FiiO E07K Andes és E17 Alpen mobil USB DAC és fejhallgató erősítő teszt

2014. június 30., hétfő, 15:45

FiiO E07 E17 audio hifi DAC DA konverter FiiO DAC FiiO E07 FiiO E17 mobil DAC FiiO erősítő fejhallgató erősítő DAC teszt USB DAC teszt fejhallgató erősítő teszt

Hang

Elsőként USB DAC szerepkörben teszteltük a két eszközt.

Az egyik első tesztfelvétel Lana Del Rey ? Video Games című dala volt, amiben kicsit agresszív középtartomány és megfelelő térérzet fogadott. Lágyabb zenék felé fordulva jött Tracy Chapman ? Fast Car ami alatt a részletező képesség jó volt a gitár egészen kellemes, Tracy hangja pedig teljesen elvarázsolt. A Baby Can I Hold You alatt a hangszerelés remek volt, de ezúttal az énekhang egy kicsit felületesnek tűnt. A The Dave Brubeck Quartett ? Vento Fresco hangja testes és elfogadhatóan dinamikus, a tér rendezett volt. Épp csak egy kis természetesség hiányzott belőle. A Trolley Song alatt a trombita egészen elkápráztatóan jelen volt, majd a magasak ragadtak magukkal, ami azért érdekes, mert ebben a felvételben sokszor az zongora és dobok fognak inkább meg. A Supermax ? Lovemachine alatt a FiiO nagyon elemében volt. Dinamikával, kemény, de kontrollált basszusokkal és fényes szintetizátorokkal szórakoztatott. Az énekes hangja részletes volt. Az egyetlen dolog, ami hiányzott, az az időutazás, ami visszarepített volna a hetvenes évek világába. Ezek után jött Chris Jones ? Long After You Gone, ami ismét kellemes térérzettel és dinamikával szólt. A Pink Panther nyugodt és részletező, de a magasakban egy kicsit kusza volt. A Dire Straits dalainak többsége, mint például a Calling Elvis, vagy Walk of Life nagyszerűen érezték magukat a FiiO E07K és E17 társaságában. A You and Your Friend pedig kellemes, bár itt azért eszünkbe jut, hogy ezt a felvételt bizony hallottuk már sokkal briliánsabban is szólni. Igaz, hogy nagyságrendekkel drágább eszközökkel.

A FiiO-kat összehasonlítottuk a szintén olcsónak mondható Cambridge Audio DacMagic XS-sel. Utóbbi ugyan lágyabb, kiegyensúlyozottabb, de messze nem képes olyan térérzetet adni, amit a FiiO E07K és E17, melyek dinamikusabbnak tűnnek, de kicsit nyersebbek is. A mélyek terén a FiiO erőteljesebb, ám ennek ellenére is kellőképpen pontos. Elektronikus zenére alighanem a FiiO a nyerő, míg akusztikus felvételekhez inkább a Cambridge Audio kis eszközét ajánljuk. Persze itt azt is meg kell jegyezni, hogy a FiiO E07K majdnem egyharmaddal olcsóbb a Cambridge Audio termékénél, és azt szolgáltatásokban magasan felülmúlja.

Mielőtt az analóg erősítést is próbára tettük volna, kipróbáltuk az E17 Alpen digitális bemeneteit is.

Elsőként egy Onkyo és egy Marantz CD-lejátszót pörgettünk forrásként, azoknak az optikai kimenetét használva. A hangzás a korábban tapasztaltnál egy kicsit lágyabb, selymesebb lett, így pedig hosszú távon hallgathatóbbá vált. Ezek után gondoltunk egy nagyot és visszatértünk a számítógéphez, mint forráshoz, de ezúttal a FiiO és a PC közé illesztettük a Cambridge Audio DacMagic Plus-t, ami az USB-n megszerzett adatokat egyszerűbb PCM adatfolyammá alakította, majd Toslink-en keresztül adta tovább a FiiO-nak. Az így kapott hang pedig minden szempontból kellemesebb volt! Mi is történt itt? A FiiO Alpennek nem volt feladata az USB jelfolyammal való küzdelem, csupán egy egyszerű PCM jelfolyamot kellett hanggá alakítania, ettől pedig a kis DAC valósággal megtáltosodott! A közép-, illetve magastartomány nyitottabb és természetesebb lett a mélyek pedig pontosabbak. Ez pedig egy nagyon erős érv az S/PDIF bemenettel is rendelkező E17 mellett! Mit tehetünk, ha nincs a számítógépünkön digitális hangkimenet? Sajnos keveset. Összehasonlításképpen a Winamp és a Foobar, illetve az azzal elérhető legjobb hangzás közötti különbség meg sem közelíti azt, amit a digitális bemenet használatával nyerünk.

Analóg erősítőként

Ez az a szerepkör, amiben a FiiO könnyedén remekelt. A szokásos tesztanyagokat pörgetve a forrásként használt eszközök karakterét kismértékben hangolta, szelídítette, de jelentősen stabilabbá is tette. Az összehasonlítási alapot egy-egy középkategóriás Samsung és Sony telefon, valamint egy Wolfson chipet használó, tehát telefonok között jónak számító Samsung S4 adta. Fejhallgatóként a v-Jays, néhány Samsung, LG és Sennheiser in-ear rendszerű fülhallgató és a Sennheiser HD 600 lett megfuttatva. Az hamar kiderült, hogy könnyen hajtható modellek esetében nem számíthatunk nagy csodákra. Az olcsó telefonok hangja csak egészen kicsit javul, miközben az S4 saját erősítése nem annyira rossz, hogy mindenáron szükség volna egy apró fülhallgató mellé a külső erősítőre is. Így a meghallgatások alapja elsősorban a HD 600 hangja lett.

A Dire Straits ? Walk of Life alatt a FiiO termékein keresztül az S4-hez képest visszafogottabbak lettek a mélyek, de a középtartomány rámenősebb lett a hangerő pedig egyértelműen megnőtt. A Nine Inch Nails-féle Hurt alatt a tér tágasabb, de kevesebb közvetlenségből veszítettünk egy keveset. Itt a legnagyobb nyertesek a mélyek, amik stabilabbak, megalapozottabbak lettek. Az Everything but the Girl ? Love is Strange színpada sokkal tágasabb és szellősebb lett, jobban elkülönülő hangszerekkel. A gitárok természetessége, ha nem is high end kifinomultságú, de nagyságrendekkel jobb annál, amit akár egy felső kategóriás telefon tud. A Toto ? Africa meglepő módon nem dózerolt el a dal elején a dinamikájával. Mintha kicsit jólneveltté vált volna. Hasonló a helyzet a Talk Talk dalaival is, amik valahogy fátyolosabbnak tűnnek. A Chris Jones-féle Log After You Gone-al ilyen problémák nem merültek fel. A közvetlenség, az atmoszféra, a hangszerek karaktere nagyszerű volt. Allan Taylor ? Colour of the Moon című dala kellőképpen tiszta és élvezetes magasakkal nyitott, majd jól viselkedett akkor is, amikor már a mélyek is bőségesen fogyasztották a rendszer erőforrásait. Nem igazán akadt okunk panaszra.

Analóg erősítőként a FiiO E07K és E17 is remekül szerepelt. Az árukat akkor is megszolgálták volna, ha nem lenne sok-sok más szolgáltatásuk. Persze ilyenkor a hangot nagyban befolyásolja az is, hogy milyen forrásra kötjük a kis FiiO-kat. Ez az, amit egy pillanatra sem szabad elfelejteni! Egy telefonból soha nem lesz audiofil zenegép, ami az olcsóbb modellekre hatványozottan igaz! Sőt, még az olyan, amúgy jó hanggal bíró modellek, mint az iPhone vagy a Samsung Galaxy S3/S4/S5 sorozata sem képesek utolérni egy önálló zenelejátszó hangját! Vagyis, ha valaki matekozni próbálna és kiszámolná, hogy egy Galaxy S5 árához hozzáadva egy Andes árát oda jut, mintha egy Astell & Kern lenne a zsebében, ajándék telefonnal, az gyorsan felejtse el ezt!

Összegezve

A FiiO az E06 típusával már bebizonyította, hogy pontosan tudja, mi is a legfontosabb a zene szempontjából. Ott a szolgáltatásokra és a külsőségekre alig költöttek. Az E07K és E17 már más kategóriába tartoznak. Itt már jutott a költségvetésből a csinos külsőre, kijelzőre, alumínium dobozra és sok-sok szolgáltatásra is. Mindeközben az árak sem szálltak el.

A nagy kérdés csak az, hogy a két fejhallgató kimenettel rendelkező E07K Andes vagy az S/PDIF bemenettel is felvértezett E17 Alpen mellett döntsön az ember? Mi a kettő közül az utóbbit javasoljuk. A teszt alapján ugyanis sokkal jobb hangot kaphatunk a nagyobbik típussal, ha azt digitális bemenetről használjuk az USB helyett. Akár egy öreg CD lejátszóval is!

Tartozékok terén sem fukarkodott a FiiO, bár ezekre nem költöttek különösebben sokat. A mellékelt kábelek például rettenetesen merevek és a tesztpéldányok bizonyítják, hogy korrózió is csúnyán kikezdi őket. Ezeket hamar le kell cserélni. Mind a két modellhez jár kis zsákocska és kijelzővédő fólia. Az E17 ezen felül egy kis szilikon tokot is kapott, ami megóvhatja a használat közbeni kisebb koccanásoktól, karcolásoktól. Illetve ez a modell, digitális bemeneteihez kapott két kis adaptert is. Tehát a jó vétel státusz mind kettejükre áll.

Ha csak analóg erősítőként használjuk, akkor a FiiO teljesíti az ígéretét, de azon nem lép túl. Sokat segít a telefonnak vagy olcsó lejátszónak, hogy az a maga módján, egy kicsit megtáltosodjon. A nagyobb impedanciájú fejhallgatók és egy jobb fajta telefon közé illesztve mutatja meg leginkább az Andes és az Alpen, hogy miért is érdemes analóg fejhallgató erősítőt használni.

Ha számítógépre kötve szeretnénk használni a két kis elektronikát, akkor kellemesen dinamikus hangot és jó térérzetet kapunk. Elektronikus, vagy rock zenére alighanem sokan megkedvelik majd a hangját. Ám ez az a szerepkör, amiben a FiiO nem tűnik egyértelmű győztesnek a saját kategóriájában. Hasonló áron találhatunk, sokkal szerényebb tudású, de cserébe hosszú távon könnyebben hallgatható, kiforrottabb hangzású szerkezeteket is. Ha pedig klasszikus, zenekari művekre, jazz vagy popzenére éhesek a füleink, akkor bizony komolyan el kell gondolkoznunk azon, hogy nem cserélnénk-e be a sok-sok szolgáltatást egy kisebb tudású készülék kidolgozottabb hangjára?

Végül az E17 DAC szerepkörét külön is meg kell említenünk. Ez ugyanis magasan felülmúlta az elvárásainkat. Megőrizte az USB-s DAC-ként felmutatott előnyöket és javarészt eldobta az ott tapasztalt gyengeségeket.

< Előző oldal

1 2 3

Következő oldal >