M2Tech Marley fejhallgató erősítő teszt

Van, aki forrón szereti

2016. május 10., kedd, 14:15

M2Tech Marley audio hifi fejhallgató erősítő high end fejhallgató erősítő erősítő teszt M2Tech teszt hifi teszt fejhallgató erősítő teszt

A fejhallgató gyártó cégek csúcsmodelljei, Bugatti Veyron-jai önmagukban nem garantálnak makulátlan hangélményt, valamivel hajtanunk is kell őket. Kimondottan hozzájuk készült az M2Tech Marley, melyet végre megkaparinthattunk.

Az A osztály, mint fő különbség

A fejhallgatós elektronikákkal épp úgy Dunát lehetne rekeszteni, mint a fülesekkel is, úgy általában, kategóriákra való tekintet nélkül. Viszont ezúttal kicsit más a helyzet, mivel a cél nem a megalkuvások, a kompakt kialakítás és a jó extrák birtoklása, csak simán egy jó erősítő. Illetve bocsánat, egy tökéletes erősítő. Nem minden felhasználó törekszik az arany középútra, mint ahogy a gyártók sem feltétlenül a "mainstream" igényeket követik.

Utóbbi mindenestől ráhúzható az M2Tech cégre. A tőlük kapott eszközök, amiket kipróbáltunk, egytől egyig magukon hordozták a különcség valamilyen technikai vagy esztétikai ismertetőjegyét. Ugyanakkor ez a "kis" olasz manufaktúra nemigen tart mást szem előtt, mint a lehető legmagasabb minőség elérését. Termékeik küllemükben és tudásukban, hibrid ötvözetei az otthoni felhasználásra szánt és professzionális hangtechnikai komponenseknek, és ezt állíthatjuk az M2Tech Marley fejhallgató erősítőről is.

Mindettől függetlenül, okkal vetettük rá magunkat a szerkesztőségünkbe pottyant fehér kartondobozra, és motivációnk fő mozgatórugója az A osztály volt. Mit mondhatunk erről a topológiáról? Természetes hang, áttetsző, légies karakter, életteli dinamika és savanyúság, hidegség nélküli előadás. Hátrányok? Magas fogyasztás, és iszonyatos hőtermelés, illetve a strapabíróbb komponensekre és a szebb zenei élményre alapozva borsos ár. Igen, ez sajnos bélyeget nyom az A osztály létjogosultságára, de ha fejhallgató erősítőt veszünk viszonyítási alapként, akkor a hátráltató tényezők redukálódnak. Így nem több száz watt a folyamatos áramfelvétel (hanem csak 30 a Marley esetében), a kimeneti tranzisztorok vígan nyitva maradhatnak, és így is jut bőven elég erő ahhoz, hogy a manapság kapható, nehezen hajtható fülesek bármelyikét úgymond gatyába rázhassuk. Az M2Tech Marley nem olcsó mulatság (bruttó ára 389 000 Ft). Ha viszont megkapjuk azt az átütő hangélményt, mely hagyományos hangfalakból épített rendszernél egy kisebb lakás vagy jobb autó költségével vetekszik, akkor még mindig jól járunk. Feltéve, ha elfogadjuk a tényt, hogy egyidejűleg csak két ember élvezheti a Marley tudását.

Kivitel

A korábban tesztelt M2Tech készülékekhez hasonlóan, a Marley is nélkülöz bármiféle díszítést vagy sallangot. Teljesen mezei, fehér kartondobozban került hozzánk, melyben egy szürke szivacságyba helyezték az erősítőt és egy külön mélyedésbe a tápegységet.

Apropó, az áramellátás problémája/lehetősége az olasz mérnököket is foglalkoztatja, ezért két opciót tettek lehetővé. Egyrészt, használhatjuk a Marley-hez gyárilag mellékelt, laptop töltő jellegű külső tápot. Ha viszont hangminőség javulást szeretnénk megvalósítani némileg szűrt/korrigált árammal, akkor Van der Graaf néven kínál a cég egy az erősítő formavilágával harmonizáló, alacsony zajú tápegységet. Egyébként ebből is kaptunk egyet tesztelésre, hatékonyságára rövidesen visszatérünk.

Tesztalanyunk készülékháza matt felületű, simára csiszolt szürke alumínium, alul és felül fekete szellőzőrácsokkal. Fontos, hogy ne tegyük szűk, zárt helyre, mert bármennyire kompakt, betyár módon forrósodik.

A Marley külleme nevezhető diszkréten elegánsnak is, szinte olyan észrevétlen az íróasztal sarkán, mint egy Mac Mini... amíg be nem kapcsoljuk. Ekkor a kétsoros, kékeslila háttérvilágítású előlapi pontmátrix kijelző felébred, a szellőzőrácson keresztül sejtelmesen látszódó, piros kocka alakú kondenzátorokkal és masszív hűtőbordákkal tarkított NYÁK-on pedig két piros LED kezd fényleni. Mi egy kicsit hiányoltuk az állítható fényerő (vagy csúnyán fordítva "dimmelés") funkciót, különösen a Van der Graaf-ból, melynek erős fényű előlapi LED-jei, szemből ülve kimondottan bántónak bizonyultak.

A jelszint vezérlő tárcsa minősége is erősen átlagos, ennél sokkal jobb megoldást érdemelt volna a Marley. Az impulzus potméter tekerése közben, minden fokozat alatt halk ciccenő hang hallatszott a fejhallgatóinkon keresztül. Maga az alumínium henger túl lapos profilú ahhoz, hogy kellemesen kézre álljon, ugyanakkor kissé lötyögős is. Bízunk benne, hogy a következő generációig elegendő visszajelzést kap az M2Tech, hogy ezt mihamarabb orvosolják, mert egy high end eszköznek kívül is kifogástalannak kell lennie.

A fentebb említett melegedést viszonylag rövid időn belül, már 15 perc elteltével sikerült a folyamatosan langyosodó tetőlapon érzékelni. Fél óra elteltével már jócskán felforrósodott a fekete rács, egy óra után pedig a jelszint vezérlő tárcsát megérintve is éreztük az áramkör termodinamikai győzelmét. Ettől függetlenül az erősítő stabilan működött heteken keresztül, napi 1-2 órás használat mellett is. Mivel elektroncsöveket nem tartalmaz, a belső komponensek cserélgetésére elvileg hosszú távon sem lesz szükség. Mindazonáltal a csöves eszközökre jellemző, "bemelegés után szebben szól" szindróma itt is érezhető volt. Magyarán, mielőtt leülünk zenét hallgatni, érdemes 10-15 perccel korábban beizzítani a Marley-t.

Az erősítő menü rendszerrel is rendelkezik, melyben konfigurálhatjuk a balanszot és az időzített kikapcsolást (mely hasznos, sőt, létfontosságú tulajdonsága egy ilyen erőműnek). Utóbbinak köszönhetően, ha bizonyos idő után nem kapott jelet az áramkör, akkor automatikusan kikapcsolt. Ugyancsak a kezelőfelületen tudjuk beállítani, hogy az elektronika két különálló részre bontsa a fejhallgató kimeneteket (végre olyan erősítőt gyártott valaki, mellyel két fülest, külön hangerővel lehet vezérelni), vagy teljesen szimmetrikus üzemben hajtson. Utóbbi kimondottan praktikusnak bizonyult, mivel pont a Marley tesztelésekor használtuk a 4-tűs XLR csatlakozófejes kábellel rendelkező MrSpeakers ETHER és Sennheiser HD 800 S fejhallgatókat is. Egyébként a Grado PS1000e zászlóshajóját is javarészt ezzel az elektronikával társítottuk.

Hangminőség

A Marley hangjáról nehéz elfogultság nélküli mondatokba önteni véleményünket, főleg azért, mert az összes referencia zenénkből a legjobbat hozta ki. A dinamikában kicsit összepréselt, nem kimondottan naturális, cserébe játékos és felszabadult hangulatú Tsuyoshi Yamamoto jazz triótól kezdve a Dream Theater igényesen kidolgozott progresszív metál albumokig. Még a kimondottan agresszív, nyugati dühöngésnek számító Queens Of The Stone Age - No One Knows c. számát is végig tudtuk úgy hallgatni, hogy átérezzük drámai, nyers, feszültségkeltő jellegét, nem is érdekelt, hogy a basszusokból, közepekből, magasakból mennyi jön. Sőt, ebben a felvételben az énekhang annyira keményen és szárazon tört a dobhártyánkba, mint a csiszolt kristályról letörő darabkák. A zene egyszerre volt steril és áramló, légies és lobbanékony.

Természetesen minél finomabb felvételekre váltottunk, a cizellált részletek annál inkább tudtak érvényesülni. Egy tavaly kiadott Lizz Wright album (Freedom & Surrender) például annyira megtetszett, hogy a szerkesztőségi kanapén elterülve sikerült is végighallgatni. Fantasztikus volt! Ugyanakkor zavarba ejtően intim is. Olyan volt, mintha végig fülünkbe duruzsolna a mézédes hang, szinte megérintett. Kis híján erotikus érzetet keltett Lizz kellemes barna orgánuma, illetve annak közelsége. Saját írásunkat visszaolvasva tényleg túlzásnak tűnhet, ettől függetlenül ez történt. Az album közepén úgy érzi az ember, hogy nincs egyedül, és az énekesnő szinte a nyakában lóg. Közben ott volt minden és mindenki a zenéből. A hangszerek, a mélység, semmibe sem tudtunk belekötni, az M2Tech olyan odafigyeléssel viszonyult zenei gyűjteményünkhöz, mint Gordon Ramsay a steaksütéshez. Még Wagnert (Requiem, Tuba Mirum) is sikerült elindítani, ami kemény dió, nehéz elérni, hogy a koncertterem egész testre gyakorolt hangnyomásszintje nélkül ugyanazt az érzést átélhessük, lekorlátozva a dobhártyánk felületére. A háttérből feltámadó harsonák valósággal kettéhasították, szétkarcolták a kórus egybeolvadó kántálását. A vokál elsöprő, tornádó-jellegű ereje ellenére, nem volt bántóan harsány a felvétel. A részletek nem csörgedeztek félre egy bizonyos irányba, helyette kerek egészként épültek fel. Eközben nekünk is sikerült jobban megérteni, hogy mit tud egy félmilliós fejhallgató. No meg az A osztály. A Wagner csak úgy jó, ha durván, elektronika-íz nélkül ránk "zúdul", és pont ez történt.

A Van Der Graaf külső tápegységet szinte végig a Marley-val együtt használtuk, a tesztelés utolsó napjain kezdtük el vele, majd nélküle felváltva próbálgatni, de nem tapasztaltunk drámai eltéréseket. A legutolsó napon, hátunk mögött a jól megszokott, megismert és kellően kianalizált M2Tech karakterrel egy órácskára leültünk, hogy kifejezetten A/B tesztet végezzünk. Meghallgattuk rendszerünket a Van Der Graaf beiktatásával, majd nélküle, mindvégig egyetlen zeneszám (Cassandra Wilson - Red Guitar, 24/96) első egy percének vizsgálatával. Bármennyire is erőltettük magunkat, a különbség csak hajszálnyi volt, jóllehet, a Van Der Graaf javára. Ennyire hangyányi eltérés viszont önmagában nem ad magyarázatot az eszköz magas árára. Valószínűleg jóval nagyobb eltérést tapasztaltunk volna, ha egy az M2Tech által kínált, és a tápegységre köthető DA konvertert is beillesztünk a láncba. Annyi különbséget vettünk egyébként észre, hogy a Red Guitar elején motoszkáló, háttérből beúszó tányér- és pohárcsörömpölés kicsit jobban kirajzolódott a "sötétből". A kezdő negyedeknél leheletnyit nyugodtabb közegből bomlott elő a tangóharmonika, és az egész felvétel picivel lazább, finomabb lett. Mindez viszont nem drámai mértékben mutatkozott meg, nekünk is csak sokadjára sikerült egyáltalán megfogalmazni és érzékelni ezeket az eltéréseket. Újfent csak ismételni tudjuk, hogy a Van Der Graaf valószínűleg csak másodlagosan az erősítőt, és elsősorban a DAC modult befolyásolva segít potenciálisan jobbá tenni a rendszert.

Végszó

Természetesen a tökéletesnek vélt hang nem jött volna létre a megfelelő fejhallgatók nélkül. Ne tessék elfelejteni, hogy milyen high end füleseket említettünk a cikk elején, olcsóbb típusokkal sajnos ez az élmény nem lehetséges. Azt is célszerű észben tartani, hogy az M2Tech mellé még forráseszközre és jó minőségű zenékre is szükségünk lesz. Viszont jelenleg nem tudunk mondani másik olyan rendszert, amivel ennyire pazar minőségű fejhallgatós zenehallgatásban lett volna részünk. A Marley kivitele messze nem tökéletes, a hangjába viszont nehéz belekötni. Simán, az erőlködés leghalványabb jele nélkül meghajt bármilyen ma elérhető csúcskategóriás fejhallgatót, így könnyebb megbocsátani a csiszolatlan külvilágot és a forró készülékházat.