InAkustik Referenz LS-4004 AIR és LS-2404 AIR hangfalkábel teszt

2023. július 28., péntek, 07:05

Inakustik audio hifi kábel hangfalkábel Inakustik kábel Inakustik hangfalkábel audio kábel hifi kábel kábel teszt hangfalkábel teszt Inakustik kábel teszt Inakustik hangfalkábel teszt

Az InAkustik sem hagyta/hagyhatja figyelmen kívül a maximalistákat, ezért piacra dobta a nekik szánt Referenz LS-4004 AIR és a Referenz LS-2404 AIR hangfalkábeleit, ahol az innováció, az egyszerűség ötvöződik egy meglehetősen bonyolult, Air Helix-nek nevezett megoldással.

Kialakítás

Nemrégen már megismerkedtünk az InAkustik kábelekkel, most a magasabban jegyzett sorozatból választottunk kettőt, mégpedig a Referenz LS-4004 AIR és a Referenz LS-2404 AIR verziókat. Felépítésre nem nagyon van különbség az alacsonyabb verziókhoz képest, a vezetők száma változott 16 Cross Link Super Speed hullámvezető az LS-4004 esetében és 8 Cross Link Super Speed hullámvezető az LS-2404-ben.

A vezető erek 24 nagy tisztaságú rézhuzalból készülnek, mindegyik hajszálvékony lakkbevonattal az extra szigetelés érdekében, és PE mag köré fonva. Az AIR HELIX szerkezetet már bemutattuk, ezért csak a lényeget írjuk le, sok kis furattal kilyuggatott műanyag korong belsejében futnak a vezetőszálak, csillapítóanyag nélkül, amivel elegendő távolságot lehet hagyni a szálak között.

Az alkalmazott anyagok száma mindössze kettő, réz és PVC elkerülve a túlbonyolítást. A csatlakozók tellúr-réz ötvözetből készültek ródiumozott felülettel és egy passzentos, átlátszó védődugót kaptak, a sérülések elkerülése érdekében.

A kezelhetőség, azaz a hajlékonyság ebben a szériában is a tökéleteshez közelítő, sőt, ha figyelembe vesszük a nagyobbik testvér vastagságát, akkor bizony tökéletes.

Tesztkörnyezet

Naim SUPERNAIT 3 és Cambridge Audio 851A sztereó erősítők, Fezz Titania csöves végfok, Topping A90 elő- és fejhallgató erősítő, Topping D70S, Zidoo Eversolo Z8 DAC-ok, Cocktail Audio X50D digitális futómű és streamer, Inakustik tápszűrő, SVS SB-3000 szubláda, Satori hangfalak, referenciának további Inakustik, VIABLUE és QED kábelek.

Hangminőség

Hifista fórumokon visszatérő jelleggel felmerülő probléma a megszólaló hang megítélésében az a kérdés, mit és hogyan is kellene hallanunk, mikor van a legközelebb a zene a valóságban hallottakhoz képest?

Első közelítésben a válasz egyértelműnek tűnik és a kérdésből adódik, természetesen akkor szól a legjobban, amikor a legjobban hasonlít a természeteshez. De, ha jobban a dolgok mögé nézünk, már nem is ennyire egzakt ez a megfogalmazás, több okból is. Az első, sajnos nem minden otthoni zenehallgatónak van lehetősége koncertre járni, még ha az netán csak egy vonósnégyes is. Igen nagy valószínűséggel mondjuk egy gitárt már mindenki hallott és valamennyire ismeri a hangját és természetesen az emberi hang is mindig "kéznél van" azt a lehető leghifibb minőségben halljuk nap, mint nap. Ellenben egy szimfonikus nagyzenekar hangja már nem mindenki számára közismert és vélhetőleg operaelőadásra sem sokan járnak. Sőt még akkor sem teljesen világos, hogy ugyan hogyan hasonlítsuk össze egy több száz négyzetméteres termen belül megszólaló zenét azzal, ami egy átlagos nappaliban/szobában megszólal. Már a felvételkor korlátokba ütközünk a lehető legjobb minőség elérése érdekében, legyen az digitális, vagy analóg, ugyanis valahogy úgy kell betuszkolni a mi kis lehallgató helyiségünkbe, hogy valamiképpen oda is beleférjen, ami óhatatlanul dinamika kompresszióval jár. Ezt a megoldást semmiképpen sem lehet kikerülni, pedig ugye elvileg nem lehetne gond még a sima CD minőség dinamikájával sem, ami elméletileg 96 dB, az újabb formátumok pedig még többre képesek. Az egyik és legfőbb akadály az otthoni szentélyünk, ahol (jó esetben) 35-40 dB az alapzaj, ami ez alatt a szint alatt szólal meg (természetesen valamennyire hallhatóan) arra már nagyon oda kell figyelni és az agy ezt nem nagyon tolerálja fáradtság nélkül. Megoldásképpen építeni kell egy hangszigetelt zeneszobát (a három vendégszoba, a szauna és a medence mellé) de ez egy földi halandó számára általában nem nagyon kivitelezhető. Tehát maradt a 96 dB dinamikából úgy jó 50 dB, abba kell beleférjen minden egyes megszólaló hang. Jó esetben ez valamennyire meg is valósul (már, ha a producer és a hangmérnök is egy hullámhosszon van) de az átlag mostani felvételek jó része áldozatul esett a loudness war néven futó jelenségnek, ahol minden hangszer és az emberi hang is nagyjából ugyanakkora hangerővel szólal meg. Ami ugyan elsőre nagyon "látványosnak" hallik, ellenben lőttek a dinamikának.

A másik dolog, a reprodukált zene minősége nagyban függ az "őt" megalkotó hangmérnök elképzeléseitől és zenei ízlésétől, minden további nélkül lehetséges egy olyan hozzáállás, ahol megpróbálja hozzátenni a saját elképzeléseit a felvételhez. Mindenképpen üdvözlendő az ilyen kreativitás, viszont egyre távolabb kerülünk az eredeti hangzástól (persze ettől még szólhat piszok jól, lásd alant).

Ezzel látszólag és igen nagy vonalakban össze is foglaltuk mik lehetnek a legfőbb okok, miért halljuk azt, ami éppen a füleink elé tárul (persze erről regényt lehetne írni) és megnyugodva hátra dőlhetünk a kényelmes karosszékünkben. Ekkor villan belünk a felismerés, na de mi van az elektronikus zenékkel? Azt hogyan kell értelmeznünk és hasonlítanunk egymáshoz? Az az igazi, ami a koncerten megszólal, vagy az, ami az otthonunkban? Ugyanis itt még viszonyítási alapunk sincsen, ugyanis a megszólalás attól függ, éppen milyen hangosító rendszert használ a zenekar… Melyik Pink Floyd koncert szólt "igazibbul" a bécsi, vagy a párizsi? Vagy netán olyan stúdiófelvétel, amit egy high end tölcséres, négy REL Gibraltar mélynyomóval megtámogatott rendszeren hallgatunk otthon a szomszédok legnagyobb örömére?

Összegzésképpen kijelenthetjük, nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen olyan kiindulópontot, kapaszkodót találni, amiről azt mondhatnánk, na kérem szépen, ez az etalon, ehhez kell mindent hasonlítani. Egyén és ízlés függő ki, mit hall jobbnak, élvezhetőbbnek. Fennáll ugyanis az a lehetőség, hiába szól egy készülék a valóságoshoz közelebb állóan, ha unalmasan és érdektelenül zenél, miközben egy másik (ami távolabb áll az "igazitól") sokkal színesebben, magával ragadóbban muzsikál, nagyságrenddel szórakoztatóbb hallgatni. Vehetjük-e a bátorságot megmondani neki, te nem értesz hozzá, mert nem tudod mi az az igazi (mondjuk) hegedű hang? Nem tehetünk ilyet, mert még csak azt sem mondhatjuk, hogy nincs igaza... a zene akkor köt le minket, ha nekünk tetszik és nem másnak még akkor is, ha netán az a megszólalás kicsit csalóka. A lényeg pedig itt van, nem kell hasonlítgatni semmit semmihez, elég, ha csak úgy egyszerűen hallgatjuk a nekünk tetsző zenét olyan masinán, ami szerintünk (és a pénztárcánk) szerint a legjobb.

A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után, lássuk mi is a véleményünk az Inakustik két kábeléről.

Kicsit a háttérbe húzódó, a két hangfal háta mögötti megszólalás volt az, ami elsőre feltűnt bennük. Minden rárakódástól, színezéstől mentes tónust nyújtottak zenei műfajtól függetlenül, nagy levegőt nyugodt, kicsit sötét hátteret raktak a zenészek közé. Meghökkentően másképp szólaltak meg az eddig hallgatott, jól ismert zenék, szokni kellett ezt a sajátos stílust. A nagyzenekart mintha jó pár tíz méterrel hátrébb helyezték volna Hans Zimmer prágai koncertjén, jóval távolabbról szemléltük az előadást. Az ember azt hinné, ez a távoli megszólalás csorbát ejt azon a félelmetes dinamikán és mélytartományon, ami ezt a felvételt jellemzi, de nem így történt, jól kivehetően és határozottan szólaltak meg a hangszerek a térben. Ha valaki már hallotta valamelyik Naim erősítőt, annak ismerős lehet ez a stílus, mármint ez a halványan a sötét, komor hang felé hajló hangnem, ami nem unalmassá teszi a zenét, hanem ad neki egy sajátos mellékízt, mint egy jó keserűcsokoládé.

Ezek után erősen kíváncsian vártuk, mit fognak nyújtani Mike Oldfield dallamosan csilingelő zenéin és félig-meddig nem is csalódtunk. Mármint abban nem csalódtunk, hogy ez az alap hangszín hangsúlyosan megmaradt, ellenben a felső tartományra sem mondhattunk egy rossz szót sem. Szinte klinikai tiszta, a valóságoshoz (lásd fentebb) erősen közel álló határozottan körvonalazott harangokat és cintányérokat kaptunk, bárminemű plusz felrakódás, vagy torzítás nélkül. Abszolút színezetlenre sikeredett ez a része az átvitelnek, még ha valakinek ez elsőre unalmasnak és visszafogottnak érződne (nem az). A mikro és a makro dinamika is tökéletesen rendben volt, vigyázott a hangszórókra a finom részeken, de bele tudott rúgni a mélynyomóba, amikor kellett (ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben, Mike művész úr felvételein is van a pincébe lemenő, padlót borzoló mélyhang).

A stáb egy része nem nagyon rajong a trance és a house műfajokért, amit most felül kellett vizsgálnunk, ugyanis TIDAL keresgélés közben belefutottunk pár ilyen számba és eléggé meglepő módon nem okozott túlzott gyötrelmeket. Sőt azon kaptuk magunkat, hogy elindítottuk a Roon rádió módját, miszerint keressen még hasonló zenéket, hadd élvezkedjünk még egy kicsit. Pazar hangulatot tudott visszaadni a maga precízen megfogott basszusaival, ami a dobszólókra igen jó hatással volt, úgy sikerült neki ezeket megfognia, hogy közen a kiterjedésük is megmaradt, nem csak úgy vékonyan szóltak önmagukban.

Ezen felbátorodva és nem is csalódva, gyorsan bepakoltunk néhány zúzósabb számot a Slayer, Metallica, AC/DC, Nightwish oldalról, ahol áhítattal teli borzongással fedeztük fel, végre egy olyan kiegészítő, ami nem ijed meg a keményebb műfajtól sem. A hangfalak mögé lépő térábrázolás itt is megmaradt, ott sikerült neki valósággal kézzelfoghatóvá tennie a szóló, és basszusgitárokat, az első osztályú, a zenét alátámasztó dobokkal egyetemben.

Ezek után nem igazán volt kérdés, hogyan fog viselkedni a hosszútávú teszten, nevezetesen a Radio Paradise hullámhosszán, tökéletesen a háttérbe tudott húzódni eleve a stílusa alapján, de ezt leszámítva sem vált tolakodóvá, vagy fárasztóvá, csak úgy tette a dolgát, ahogy azt kell és el is vártuk tőle.

Konklúzió, ajánlás

Az InAkustik felső ligában játszó kábelei hozták azt a kötelező formát, amit ígértek, és amit a leendő vevő elvár tőlük. Van egy sajátos stílusuk, amit elsőre kicsit szokni kell, a megszokott drótokhoz képest, egy olyan előadás, ami nem tolakszik a hallgató képébe, hanem szerényen hátra húzódik a két hangfal mögé. Hozzáadódik még egy telt (nem túltengő!) határozott alapot alkotó mélytartomány, ami ad nekik egy sajátos mellékízt, egy olyan zamatot, amitől igen kellemes a végeredmény, és ami nagyon jól jön a mai digitális (tisztelet a kivételnek) forráskészülékeknek. A felépítés, az innováció, a kezelhetőség példás, ami kiemeli a hasonló kaliberű kábelek közül. Nem kellett túl sokat gondolkozni még, ha nem is teljesen valósághű (lásd fentebb), de akkor is remekül lehet vele zenét hallgatni és ez a lényeg. Ez bizony Kiváló Termék.

Iránytű

Forgalmazó:

Horn Distribution (HU) Kft.

+36-1-347-0020

hu.horn.eu

Bemutatóterem:

Audio Forum Budapest

+36-70-565-4414

1138 Budapest, Bodor u. 2-4. fsz. 4.

denonmarkabolt.hu

Mérleg

Rendkívül tiszta, kicsit visszafogott hangkép, tágas ás levegős színpaddal, ami inkább a két hangfal mögött helyezkedik el