Címke

m [2737 találat]


Az LG 2013-as tévéi okosabbak

2013. január 10., 21:05

LG 55EM9700 55 colos OLED TVAz LG-nél a használhatóság, avagy a néző és a tévé kapcsolata került az ez évi fejlesztések középpontjába. No meg persze az OLED és az UHD.

Panasonic plazma tévék a CES-en

2013. január 10., 13:10

Panasonic ZT60 plazma TVTermészetesen rengeteg újdonsággal jelentkezett a Panasonic is a CES-en, melyek közül most a tévéket emeljük ki, azokról adunk hírt Kedves Olvasóinknak.

A Samsung 2013-as tévé kínálata

2013. január 9., 12:55

Samsung S9000 110 colos 4K UHD TVA Samsung legnagyobb idei bombája a 110 colos, vagyis 280 centiméteres 4K, tehát Ultra HD felbontású tévé. Ez ebben a pillanatban a legnagyobb ilyen képmegjelenítő.

Marantz PM-KI Pearl Lite integrált sztereó erősítő és SA-KI Pearl Lite SACD/CD-lejátszó

2013. január 8., 08:50

Marantz SA-KI Pearl Lite SACD/CD lejátszó és PM-KI Pearl Lite integrált sztereó erősítőKen Ishiwata, a Marantz-cal való együttműködésének harmincadik évfordulójára kihozott egy olyan párost, amivel elsősorban a tehetősebb rajongókat célozta meg. Most itt van ennek a duónak a "könnyített" változata KI Pearl Lite néven, amin már egy jóval barátságosabb árcédula szerepel.

Marantz PM-KI Pearl Lite integrált sztereó erősítő és SA-KI Pearl Lite SACD/CD-lejátszó teszt

2013. január 8., 08:50

Marantz SA-KI Pearl Lite SACD/CD lejátszó és PM-KI Pearl Lite integrált sztereó erősítőKen Ishiwata, a Marantz-cal való együttműködésének harmincadik évfordulójára kihozott egy olyan párost, amivel elsősorban a tehetősebb rajongókat célozta meg. Most itt van ennek a duónak a "könnyített" változata KI Pearl Lite néven, amin már egy jóval barátságosabb árcédula szerepel.

Pioneer X-CM31 mikro hifi rendszer teszt

2013. január 4., 18:10

Pioneer X-CM31-K mikro hifi rendszerA miniatűr sztereó rendszerek is fejlődnek, igaz, nem olyan látványosan, mint mondjuk a lapos televíziók. Ha például szemügyre vesszük a Pioneer mikro berendezéseit, itt is bekövetkeztek méretbeli csökkentések, vagy esztétikai átalakulások. Ezúttal a Pioneer X-CM31 készüléket próbáltuk ki, egy hagyományos mikro hifi rendszert, mely ügyesen helyezkedik az abszolút ?low budget? és a mindentudó, felsőbb kategória között.

Atlantic Technology H-PAS Soundbar

2013. január 2., 14:20

Atlantic Technology PB-235 H-PAS PowerBarAz Atlantic Technology különleges H-PAS rendszerű hangsugárzóit már jól ismerjük, melyek döbbenetes mélyhangokat tudnak létrehozni. Nem árt tudni azonban, hogy Soundbar készüléket is gyárt a cég, melybe rejtélyes módon sikerült beültetni az említett technológiát.

ELAC BS 182 állványos hangfal teszt

2012. december 29., 19:55

ELAC BS 182 állványos hangfalEgy pöttöm méretű hangfal önmagában nem kelti fel a figyelmet. Azonban ha ribbon magassugárzót és egy speciális, fémesen csillogó membránt szerelnek az előlapjára, egyből fokozódni kezd az érdeklődés. S a népszerűségi index akkor hág a tetőfokára, ha kiderül, ez az apróság az ELAC műhelyéből, egyenesen Németországból származik! Bizony, bizony... teszteltük a BS 182 audiofil monitor sugárzót!

Sony SMP-N100 hálózati médialejátszó teszt

2012. december 27., 12:30

Sony SMP-N100 hálózati médialejátszóA Sony is bedobott a piacra egy médialejátszót, szembeszállva a kisebb gyártók olcsó gépeivel, bekapcsolódva abba a versengésbe, ami jelentős részben épp a Sonynak is károkat okozó, kalóz módon letöltött filmek és zenék lejátszásáról szól. Vajon bokán lőtte magát ezzel a Sony, vagy van valami csavar a dologban?

A Hobbit: Váratlan utazás

2012. december 27., 10:20

A hobbit: Váratlan utazás 3D poszterValószínűleg sokan feltették magukban a kérdést, vajon miért jobb, hogy A hobbit: Váratlan utazás című filmet 48 fps sebességgel rögzítették? Miután megnézzük a majdnem három órás produkciót, egyértelműen megkapjuk a választ.

Geneva WorldRadio ultrakompakt Bluetooth hangrendszer teszt

2012. december 20., 19:55

Geneva Sound System WorldRadio ultrakompakt hangrendszerSzokatlan gyorsasággal debütált kis hazánkban a Geneva legújabb mobil hangrendszere. A svájci székhelyű, hangtechnikát és dizájnt előszeretettel ötvöző cég nemrég piacra dobott produktuma ezúttal egy DAB+/FM tuner, egyben vezeték nélküli hangsugárzó, és elboldogul 230 voltos elektromos csatlakozás nélkül is. Más kérdés, hogy a Geneva WorldRadio kompakt doboza milyen hangzásra képes ? ez tesztünkből kiderül.

ION Audio digitalizáló termékek tesztje

2012. december 19., 14:00

ION Quick Play LPKarácsonyi minitesztjeinkben néhány olyan terméket is kipróbáltunk, ami nem a különleges minősége, hanem inkább az ára és érdekes szolgáltatása okán lehet vonzó, jó ajándék. Ezúttal az ION termékei közül szemezgetünk.

Sennheiser U 320 headset teszt

2012. december 18., 08:20

Sennheiser U 320 headsetAz AV-Online oldalain ritkán teszünk kitérőt olyan témákba, mint a játékgépek kiegészítői, ám a Sennheiser U 320 számos okból nagyon is ideillik. Ez a fejhallgató akár az egész család megelégedésére szolgálhat és, hogy miért, azt a tesztben eláruljuk.

Samsung DA-E750 Android/iPhone csöves dokkoló hangrendszer teszt

2012. december 17., 14:55

Samsung DA-E750 Android/iPhone csöves dokkoló hangrendszerA dokkolók felnőttek. Nincs is ennek szebb bizonyítéka, mint a Samsung DA-E750, ami nem valami különlegesen drága ritkaság egy hifi szalon előterének kínálatából és nem is holmi ócska aktív hangfalacska, aminek a műanyag testét addig csinosítgatták, míg végül trendi lett. Ez valódi hifi készülék. No de ne szaladjunk ennyire előre!

Rapoo vezetéknélküli termékek tesztje

2012. december 15., 15:50

Rapoo E2700 vezetéknélküli multimédia touchpad billentyűzetAz elmúlt évben foglalkoztunk okostévékkel, okosodó Blu-ray lejátszókkal, sőt még okosnak tűnő erősítővel is. Épp csak arról nem szóltunk, hogy ezeket mivel érdemes még használni. Most törlesztünk egy kicsit felhalmozódott adósságunkból és bemutatunk pár olcsó és praktikus kiegészítőt!

Pioneer VSX-922 házimozi erősítő teszt

2012. december 14., 18:15

Pioneer VSX-922 házimozi erősítőA Pioneer a plazma gyártás feladása után mintha megerősödött volna. Kitartóan igyekszik bizonyítani a sztereó készülékek területén, divatos mobil hangrendszereket gyárt, no meg elegáns dokkolókat és vonzó kompakt rendszereket. Vajon maradt ennyi érdekes termék mellett kapacitás arra, hogy a házimozi erősítők közé bedobjanak néhány jó típust?

LG 50PM6800 3D plazma TV teszt

2012. december 13., 18:55

LG 50PM6800 3D plazma TVAz LG budapesti székházának tetején fényreklám hirdeti a cég főbb termékcsoportjait: PLAZMA, LCD, MOBILE. A fontossági sorrend mára - úgy tűnik - megfordult, de szerencsére még jó néhány plazmatévé található a kínálatban, a képminőséget legfontosabbnak tartó tévévásárlók legnagyobb örömére. Mi is abba a kategóriába tartozunk, ezért lelkesen fogtunk hozzá az 50 colos PM6800 teszteléséhez.

YG Acoustics Carmel álló hangfal teszt

2012. december 12., 12:40

YG Acoustics Carmel high-end álló hangfalÚjabb, sokadik ász került elő a Házimozi Stúdió kabátujjából, amihez biztosan újabb pakli kártyát kellett kibontani. Ennyi ámulatra és bámulatra méltó lap illetve világmárka csak egy bűvész, vagy varázsló kezében gyűlhet össze. Eláruljuk, nincs semmi trükk a dologban, a YG (vájdzsí) hangfalakról van szó, azok közül is a Carmel típusról, amely gyártója szerint belépő az ?Ultra-High-End? világába.

Itthon is kapható az Onkyo új kompakt hangrendszere

2012. december 11., 16:10

Onkyo LS3100 hangfalszettA nemrégiben piacra dobott Onkyo LS3100 igazi átmenetet képez a belépőszintű, 2.1 hangfalszettek, és a teljes értékű, térhatású rendszerek között.

Runco LightStyle LS-5 házimozi projektor teszt

2012. december 10., 17:20

Honlapunk fő profiljainak egyike a házimozi, ami ? ezt nem győzzük elégszer hangsúlyozni ? csakis vetített képpel az igazi. Sajnos projektorokból jóval kevesebbet tudunk bemutatni a Kedves Olvasóknak, mint amennyit illene és amennyit szeretnénk. Viszont azt a keveset alaposan kiválogatjuk, így feltétlenül sort kellett kerítenünk a Runco gyártmányaira is. Most a LightStyle LS-5 képességeiről nyújtunk át egy tömör összefoglalót.

< előző oldal

következő oldal >

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.