Beyerdynamic T50p mobil fejhallgató teszt

Figyelemre méltó megjelenés, vegyes érzelmek

2011. november 22., kedd, 08:15

Beyerdynamic T50p fejhallgató Beyerdynamic fejhallgató Tesla EISA fejhallgató teszt

Nem is volt oly rég: alig több mint egy éve, hogy a konkurensek, elsőként a Beyerdynamic, magukhoz tértek a Sennheiser HD800-as fejhallgatója által okozott kisebbfajta sokkból és elkészültek a megfelelő válasszal. A HD800 kihívása ugyanis így szólt: drasztikus előrelépés a hangminőség, a technológia és a dizájn terén egyszerre. Kis késéssel vette a lapot a Beyer és "Tesla technológia" összefoglaló néven útjára bocsátotta a Sennheiser ellenfelét, amelyből az elmúlt egy évben egy egész termékcsalád nőtte ki magát. Apránként mi is szép sorban bemutatjuk és meghallgatjuk ezeket a fejhallgatókat. Bár a termékcsalád első modellje, a T1 volt az alap, amely kifejezetten a HD800 ellenfele ? és ez árban is jól tükröződik, hiszen messze 200 ezer felett kell fizetnünk érte ?, most mégis kezdjük inkább a közel 70 ezer forintba kerülő, T50p jelű típussal, a család legkisebb modelljével, amely kifejezetten a mobil felhasználók számára jelenthet egy igen érdekes alternatívát.

Beyerdynamic T50pBeyerdynamic T50pBeyerdynamic T50pBeyerdynamic T50pTesla technológiaBeyerdynamic T50pBeyerdynamic T50pBeyerdynamic T50pBeyerdynamic T50pBeyerdynamic T50pBeyerdynamic T50p

Valljuk meg őszintén, még ez a félszázezer körüil ár sem tekinthető olcsónak idehaza, de mint tudjuk, a minőséget meg kell fizetni. Kérdés, van-e mit megfizetni a T50p esetében, vagy csupán egy gondosan felépített marketing koncepció és egy családelven fejlesztett technológia bravúros keresztezésével született látszatérték mentén kell sok-sok pénzt kiadnunk.

Már az elején megnyugtatok mindenkit: van tartalom, amely ráadásul arányos is az árral, de ez a tartalom korántsem annyira triviális, hogy azonnal hanyatt-homlok rohanjon bárki is egy T50p megvásárlása céljából az üzletekbe. A T50p értékeinek feltárásához ugyanis idő kell.

Mint ahogy a kicsomagolásához is. Elegáns, igényes kartondobozban érkezik, amely nemcsak a fejhallgatót, hanem a 3,5/6,3 mm-es átalakítót, a repülőhöz használatos adaptert és a hordtáskát is magában foglalja. Ebből a szempontból semmiben sem marad el a konkurenciától, a modern stílusú megjelenés tekintetében annál inkább. A füles kinézete első pillantásra kissé ódivatú és ezt a benyomást csak akkor tudjuk egy egészen más érzéssel felváltani, ha a dobozból kivéve, lassan forgatni kezdjük a kezünkben. Ekkor már inkább az időtlen célszerűség, egyfajta, például a Grado-kat jellemző értékesség tűnik fel és megnyugodva vesszük tudomásul, hogy ez a dizájn nem fog kimenni a divatból. Többek között azért sem, mert nincs semmi közük egymáshoz. Itt a célszerűség ad egyedi arculatot egy tárgynak, amely csak tovább fokozódik, ha feltesszük a fejünkre.

Remek, könnyen beállítható, széthajtható dupla fejkengyel tartja a helyén a viszonylag nagy terjedelemben mozogni képes masszív, mégis viszonylag könnyű kagylókat, amelyek szorosan, mégsem kényelmetlenül szorítóan ülnek rá a fülre. Ezzel azonban nincs vége a felhelyezési procedúrának, mint azt majd később, a hangminőség taglalásánál látni fogjuk.

Beyerdynamic T50p

A két oldalról kivezetett, nem túl hosszú zsinór egy derékszögben megtört 3,5 mm-es sztereó Jack-dugóban végződik, egyértelművé téve, hogy itt a mobil készülékekhez történő csatlakozás megkönnyítése a fő szempont. Elektromos oldalról a 32 ohmos impedancia támogatja ugyanezt a célt, így a kellő hangerővel történő meghajtás nem okoz különösebb gondot még egy kissé halványabb teljesítményű kimenettel felruházott telefon számára sem. Bár a hívások és a lejátszás vezérlésére szolgáló kiegészítők nem állnak rendelkezésre, ennek ellenére legtöbbször úgyis mobiltelefonokhoz kötve fogjuk látni ezt a fülest, hiszen ma már szinte az lett az elsődleges műsorforrás a hétköznapi, rohanó ember számára.

És pontosan ez a hétköznapi rohanó ember az, aki nagyon boldog tud lenni attól, hogy egy nem hétköznapi dologgal találkozik. Ez a tény adja meg a T50p számára a legnagyobb esélyt arra a mérsékelt sikerre, amely idehaza várhat rá. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a hordozható készülékekhez ajánlott fejhallgatók világában az 50 ezer forint feletti szegmensben meglehetősen csekély a potenciális vevők száma. Itt a vevőszerzéshez valami nagyon egyedit kell nyújtani. Lássuk, mi ez!

Tesla technológia

A Tesla technológia, mint hívó szó önmagában kevés lenne. Hiába a gyártó komoly kampány-hadjárata, a megszokott fejhallgató-építéshez képest megtöbbszörözött mágneses térerő mellett. Hiába a gondos névválasztás a termékcsaládhoz (hiszen a Tesla a mágneses indukció mértékegysége). Hiába a csúcsmodell ténylegesen lenyűgöző hangminősége és híre, amely a Tesla almárkát más, olcsóbb készüléknél is eladhatóvá teszi, emellé talán még az időtlen forma és a masszív, értéket sugalló kialakítás is kevés. Az egyéni karakter az, ami meg tudja fogni a vevőt, és ez az egyéniség ebben az esetben a füles hangzásvilágával együtt alakul ki az előbb írtak összességéből. Amely aztán vagy tetszik valakinek, vagy nem. Kompromisszumot ugyanis még ennyi pénzért is kell kötnünk, de ezt a T50p máshol kötteti, mint a konkurencia.

Beyerdynamic T50p

Vetélytársaival ellentétben, nem akar minden szempontnak és ízlésnek megfelelni. Főleg nem kisebb-nagyobb hibákkal. Inkább kiválaszt néhány lényeges részletet és abban jeleskedik, a többit pedig másra hagyja. Legalábbis a hangkaraktere ezt mondja el, még többnapi hallgatás után is.

Ráadásul az időfaktornak különös jelentősége van. Kicsomagolva és az egyre elégedettebb csettintgetés után bekötve egy Lehmann fejhallgató erősítő/DAC kombóba alapos csalódás fogadott. Az első benyomás egy sótlan, kissé fakónak tűnő, már-már jellegtelen hangképről szólt, amelyet először szinte nem is ért meg az ember. A felületesen mélyhiányosnak, magasban szegényesnek leírható zenei élmény több mint gyanús. Itt valami másnak is kell lennie a háttérben.

Bill Gates óta tudjuk, hogy az újraindulás segíteni szokott. Nos, füles le, elektronikák kikapcs, kezdjük az egészet elölről. Újabb próba, ez még mindig nem egy világrengető különbség az előzőhöz képest, csak más. Sok mindenben más, és ez különösen akkor feltűnő, ha rájövünk, hogy a fülünkön elfoglalt pozíció mennyire beleszól a hangképbe. Valószínűnek tartom, hogy a nagyon jó külső hangszigetelő képesség nem véletlen és a tervezők igen nagymértékben beleszámolhatták a fülünk által alkotott üreg tulajdonságait a felhallgató hangzásába. Azaz nagyon nem mindegy, hogyan ül a fülünkön. És mivel mindenkinek más a füle, más megoldás nincs, mint próbálkozni. Hosszasan, türelmesen. Ehhez bizony idő kell.

Sőt ahhoz is idő kell, hogy a füles bejáratódjon. Lassan, sőt nagyon lassan, de folyamatosan javul az összkép, néhány óra után már kezdjük elhinni, hogy a delikvens helyt tud állni a konkurenciával szemben, aztán jobb ötlet híján egy egész napra a bekapcsolt rádión hagytam, közepes hangerőn. Talán van valami sorszerű abban, hogy a beállított adó épp a Bartók volt, mert mint később kiderült, komolyzenén tudja igazán hozni azt a sajátos karaktert, amellyel sikerül majd vevőket fognia. Másnap jelentősen csökkent a különbség az elképzelt és a hallott hangkép között. Mélyekből még mindig nem lett több, de kezdtek "megszáradni", a döglöttségre emlékeztető lustaság és vele együtt a magasakat fedő köd oszlani kezdett. A középtartomány, amely eddig is a prímet vitte, kisimult és megjavult a térérzet is.

Beyerdynamic T50p

Ilyenkor az ember szépen fellép a netre, rákeres a dologra, és amikor már a második oldalon is azt olvassa a tengeren túli kritikusoktól, hogy nem 50, hanem 250 óra bejáratás után mennyire megjavul a hangja, akkor a néhány napra megkapott fejhallgató birtokában az ember egyszerűen feladja. Nem kevés szerencsémre, a forgalmazó nem sietett visszakérni a mintadarabot, így a történet vége ha nem is happy end, de egy korrekt barátságban történő elválás. Valahol félúton.

A valószínűleg messze nem bejáratott és kitapasztalt Beyer a leginkább kamarazenén érezte jól magát. Világosan látszik, hogy a gyártónál a célközönség elérésének filozófiája az értékekre érzékeny, a hétköznapi kompromisszumokat elutasító, befutott és jól szituált negyvenes korosztály megtalálása lehetett, akik rap-et és house-t csak ritkán, jazz szólót és Vivaldit gyakrabban, heavy metalt és Wagnert pedig szinte soha nem hallgatnak útközben. Ezzel az elképzelt fogyasztói profillal viszont a T50p telitalálat. Nem hétköznapi karakterű füles a szokásostól eltérő megoldásokat keresőknek.

Igen kérem, ilyen is kell, pontosabban már régen is kellett volna. Nem mondom, hogy ez a készülék az én világom, de nagyon boldog vagyok, hogy valaki egy ilyet is piacra dobott. Van benne élmény, bár nagyon másfajta, mint amit a mobil fülesektől eddig megszoktunk. Csak győzzük türelemmel kivárni.

Ítélet

Röviden: más mint a többiek, türelem kell hozzá. Többféle értelemben is.

Hosszabban: el lehet róla mondani, hogy talán az egyetlen fejhallgató, amelyet használtan sokkal jobban megéri megvenni, mint újonnan. Az értékvesztés és a bejáratódás két olyan, egymással ellentétesen ható folyamat, amelynek végére az ár/minőség olló úgy szétnyílik, hogy a legjobb alternatívák egyike lehet. Csakhogy ma még ehhez túl fiatal a típus, így türelemmel kell kivárni, míg másodkézből a miénk lehet. Vagy megvesszük, és odahaza várjuk ki azt a két hónapot, amíg bejáratódik, valamint megtanuljuk úgy hordani, ahogy ezt kell: méltósággal, a különlegességeknek kijáró tisztelettel. Ekkor ugyanis az ára még rendben lévőnek is tűnhet.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.