Pro-Ject Head Box DS fejhallgató erősítő teszt

2013. december 19., csütörtök, 07:55

Pro-Ject Head Box Box Design fejhallgató erősítő Head Box DS Pro-Ject fejhallgató erősítő Pro-Ject Head Box fejhallgató erősítő teszt Pro-Ject teszt

Egyre többen ismerikfel a fejhallgató erősítőkben rejlő lehetőségeket és kezdenek keresgélni egy jó minőségű és persze sokoldalú darab után. Tesztünk főszereplője, a Head Box DS egy hangkártya, egy DAC és egy fejhallgató erősítő, egyetlen kicsi dobozba szerelve.

A Pro-Ject nevét sokan még ma is elsősorban a fantasztikus lemezjátszó kínálata miatt ismerik, pedig a cég pár évvel ezelőtt igen merész kísérletbe kezdett, ami mára hatalmas sikerré duzzadt.

A Pro-Ject idejében felismerte, hogy a zeneélvezet már nem csak a zeneszobák és nappalik világában zajlik, hanem beköltözött az íróasztalokra. Bár neves gyártók évtizedeken át kínáltak kis szélességű modelleket, amik közös jellemzője volt, hogy szemből aprónak tűntek, akár 185 mm keskenyre zsugorítva, felülnézetből viszont hamar fény derült a turpisságra, miszerint a kieső térfogatot mélységben pótolták a szerkezetek.

A BOX Design sorozat egyik legfőbb erénye, hogy valóban apró komponensekből épül fel! Miközben más gyártók kicsinek kikiáltott készülékei roskadoznak a szolgáltatásoktól a Pro-Ject a funkciókat külön-külön is felkínálja, tenyérnyi dobozkákba zárva. Ezeket aztán úgy állíthatjuk össze rendszerré, mint egy hagyományos, 43 cm szélességű hifit. Ha pedig szeretnénk, akár apró hifi szekrényekbe is rakhatjuk picike rendszerünket.

A Head Box DS

A Head Box DS hátlapján analóg be- és kimenetet, optikai, koaxiális és Mini USB bemeneteket találunk. Tesztjeink többségét ez utóbbival végeztük.

Ha számítógépről használjuk az eszközt, akkor érdemes egy kis időt eltölteni a beállítással. Bár a Windows automatikusan gondoskodik a driverek letöltéséről, ez önmagában még nem lesz elég a minőségi zeneélvezethez! A Microsoft operációs rendszere ugyanis a hallgatott zenét saját, egyszerű keverőjével kezeli, amiért igényesebb körökben nem szokás rajongani. Ennek miértjét most inkább nem részleteznénk. Legyen elég annyi, hogy ez a megoldás arra lett kitalálva, hogy zene közben ne maradjunk le a Facebook, Google, Skype vagy éppen a Windows figyelmeztető hangjelzéseiről. A hangminőség megóvása csak másod- vagy sokadlagos szempont volt. Így történhet meg, hogy bár mi épp egy 48, vagy 96 kHz-es mintavételezésű felvételt hallgatunk, a kis Pro-Ject kijelzője szerint azonban 44,1 kHz-es jel érkezik csak az USB-n. Aki ezek után a hibát a Windows saját hangkezelő felületén próbálja orvosolni, az azt láthatja, hogy bár a kis Box DS minden fontos mintavételi frekvenciát és bitrátát ismer, a menüben csak 2-3 lehetőség közül választhatunk. Ráadásul ezeket kézzel kell kijelölnünk. Ekkor jogosan merül fel a kérdés, hogy ezt miért nem az éppen hallgatott zene határozza meg? Nos, azért mert a Windows nem egy zenelejátszásra, hanem sok egyébre, pl. Skype-ra, Photoshop-ra és internet böngészésre optimalizált rendszer.

Természetesen mindez megkerülhető. Mi a Foobar2000 zenelejátszó programmal teszteltünk, aminek a menüjében, kiválaszthatjuk, hogy milyen módon és melyik eszközre szeretnénk a hangot irányítani. Így megszabadulhatunk a felesleges konvertálástól. A különböző mintavételi frekvenciájú felvételek között lépkedve, láthatjuk, hogy a készülék előlapján is változni fog a jelzett frekvencia. Ráadásul a számunkra felesleges hangok, üzenet jelzések, pittyenések és prüttyögések sem fognak zavarni. Azok továbbra is a számítógép saját hangkártyáján át közlekednek.

Kezelhetőség?

A fejhallgató erősítőknek nincs sok gombra szükségük. Többségnek elég egy hangerőszabályzó potméter, a bekapcsoló és a forrásválasztó. A Pro-Ject mérnökei, vagy formatervezői azonban ezt egy kicsit összezavarták. A tekergetős hangerőgomb elhagyása és nyomógombra cserélése nem okoz különösebb fejfájást. Teljesen magától értetődő, hogy az előlap +/- gombjai mit is csinálnak és még a lépések is elég aprók ahhoz, hogy senki ne sírja vissza a fokozat nélküli, analóg potmétert. A fejhallgató aljzat baloldalán látható fel és le nyíl viszont már nehezen értelmezhető. Egyikük ugyanis a ki/bekapcsoló gomb, a másik pedig a forrásválasztás. A legérdekesebb az egészben azonban nem is ez, hanem az, hogy a használati útmutatóban a bekapcsoló gomb feletti kis lefelé mutató háromszög helyett még a szokásos szimbólum van.

Megszólal a zene

Miután a beüzemelés megtörtént, kezdetét vehette a tesztelés, amiben a Sennheiser már sokat próbált HD 600 típusa, a Sony MDR-1R és MDR-10R, az Onkyo ES-HF300 és ES-FC300 vettek részt. Forrásként CD-lejátszót, hordozható audio lejátszót és számítógépeket használtunk.

A Pro-Ject Head Box DS hangja már első nekifutásra is más volt, mint amihez hozzászoktunk. Miközben sok otthoni fejhallgató erősítő arra törekszik, hogy a lehető legaprólékosabban mutassa be nekünk a hallgatott zenét, a Box DS rámenősen csap bele a közepébe. Ez különösen igaz volt az Onkyo HF300 fejhallgatóval, amivel az elektronikus zenék nagyon élvezetessé váltak. Diana Krall lemezei között válogatva is képes volt szórakoztató maradni, annak ellenére, hogy egy majd másfélszer drágább konkurenshez képest érződött egy kis felületesség a hangjában. Persze ez karakter kérdése, amiben jókora része volt az Onkyo fejhallgatójának is.

A Sony fejhallgatóival próbálkozva, visszatértünk a könnyűzenéhez. Bár az elektronikus zene ismét jól szerepelt, most az énekhang is meg tudta ragadni a figyelmünket. Ez pedig meg is érdemel egy kis elismerést, hiszen az elektronikus zenék divatja, az Auto-Tune korában, már igencsak leértékelte az emberi hangot. A kis DS és a Sony MDR-1 párosa azonban jó csapatot alkotott.

A fejhallgatókat cserélgetve, természetesen eljutottunk a Sennheiser HD 600-ig. Ez volt az a pillanat, amikor kezdtük a Head Box DS korlátait is érezni. Az első órában meghallgatott felvételeknél, amelyek között egyaránt akadt Daft Punk és Mancini is, nem kaptuk meg azt a teret, amit vártunk. A rámenősség a Sennheiser tolmácsolásában esetlenné vált. Bár a mélyek közvetlenek és kemények voltak, a pontosságuk hagyott maga után kívánnivalót.

Tovább kóstolgatva azonban eljutottunk Tori Amos-ig, akinél az alsóbb frekvenciák megtáltosodtak. Nem is annyira erőben, mint inkább élvezhetőségükben. Furcsa módon, összhatás tekintetében most a kis Pro-Ject verte a nálánál drágább Cambridge Audio terméket. Ebből aztán hosszas keresgélés lett, mert jó lett volna megfejteni, hogy mitől lett egyszer csak jobb a Head Box DS?

Próbálkoztunk Yello-val, ami kellemes mélyekkel szórakoztatott, Antonio Forcione gitárjátékával, ami talán nem volt elég természetes és persze kóstolgattuk az aktuális Daft Punk lemezt is, amiből a nagyfelbontású változat egészen kellemes volt. Bár a némely felvételben annyira hangsúlyos mélyek ismét kissé leegyszerűsítve szólaltak meg.

A teszt végére megerősödött bennünk az érzés, hogy a DS igazából nem a legdrágább Sennheisereket igényli, hanem inkább a könnyed, de szórakoztató Sony MDR-1R, vagy az egészen vagányra faragott Onkyo fejhallgatók társaságában érzi jól magát. Ez egy jó fejhallgató erősítő, amivel a Daft Punk, Trentemoller, vagy a Yello felvételei tudnak igazán kibontakozni. Eközben az árához mérten becsületesen helytáll egy-egy Diana Krall, vagy Antonio Forcione lemezzel is. Igazán nincs mit szégyellnie! Nagyzenekarral talán nem fogunk úgy beleszeretni a hegedűk játékába, mint egy drágább típussal, de a zene ettől függetlenül élvezetes lesz.

Az árát figyelembe véve, jó vétel a Pro-Ject Head Box DS, de kétségtelenül megvannak a korlátjai. Ha valaki azért vesz fejhallgató erősítőt, mert egy nagy kaliberű hifi áránál kevesebből szeretne testközelbe kerülni, a zene minden apró részletével, akkor sajnos rossz hírünk van, ahhoz ennél többet kell költeni és a fejhallgatón sem szabad spórolni! Ha azonban egy univerzális fejhallgató erősítő kell, ami akár CD-ről vagy számítógépről is használható és az irodai asztalon is észrevétlenül elfér, akkor remek választás lesz a kis DS.

1 2

Következő oldal >