre, ami roppant pontos, de sok hangsugárzó esetében mesterkéltnek, kicsit művinek tűnik. Hogy itt miért nem, azt maximum a handoboz tervezői tudnák megmagyarázni. Analógossá változtatta a művet, iszonyú lendülettel és odaadással tálalta mindegyik évszakot, de közben semmilyen részletet nem engedett elbújni. A digitális íz eltűnt, az egész átváltozott valódi zenévé, aminek a háttere a csönd volt, és valóságos izgalmat, életet varázsolt a helységbe. Nem hiába emeli ki a gyártó, hogy az R1 Signature alkalmazkodik a szobánkhoz, hiszen nem volt szükség a hátsó fal támaszára, attól bő másfél méterre is kerek egészet alkotott, így adva igazi szabadságot a felhasználójának.

Nem hivalkodunk, csak zenélünk, de azt nagyon!

Az Audiovector R1 Signature egy pompás hangsugárzó. Azt mindenképpen ki kell emelnünk, hogy szükséges hozzá egy izmos erősítő, a Parasoundunk hangerő potméterét is gyakran kellett középállásig tekerni, amire ritkán van példa. 87 dB az érzékenység, az pedig többnyire falja a wattokat, és ez itt tapasztalható is volt. Lehet ezt a dobozt háttérzenélésre is használni, de egyáltalán nem arra van kitalálva. Zenélni akar, roppant erősen, de korántsem erőlködve. Karakteres, kerek az előadása, a basszus nagyon rendben van, de ahhoz, hogy ezt előhozzuk belőle, először is alapos bejáratás szükséges. Ne spóroljunk a hozzá csatlakoztatott elektronikákon, mert az egy dolog, hogy megérdemli, de csak azok társaságában tudja bemutatni a tudását, ami viszont nagyszerű. A külsejét tekintve a kitaposott utat választotta az Audiovector, belül viszont nagyon egyéni megoldásokat rejt, aminek eredménye a nagyvolumenű, telt, egységes, nagyon zenei előadás. Azoknak ajánljuk az R1 Signature hangsugárzót, akik nem szeretik a flancot, a minőséget viszont igen. Általa egy elég nagy értékű konstrukciót kapunk, amit egy valódi zeneszerető hosszútávon élvezhet, mert ez a faktor óriási. Kerüli a feltűnést, inkább az előadásával zárhatjuk a szívünkbe, és ez úgy gondoljuk, mindennél fontosabb.

1 2

Következő oldal >