Acoustic Energy AE500 állványos hangfal teszt

2020. szeptember 19., szombat, 18:20

Acoustic Energy audio hifi hangfal hifi hangfal AE hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt AE hangfal teszt Acoustic Energy hangfal Acoustic Energy hangfal teszt

Bizony már több év eltelt azóta, hogy Acoustic Energy termék szerepelt az AV-Online oldalán. Mi ezt annyira zokon vettük, hogy egyszerűen nem bírtuk tovább, és belevágtunk egyből a dolgok közepébe, hiszen a cég jelenlegi legnagyobb sorozatának állványos tagját, az AE500-at vettük górcső alá.

Az Acoustic Energy bő 30 éves történetet tudhat maga mögött, tehát nem nevezhető igazán régi cégnek, viszont ez idő alatt számos sikert értek el, létrehoztak egy egyéni hangzást, valamint külsőt, amelyeket természetesen mindig az aktuális igényekhez idomítanak. Pillanatnyilag három sorozatuk van, név szerint 100, 300 és 500, mindegyik bőven a megfizethető kategóriában marad, azonban már a legkisebb modell is súrolja, ha csak jelképesen is, az audiofil kategóriát.

A szerkesztőségünkbe látogatott AE500 szériájának egyetlen állványos tagja, a másik típus két álló, AE509 és AE520 néven. Nincs tehát centersugárzó vagy mélyláda, csak a zene, kisebb vagy nagyobb szobákba. Az Acoustic Energy nem vállalja túl magát, viszont nagyon határozott elképzelése van arról, hogy szerintük mi az a maximum, amit a kategóriából ki lehet és ki is kell hozni.

Az AE500 olyan, mint egy bútor. A 18 mm-es rezonancia elnyelő kompozitból, tehát RSC-ből készült dobozt a korábbi referencia sorozatukból fejlesztették tovább, általa pedig sikerült csökkenteni az akusztikus "sugárzást". Az összetétel nem hétköznapi, hiszen a 6 és 9 mm-es MDF lapok között 3 mm bitumen található. Roppant egyéni megoldás, főleg ebben a kategóriában, a súlyát pedig már megemelésekor érezhetjük.

A külső lehet magasfényű fekete vagy fehér, de kaphat amerikai dió furnérozást is. Mindegyik esetben elsőosztályú a kivitelezés, az éleket pedig sikerült szépen lekerekíteniük. A frontoldalt majdnem egészében selyem védi, ami hétköznapi kivitelezésű, tehát nem túl sűrű, ezáltal viszont fent hagyva sem gátolja meghatározóan a hangszórók munkáját.

Hátul szimpla és minőségi, tehát teflon szigetelésű csatlakozókat találunk, valamint a felső szegmensben egy meglepően keskeny és vízszintesen végigfutó reflexnyílást. Ez a lőrésszerű megoldás nem újdonság, de nem is igazán elterjedt, az alkalmazása viszont minden bizonnyal okkal történt az AE500 esetében. A hangdobozok párba válogatva kerülnek közös karton ládába, erről meggyőződhetünk a csatlakozók felett található sorszámok által.

A konstrukció kétutas, egy mélyközép- és egy magassugárzót integráltak az előlapba, amelyek szintén nem hétköznapiak már ránézésre sem. A 125 mm-es mélyközépsugárzó túlméretezett, 35 mm-es lengőtekerccsel rendelkezik, amelyet a gyártó alacsony hőmérsékleten tömörít, így rendesen terhelhető, valamint dinamikus és pontos hangot biztosít. A hangszórónak optimalizált motorja és felfüggesztési rendszere van a maximális linearitás és a legkisebb torzítás érdekében, mindehhez jön még a membrán szénszálból készült anyaga, aminek könnyű jellege növeli az átmeneti sebességet. Talán még ennél is érdekesebb, hogy a 25 mm-es magassugárzó is szénszálból készült, ami papírforma szerint könnyebb, gyorsabb, pontosabb, mint a megszokott anyagok, de még természetesebb és semlegesebb is a hangképe, mint egy textil dómnak.

Az új öntött alumínium WDT hullámvezetőt a mélyközép membrán közelében helyezték el az optimális szórás érdekében, így csökkentették a vibráció átjutását a magassugárzóba, biztosítva ezzel a tiszta és természetes magashangokat. A keresztváltóban is igyekeztek minőségi alkatrészeket alkalmazni, így nagyfeszültségű polipropilén fóliás kondenzátorokat és légmagos tekercseket használnak az optimális diszperzió érdekében.

Az AE500 darabja 8 kg, ami elsőre meglepő a 185x310x260 mm-es méretekhez képest, de ez az eredménye annak, amikor a tervezők nem spórolnak ki semmit, még a belső merevítést és csillapítóanyagok használatát sem. Az érzékenysége viszont 87 dB, tehát az erősítő teljesítményével minden bizonnyal nem szabad spórolnunk, főleg akkor, ha hallani is akarjuk a 45 Hz-28 kHz közötti frekvencia-tartományt. A specifikációk alapján valódi kis méregzsákhoz lehet szerencsénk, viszont a gyártó szerint inkább a természetes és pontos megszólaláson van a hangsúly, így kíváncsiak voltunk, hogy mi is a hallható eredmény.

Amennyiben már brit hangsugárzóról van szó nem keresgéltünk sokáig zenék terén, a Radiohead klasszikus O.K.Computer albumával kezdtük a sort, aminél ha nem is teljesen, de leesett az állunk. Először azt hittük, hogy valódi háromutas konstrukcióval akadt dolgunk, olyan szépen és pontosan választotta szét a magas-, közép- és mélyhangokat az AE500. Az énekes nagyon közel volt a mikrofonhoz, bensőségessé téve az egész előadást, a kíséret pedig játékosan, de nagyon határozottan követte őt. Nem tudjuk, milyen tudatmódosítót használtak dalírás és felvétel közben, de bizony az arány és a minőség is rendben volt, ez pedig hibátlanul átjött az előadásból. Szerencsére nem késztetett hasonló szerek használatára, de a hatás nem maradt el.

Tori Amos - Gold Dust-jánál az énekesnő szintén közel került a mikrofonhoz, de nála ezt már megszoktuk. Szövege és enyhén Kate Bush-os előadása igényli is ezt, a nagyzenekar pedig az árokból terítette pöttöm termete elé az aláfestés szőnyegét. Szinte hömpölygött a hegedű, csupán megtámasztva így a dal komolyságát. Lélekemelő volt az előadás, egyértelművé is vált, hogy az AE500 egy nagyon zenei hangú doboz. Tori zenéjének egyébként is van mondanivalója, de most az igazi mélysége is átjött, így teljesen átérezhető az, amit nyújtani kívánnak általa.

Kanadai progresszív rock következett, ahol a Rush triójának precizitása szintén nem szenvedett csorbát. Kicsit ugyan töményebb volt az előadás, de ez a zenészek összeszokottságának köszönhető, a hangsugárzó kihozta azt a felvételből, amit lehetett. Termetéből adódóan stadionrockot ne várjunk, nem is fogjuk megkapni, de ez a zene sem feltétlenül igényel nagy teret, attól függetlenül, hogy az aktív korszakában minden termet meg tudott tölteni a zenekar. Közelebb játszottak most egymáshoz, így adva a pontos és húzós zenének még egy kis plusz dögöt és egységet. Lehet hallani, hogy a srácok negyven évig együtt koptatták a padló deszkáit.

Eminem-re váltottunk, és bizony a profi gengszter rap is maradéktalanul átjött. Az ének tiszta, érthető, a dob a gyomrunkkal játszott, a néha megszólaló gitár pedig fémes keménységgel csapott le. Itt sem mosott semmit össze a hangsugárzó, minden szekciónak külön szerepe volt, ráadásul továbbra is iszonyú precízen elválasztva azokat egymástól. Az AE500 mindezek mellett továbbra is egységes tudott maradni, már amennyire össze lehet kovácsolni a természetes és szintetikus hangokat.

Jazzen ismét a hangulat megteremtésén volt a hangsúly, de azt meg kell jegyeznünk, hogy nagybőgőt ilyen természetességgel és basszussal egy ekkora mélyközép hangszóróból ritkán hallottunk ebben a kategóriában, de más árfekvésben sem igazán. A mélytartomány ugyan kissé dominált, de nem maradt nagyon hátul a cin vagy az ének sem, hasonlóan érzéki, bensőséges lett így az előadás, mint Tori Amos esetében. Bátor kiállású dobozhoz volt tehát szerencsénk, aminek saját elképzelése és karaktere van, de mindvégig meg tudott maradni természetesnek. Nagyon erős, jól bírta a terhelést, viszont hajtani is kellett, 40-50 wattos erősítővel nem sokat lehet nála elérni.

Szimfonikus zenéé volt a végső főszerep, ahogyan azt általában már megszoktuk. Egy ekkora termetű doboztól természetesen azt nem vártuk el, hogy odavarázsol nekünk egy nagyzenekart a teljes valójában, de tulajdonképpen mégsem beszélhetünk arról, hogy nem fekszik neki ez az összetétel. Az evidens, hogy vonósnégyessel jobban boldogult, pontosabban ott tudott igazán kibontakozni, a szólóhegedűről pedig ne is beszéljünk, de a lényeg az, hogy a műfajon belül nem szükséges mellőznünk egyik összeállítást sem, mert bizony ez a hangdoboz rendesen oda fogja tenni magát. A gyorsasága és tisztasága is helytállt, de a hangsúly szintén az odaadáson volt, nem pedig a csillogáson, vagy a túldimenzionáláson.

Az Acoustic Energy AE500 a cég jelenlegi legkomolyabb állványos hangsugárzója, és ezt látni is rajta. Pontosabban hallani. A szénszálas megoldás nagyon bejön, ekkora membránfelületből ilyen terjedelmes és pontos basszust nem igazán kapunk meg máshol. Mindehhez jön még az, hogy a középhangokat is sikerül leválasztania, a kettejük munkája pedig példaértékű. A magassugárzó a bejáratás alatt kicsit fémesen szólalt meg, de rövid időn belül beállt a sorba, természetesen ő is teljesen különválva a többiektől, így alátámasztotta azt a teóriát, hogy a szénszál alkalmazása nagyon is előnyös. Az egyéni dobozkonstrukció is megmutatja erényét, ami a stabil és kizökkenthetetlen előadásmódban játszik fontos szerepet. Stúdiójellegű pontosság és zeneiség az, amit ettől a hangdoboztól kapunk, ilyet pedig 300 ezer forintért nehéz találni. Meg kell hajtani, kis erősítővel ne is próbálkozzunk, ahogyan a súlyos és merev állvány is kritérium hozzá. Mindezek birtokában viszont kapunk egy olyan bátor kiállású hangsugárzót, ami a természetességén belül tud monogám lenni, valós hangulatot teremt, de attól sem riad meg, ha egyszerűen csak szórakozni szeretnénk általa valami hétköznapibb és dögösebb zenével. Remek darab, megérdemli az Ajánlott Vétel címkét!

1 2

Következő oldal >