Címke
teszt [2703 találat]
FiiO FH1 és F9 PRO hifi fülhallgató teszt
2018. február 7., 18:20
Amint visszaadtuk a FiiO meglepően jól sikerült F9 fülhallgatóját, értesültünk, hogy hasonló kialakítással egy kisebb és egy nagyobb modellt is kínál a cég. Mai cikkünkben ezt a két újoncot mutatjuk be, melyek látszólag szinte semmiben sem különböznek, valójában viszont egészen más oldalról közelítik meg a zenehallgatást.
Harman Kardon Onyx Studio 4 Bluetooth hangszóró teszt
2018. február 7., 18:10
A Harman Kardon Onyx Studio immár negyedig generációjába lépett, ami elsőre talán erőltetett termékfrissítésnek is tűnhetne, de az igazság az, hogy a Harman megint átdolgozta egy kicsit a belsőt és még új, "okos" szolgáltatással is bővítették a népszerű Bluetooth hangszórót.
JBL Arena Sub 100P aktív mélyláda teszt
2018. február 7., 13:25
A JBL Arena sorozat nem új, már harmadik éve fut, írtunk róluk, de arra a megállapításra jutottunk, hogy mélyládájuk külön megér egy misét. Ennek egyik oka a rendkívül kedvező, már-már hihetetlenül, még a JBL honlapon szereplő 299,95 dollároshoz képest is alacsony ár. Ennek figyelembe vételével kicsit fanyalogva fogtunk hozzá a teszteléshez, hiszen milyen szubbasszus hangokat várhat az ember manapság 70000 forintért? Aztán jött a meglepetés!
House of Marley Smile Jamaica Wireless EM-JE083 Bluetooth fülhallgató teszt
2018. február 5., 17:00
Jó minőségű, olcsó vezeték nélküli fülhallgató kevés van a piacon, ehhez mérten nagyon kíváncsian vettük kezünkbe a House of Marley termékét. Nyakpántos, kényelmes megoldás, amely egyre elterjedtebb, de hogy mennyire funkcionál jól, az cikkünkből kiderül.
Harman Kardon Omni 50+ vezeték nélküli hangrendszer teszt
2018. február 2., 16:20
A Harman Kardon felismerte az Omni-ban rejlő fejlődési lehetőséget és a frissített, pluszjellel ellátott szériát új taggal egészítette ki. Mai cikkünkben bemutatjuk ezt a bizonyos eszközt, mely amellett, hogy döbbenetesen nagyot szól, ténylegesen vezeték nélkül is használható.
Yamaha R-N803D integrált sztereó hálózati rádióerősítő teszt
2018. február 1., 16:05
A Yamaha R-N803D extrák tömkelegével igyekszik kielégíteni azokat, akik univerzális sztereó médiaközpont után kutatnak. Az analóg és digitális világ kegyeibe egyszerre férkőző eszköz ezúttal váratlan bónusszal, nevezetesen akusztikai korrekcióval hívta fel magára figyelmünket.
FiiO fülmonitor gyarapodás
2018. január 31., 17:00
A FiiO egyre növekvő fülhallgatós kínálatából újabb két modell érkezett Magyarországra. Az F9 alapjaira épített FH1 és F9 PRO füleseken látszólag pici módosítások találhatók, így viszont egészen más célt szolgálnak.
Cyrus ONE integrált sztereó erősítő teszt
2018. január 31., 16:15
Elérkezett az idő egy újabb Cyrus készülék áttekintéséhez, aminek mi mindig nagyon örülünk, hiszen az eddigi tesztek során nagyon jól szerepeltek a huntingtoni cég termékei. Ezúttal nem egy klasszikusnak nevezhető, magasabb árkategóriát képviselő erősítő került csapatunkhoz, hanem egy modern külsejű, középmezőnybeli versenyzővel volt dolgunk, mely kicsomagolása közben még egy érdekes meglepetéssel is szolgált.
Focal Utopia high end fejhallgató teszt
2018. január 29., 18:00
Ritka alkalmak egyike, amikor bizonyos tekintetben rendkívüli terméket tesztelhetünk, ráadásul a Focal Utopia több szempontból is kiemelkedik az átlagból. Tökéletes fejhallgató nem létezik, de a franciák mindent megtettek annak érdekében, hogy megközelítsék.
Sonos PLAYBASE hangrendszer teszt
2018. január 26., 07:50
Ne elé, alá! A Sonos multiroom audió gyártó teljesen kézenfekvő megoldással állt elő. A "set-under-box" azaz, tedd alá rendszerű soudbar jellegű hangsugárzó a PLAYBASE, amely gyakorlatilag a klasszikusnak mondható soundbárok funkcióit veszi át egy személyben. A PLAYBASE formatervezett, lapos hangsugárzó, hálózati funkciókkal, Androidos és iOS vezérléssel, amihez mérsékelt számú csatlakozó és 259000 Ft-os árcédula tartozik.
FiiO X7 Mark II mobil hifi lejátszó teszt
2018. január 25., 17:30
A FiiO X7 Mark II óriási mennyiségű zenét képes tárolni, ugyanakkor az internetről közvetített médiáknak is kaput nyit. Ez az a lejátszó, amit oly régóta várunk?
Denon PMA-30 integrált sztereó erősítő teszt
2018. január 24., 18:05
Az állványos hangfalakat szokták polchangfalnak is nevezni és úgy tűnik, hogy a hifi erősítőknél is beköszöntött ez a kategória. A Denon PMA-30-nak könnyű helyet szorítani íróasztalunk sarkán vagy a könyveink között, nem melegszik és jól is szól. Kell ennél több egy kis szobába?
Sennheiser IE 800 S fülhallgató teszt
2018. január 23., 12:30
A Sennheiser fejlesztői ismét összeültek, hogy titokzatos németországi létesítményükből újabb zászlóshajót indítsanak útjára. Ezúttal az IE 800 típusú, hallójáratba illeszkedő fülhallgatót vették nagyító alá, hogy megszülessen a még tovább fejlődött, még jobb hangot produkáló IE 800 S.
Cyrus soundKey USB DAC teszt
2018. január 22., 12:00
A Cyrus soundKey a modern zenehallgatás újabb képviselője, általa ugyanis túlzás nélkül audiofil hangot nyerhetünk ki mobilunk vagy számítógépünk belsejéből. Ismét bebizonyosodott, hogy pirinyó eszköz is hozhat jelentős változást!
House of Marley Rise BT EM-JH111 Bluetooth fejhallgató teszt
2018. január 22., 11:10
Egyszerűnek tűnő, de mégis nehéz feladatot oldott meg a House of Marley. A fiatalos stílust képviselő cég különleges szövet burkolatú készülékeivel itta bele magát a köztudatba. A mobil szórakoztató elektronikai cikkek trendjét követve, a Bluetooth eszközök sorát egy olyan fejhallgatóval egészítették ki, ami könnyű, könnyen szállítható, ha akarjuk vezetékes, headsetként is funkcionál, valamint árához képest nagyszerű hangja van.
Yamaha RX-V683 házimozi erősítő teszt
2018. január 19., 21:55
Új pozícióba került a Yamaha RX-V családjának 6-os típusa. Bár nem bővült jelentős mértékben a tudása (az évenkénti "kötelező" finomításokat leszámítva), de 2017-ben a terméksorozat első számú modelljévé lépett elő. Ennek megfelelően kitüntetett figyelemmel vágtunk bele a tesztelésébe.
JBL Soundgear Bluetooth hangszóró teszt
2018. január 17., 23:20
Amikor először kibontottuk dobozát, kissé csodálkozva néztünk a benne lapuló tárgyra és kissé szkeptikusan is. Először a forma lepett meg, mely patkóra, (hátha szerencsét hoz), vagy egy boára emlékeztet, ami kényelmesen körbe tekeredik a nyakunk körül (vagyis majdnem). Látatlanul nehéz volt elképzelni, hogy mit is tud, és miért jó ezt használni. Ez tehát a JBL legújabb innovációja, a Soundgear!
Sennheiser HDV 820 fejhallgató erősítő teszt
2018. január 17., 11:00
A Sennheiser néhány évnyi csend után úgy döntött, frissíti DAC-kal egybeépített fejhallgató erősítőjét, hogy az újjászületve napvilágot látó HDV 820 által jól megszorongassa riválisait. Az eredmény egy összetett tudású, mégis nagyon egyszerűen használható eszköz, amit a referencia szintű Sennheiser fül/fejhallgató tulajdonosok habozás nélkül felírhatnak bakancslistájukra.
Focal Aria 926 álló hangfal teszt
2018. január 16., 09:25
Mindig izgalommal tölt el minket a pillanat, amikor egy olyan hangfal kerül a kezeink közé, melynek korábban már volt szerencsénk egy kisebb méretű, vagy alacsonyabb szintű verzióját tesztelnünk. A körülbelül másfél évvel ezelőtt nálunk járt Focal Aria 906 igen jó benyomást tett ránk, ezért kíváncsian vártuk nagytestvére, az Aria 926 álló hangfal bemutatkozását.
Triangle Genese Trio állványos hangfal teszt
2018. január 15., 15:00
Az elmúlt időszakban számos hangfalat volt alkalmunk tesztelni a francia Triangle kínálatából, az alap modellektől a felsőbb kategóriás darabokig. A hazai forgalmazó ismét egy mutatós példányt bízott gondjainkra, mi pedig szokásunkhoz híven alaposan munkára fogtuk, hogy kiderüljön, milyen egyéb erényekkel kecsegtet a Triangle Genese Trio páros.
AVTV
Karrier
Az AV-Online szerkesztősége szakíró munkatársat keres hifi és házimozi termékek tesztelésére!
Partnereink
Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu


elolvasom























