FiiO F9 hifi fülhallgató teszt

Audiofil élmény bankrablás nélkül

2017. november 30., csütörtök, 20:15

FiiO audio hifi fülhallgató FiiO fülhallgató hifi fülhallgató fülhallgató teszt FiiO teszt FiiO hifi fülhallgató FiiO fülhallgató teszt hifi fülhallgató teszt

Kicsit mi is vakarjuk a fejünket, hiszen a FiiO hibrid, hallójáratba illeszkedő fülhallgatója, az F9 mindenféle előzetes jel nélkül érkezett és mégis olyan teljesítményt produkált, amit a legrégibb, legnagyobb gyártóktól szoktunk kapni.

Reszkessen...mindenki?

A FiiO F9 kb. 40 000 forintos árát figyelembe véve túlzás lenne azt állítani, hogy mindenki fülhallgatója, hiszen olvasóink visszajelzése alapján vannak, akiknek már 20-30 000 Ft is megfontolandó kiadás egy átlagfelhasználásra szánt fülesért.

Figyelembe véve azonban a benne lévő technológiát, már nehezebb véleményt formálni: CNC géppel formált, alumínium kagylójának belsejében három db hangszóró található, amelyek közül hibrid elrendezésben két BA (balanced armature, vagy ahogy csak mi szoktuk hívni, lengőnyelves) és egy poliéter-keton anyagból gyártott dinamikus membrán szólaltatja meg a frekvenciákat. Ilyen vagy ehhez hasonló ún. fülmonitorokkal mi eddig csak elvétve találkoztuk, és közülük egyik sem volt olcsóbb 50 000 Ft-nál, sőt, voltak köztük a 100 000-es határt jócskán átugró modellek is.

Okosan tálalt extrák

Persze ha még áll-leejtő hangot is produkál az F9, labdába kell rúgnia még egyéb szolgáltatások ligájában is ahhoz, hogy egyértelműen kiemelkedjen a szürke átlagból - hiszen 40 000 forintért már joggal elvárhatjuk egy IEM fülestől, hogy az meggyőzően szóljon. A jó hír az, hogy a FiiO ezúttal is ravaszul odafigyelt a részletekre és olyan univerzalitásra törekvő összképet akart nyújtani, amibe nehéz belekötni. Például a potenciális célközönség akár a hölgyek tábora is lehet, figyelembe véve a piros színopciót. Bár ez a termék egyetlen, nem kimondottan racionális előnye, úgyhogy térjünk azokra, amiket mi is pozitívumként könyveltünk el!

A vezeték moduláris kialakítású, ha elszakad, cserélhetjük anélkül, hogy szervizbe küldözgetnénk a fülest vagy forrasztópákáért nyúlkálnánk. Mi több, a cserélhetőségét kihasználva két különböző kábelt is mellékel a FiiO, egy 3-pólusú 3,5 mm-es Jack csatlakozóval és mikrofonos headset modullal felszerelt, valamint egy még igényesebben kidolgozott, 2,5 mm-es Jack csatlakozóval rendelkező szimmetrikus változatot. Utóbbi értelemszerűen a maximalistáknak okozhat egy kis extra hangminőség javulást akkor, ha erre alkalmas elektronikát is birtokolnak (mint amilyeneket történetesen a FiiO is készít).

Más hallójárati fülmonitorokhoz hasonlóan a FiiO F9 is rendelkezik egy ún. fülhoroggal, amely lényegében a csatlakozónál kezdődő, hallószervünk fölé betűrhető néhány centi hosszú, extra köpenyt jelenti. Ez a kialakítás a stabilitást segíti és hasznos lehet azoknak, akik az eszközt nem csak zenehallgatás, hanem zenekészítés közben szeretnék használni, nem véletlen, hogy a stúdiókban és színpadokon vonagló, ugráló, hadonászó zenészek ezt a rögzítést preferálják. Másfelől annak sincs természetesen akadálya, hogy sportolni magunkkal vigyük az F9-et, ha már ilyen jól megmarad a fülben.

Kétfajta szilikon betétet csomagoltak az F9 mellé (mindkettőből 3 különböző méretűt). Ezek közül az egyik a gyártó közleménye szerint kiegyensúlyozottabb hangot, míg a másik kicsit erősebb basszus megszólalást tesz lehetővé. Említést érdemel a védőtok is, ami a professzionális bőröndök lekicsinyített változatának is tekinthető. Talán nem teljesen kifogástalan ez a kis fényes felületű, plexi kapoccsal nyitható szelence, ennek ellenére jó pár gyártó példát vehetne róla.

Használat közben

Az F9 komfortja nagyon jónak nevezhető, alumínium háza a mi fülünkbe szépen besimult. Szilikon párnái közül a keményebb falú (piros belsejű) változat nekünk kb. egyórás használat után kissé feszíteni kezdett. A másik, puhább verzióval nem tapasztaltunk ilyet, viszont előbbivel a mi ízlésünknek jobban tetszett a hang, ezért a tesztidőszak döntő részében azt használtuk. A kábelt használaton kívül könnyen fel tudtuk tekerni és tetszett rugalmas, ill. könnyű szerkezete, ám enyhén gumis felszíne miatt hajlamos volt néha kicsit összegabalyodni.

A zajszűrés szintén nagyon jól sikerült, IC vonaton sikerült szinte teljesen kizárni a szerelvény enyhe morajlását és a körülöttünk lévő utasok beszélgetését. Belvárosi forgatagban értelemszerűen megmaradt valamennyi a külvilág hömpölygéséből, de mi ezt hosszú távon inkább előnyként könyvelnénk el. Egyébiránt Wolfson WM8740 D/A konverterrel felszerelt, AK Jr hordozható zenejátszóval használtuk az F9-et.

Hangminőség

Stúdiófelvételekkel lehetett leghamarabb felfedni az F9 képességeit. Aki valaha játszott clean beállításban Strat-jellegű elektromos gitáron, annak elég csak elindítani a ZZ Top - Blue Jean Blues c. számát és az F9 társaságában szinte olyan, mintha dobhártyánkat a gitárerősítő védőrácsán legeltettük volna. Még egy kis alapzaj is hallatszott (a hangszer single coil hangszedője miatt), az ének pedig borotvaélesen, de nem bántó jelleggel ékelődött be a pengetések közé. A dobjátékon és a gitáron érezni lehetett a lengőnyelves motor elképesztő gyorsaságát, ugyanakkor azt is hallottuk, hogy a basszus kicsit testesebb és lágyabb a többi részletnél.

A FiiO pontos volt, határozott és részletorientált, a maga módján. A magas frekvenciákban észrevettünk némi enyhe elszíneződést. Utóbbi nem volt fémes és hosszú távon sem vált zavaróvá, csak kicsit hűvössé tette az összképet. Ennek ellenére figyelmünket ügyesen rá tudta irányítani a zenére és nem éreztük azt, hogy bármit erőltetni akarna. Ezt a minimális hidegséget el tudtuk nézni azért, mert cserébe széltében is kissé megnyílt a hangmező, ami hallójáratba illeszkedő fülhallgatók esetében ritka adottság, 40 000 Ft körül pedig ilyesmit korábban nem is tapasztaltunk. A zene fel tudott épülni úgy, hogy önálló dimenzióként figyeljük és nem csak egy koponyánk közepére vetett színpadból próbáltuk kibogozni a részleteket, mint számos megfizethető(bb) hifi fülhallgató esetében. Cassandra Wilson - Red Guitar c. számában a jazzgitár egyedülálló réteget alkotott, az ütős hangszerek jobbról és balról, hátulról, illetve a többiekhez képest kicsit fentebbről jelentek meg, az ének közeli volt, de nem túl domináns, a basszus játékos volt és diszkrétsége mellett is adott egy kis melegséget. A 96 kHz/24 bites mintavételezésű akusztikus számoknál a zongorabillentyűk leütéseiben is hallottunk extra árnyalatokat, az ének közvetlen volt, teljesen mellőzte a feleslegeket, a ködösséget vagy fátyolosságot.

Az AC/DC - Rock Or Bust hallgatásakor már bíztató jeleket kaptunk, melyek arra utaltak, hogy az F9 a rockosabb vizeken is bírja a hullámokat. A valamivel technikásabb és szárazabb hangszínnel dolgozó Foo Fighters - Concrete And Gold c. albumon lévő nótákat is szép árnyaltan kaptuk meg. A számok bevezetőjénél még azt hittük, hogy a sovány cin/gitár intró alapján kicsontozott, túlzottan stúdiószerű lesz az eredmény. Tény, hogy e lemeznél a vártnál könnyebb dobütéseket és levegősebb basszusgitárt ábrázolt a füles, de ezúttal sem vált unottá vagy túlzottan analitikussá. Még progresszív metal stílusoktól (mint a djent motívumokkal teletűzdelt, kissé merengő TesseracT vagy a műfajt kevésbé kedvelők számára is abszolút fogyasztható, Rob Chapman által alapított Dorje) sem hőkölt vissza, sőt, ideális egyensúlyt teremtett a kristálytiszta, de nem karcos cinjáték valamint az ütős, feszes basszussal dolgozó lábdobos ütemek között. Az ének szépítéstől mentes és jól kivehető volt, az elektromos gitár pedig érdesen, minden mástól gondosan elkülönülve kísért. Rock fanatikusok is becsülni fogják az F9 felbontását, feltéve, ha legalább CD minőségű fájlokkal látják el. A szimfonikus és jazzes műfajoknál érzékelt, kissé elkalandozó frekvenciakezelést ezeknél az ún. vadabb nótáknál nem lehetett annyira észrevenni, aminek köszönhetően szinte azonnal elmerülhettünk a részletekben.

Az F9 igazán azokból válthat ki döbbenettel vegyes meglepetést, akik korábban csak a telefonjukhoz mellékelt fülhallgatót hallgatták. Ők úgy érezhetik, hogy egy teljesen új világ nyílt meg számukra. Mi a szerkesztőségben, mint kicsit kritikusabb személyek, akik folyton figyeljük, hogy a különböző termékek mit (vagy mit nem) nyújtanak az árukért cserébe, sokszor még egy 1000 eurós fülesből is hiányolunk valamit. Ha mást nem, az árcédula barátságosabb összegét. Elismeréssel hallgattuk és a teszt után még marasztaltuk volna, mert 50 000 Ft alatt ritkán hallottunk olyan fülhallgatót, ami ennyire hamar képes volt a zenére irányítani figyelmünket.

Végszó

Amennyiben valaki zeneileg mindenevőnek tartja magát és már rendelkezik komolyabb minőségű hordozható zenejátszóval (netalán egy fejhallgató kimenettel ellátott DA konverterrel), de nem akar 50 000 Ft-nál többet fülhallgatóra költeni, akkor annak elsők közt javasoljuk a FiiO F9-et. Pontosságra törekvő, nélkülözi a divatfülesek finomkodó, puhító természetét, ugyanakkor hosszú távon is élvezetes hallgatni való. A hibrid kialakításnak van alig érzékelhető karakterisztikai sajátossága, de még így is ritka, hogy ezen az áron ilyen jó hangot kapjunk. Utóbbit és az átgondolt kialakítást valamint igényes körítést figyelembe véve az F9 (amit kicsit habozva küldtünk vissza a forgalmazónak) megérdemli, hogy ajánlott vétel legyen.

1 2

Következő oldal >