Címke

audio [3409 találat]


ART OF SOUND Hungary partnertalálkozó

2023. augusztus 29., 10:20

Atlas Cables Martin McCueAz ART OF SOUND Hungary Kft. partnertalálkozót tartott a bemutatótermében, amelyen az általuk forgalmazott márkákkal és termékekkel kapcsolatos legfontosabb újdonságokat mutatták be. Viszonteladó partnereik és a sajtó képviselői első kézből kaptak tájékoztatást és folytathattak szakmai beszélgetéseket az AOS termékmenedzsereivel.

Zidoo Eversolo DAC-Z8 DAC teszt

2023. augusztus 28., 12:10

Zidoo Eversolo DAC-Z8 DACA Ziddo az Eversolo DAC-Z6-tal rárúgta az ajtót józan és elérhető árazásával a hifi társadalomra (igaz ez nem olyan meglepő a kínai gyártóktól) ami a barátságos árcédula mellett, első osztályú, bár kissé karakteres hangot kínál-kínált. Természetesen egy ekkora ország nem engedheti meg magának a spórolós jelzőt, ezért rögön ki is adott még egy verziót, nagyjából ugyanabból az árkategóriából, Eversolo DAC-Z8 néven. Ahol az alapok nagyjából ugyanazok, a DAC chip változott, mégpedig az ES9038Pro 32 bites konverter került, a másik változatban lévő ES9068 helyére. A jókora színes kijelző itt is tiszteletét tette a maga látványos és választható hátterével (Deprez műszer) ami szemet gyönyörködtető látvány. DSD 512 és PCM 768 kHz felbontás, teljes MQA kibontás, szimmetrikus kimenetek azok, amikkel még büszkélkedhet a kis masina.

REL HT/1205 MKII aktív mélyláda teszt

2023. augusztus 26., 14:10

REL HT/1205 MKII mélyládaEgyre többen szeretnének filmre, zenére (és alkalmanként játékra) egyaránt alkalmas kvalitásokat felmutató hangrendszert. A REL megújult HT sorozata házimozisok és zenekedvelők kegyeibe egyaránt igyekszik beférkőzni. Minek köszönheti töretlen népszerűségét a gyártó? A cikk végére garantáltan kiderül!

Jön a B&W 600 S3 széria

2023. augusztus 25., 14:25

Bowers Wilkins 603 S3 hangfalakFrissítette legnépszerűbb hangfal szériáját a gyártó, mely 600 S3 néven kerül hamarosan forgalomba. Újdonság, hogy a magassugárzó alumínium dómját titánra cserélték, de számos további részleten változtattak. Rövid hírünkben összefoglaljuk, amit jelenleg tudni lehet a Bowers & Wilkins 600 S3 sorozat tagjairól.

FiiO FT3 fejhallgató teszt

2023. augusztus 24., 18:20

FiiO FT3 fejhallgatóA FiiO FT3 a gyártója elképzelése egy kiforrott otthoni hifi fejhallgatóról. Viszonylag kedvező árához minőségi hangzás társul, ami elcsépelt kifejezés, most mégis helytálló. Komolyabb, elmélyült zenehallgatásra is alkalmas, miközben szolgáltatásokban a drágább riválisokra emlékeztet. Szokatlanul életteli, holografikus karaktert nyújt, ami konkrét előd nélküli terméknél, ennyire telített kínálatban nem kis szó.

Frissül a Yamaha hálózati erősítő kínálata

2023. augusztus 23., 17:05

Yamaha R-N2000A hálózati sztereó erősítőNégy modellből áll az új, streaming és multiroom funkcióval kiegészített Yamaha hálózati sztereó erősítő széria, kettő már Magyaroszágon is kapható, a másik kettő hamarosan érkezik. Tesztek is várhatók, addig rövid hírben foglaljuk össze a készülékek főbb jellemzőit.

Focal Scala Utopia Evo high end hangfal bemutató

2023. augusztus 23., 01:25

Focal Scala Utopia Evo high end hangfalÚjabb szintre érkezett szerkesztőségünk, amikor az Audio Forum bemutatótermében sikerült közelebbről is megismernünk a Focal Scala Utopia Evo hangfalat.

Ruark R1 és Ruark R1s rádió teszt

2023. augusztus 17., 23:20

Ruark Audio R1 rádióAz idei év legcukibb hangrendszereiről lesz szó. Csak rádiók, de különlegesek. A nagyáruházakban elérhető, zörgő dobozos, krómozott dobozkáktól eltérően ezek masszívabb minőségűek. Formatervük angoloktól származik, így a polcon vagy a konyhapult sarkán jól mutatnak. Viszont ami fontosabb: sokkal jobban szólnak, mint amit a kis méret alapján sejteni lehetne. Jöhet egy kávé?

Az új Hegel erősítő neve Erőmű

2023. augusztus 16., 10:40

Hegel H600 sztereó erősítőA gyártó Powerhouse néven nevezi sajtóközleményében, hivatalosan H600 néven kerül forgalomba, jelezve, hogy az öt éve megjelent H590 utódja lesz. Nagy teljesítményt, sok bemenetet és korszerű vezérlést ígér a norvég cég új referencia integrált sztereó erősítője.

Klipsch The Nines aktív hangfal teszt

2023. augusztus 15., 18:20

Klipsch The Nines aktív hangfalViccesen úgy írható le a The Nines, mint a multiroom gyilkosa. Nem kell minden zónába hangfalakat tenni, elég beüzemelni csak a Klipsch aktív fenevadját a ház közepén. Simán betölti az épületet. Ezután bármihez kezdhetünk vele, feltéve, hogy szeretjük a hangerőt és a régies megjelenést. Hozzá kell tenni, hogy akkor is felmutat hasznos tulajdonságokat, ha nem kimondottan házibulis asszisztensnek akarjuk bevetni.

KáCsa KCS-I01 és KáCsa KCOS-I01 analóg interkonnekt kábel teszt

2023. augusztus 14., 13:50

KáCsa KCOS-I01 interkonnekt kábel tesztMai cikkünk szereplői meghatározó mérföldkőnek számítanak a magyar cég és a globálisan elérhető hifi kiegészítők szemszögéből is. Különlegességük, hogy kizárólag magas tisztaságú ezüst vezetőt tartalmaznak, miközben a nívós alternatívákhoz képest (melyek közé a Neotech NEI-1001 is tartozik) töredékáron kaphatók.

NAD C 298 sztereó végerősítő teszt

2023. augusztus 12., 10:25

NAD C 298 sztereó végfokA NAD ünnepel, mégpedig pontosan félévszázados fennállását. Ebből az alkalomból születtek jubileumi termékek, amelyeket természetesen mi is górcső alá veszünk idővel, most azonban jöjjön egy olyan elektronika, amiben a cég mindig is erős volt. A C 298 egy végfok, vagy teljesítményerősítő, kinek melyik kifejezés tetszik jobban, viszont sem minőségben, sem felszereltségben nem hétköznapi.

Jön az új IsoTek V5 Sigmas tápszűrő

2023. augusztus 10., 10:15

IsoTek V5 Sigmas tápszűrőFriss hír egyenesen az angliai Winchesterből: a tápkábeleiről és tápszűrős hálózati elosztóiról ismert IsoTek nyilvánosságra hozta a legfrissebb, V5 kiadású Sigmas termékének adatait. Rövid hírünkben összefoglaljuk, hogy mit érdemes tudni e kiegészítőről.

FiiO M15s hordozható zenelejátszó teszt

2023. augusztus 9., 15:15

FiiO M15s DAPMikor azt hinnénk, hogy a hordozható zenelejátszók nem tudnak újat mutatni (mert az okostelefonok kiszorítják azokat), váratlan szereplő érkezik a szerkesztőségbe. A FiiO M15s több tekintetben feszegeti a DAP kategória határait. Bőven az M17 ára alatt olyan funkcionalitást és hangélményt nyújt, amivel még kritikusokat is a székhez szögez. Miért vehető komolyan, amit tud és pontosan kinek való az M15s?

Audio Pro A48 aktív hangfal teszt

2023. augusztus 8., 18:20

Audio Pro A48 aktív hangfalA legtöbb álló hangfal túl domináns látvány egy kis vagy közepes alapterületű nappaliban. Az Audio Pro A48 kompakt, ráadásul okos, de mi a helyzet az erővel? Vajon bírni fogja a terhelést, ha házibuli jön? És ha dinamikus zenét küldünk rá? Nem gyengék a 13 centis mélysugárzók? Sok átlagfelhasználói kérdés vetődik fel, de több mint 4 évtized alatt könnyű válaszokat találni, főleg svéd fejlesztők társaságában.

Technics SA-C600 hálózati sztereó erősítő teszt

2023. augusztus 7., 20:45

Technics SA-C600 hálózati sztereó erősítőA Technics váratlan lépések sorával lepett meg minket az utóbbi 5 évben. Izgalmas termékekkel tértek vissza a neves hifi gyártók közé. Jelenlegi eszközük kompakt, de intelligens doboz, amihez már csak egy pár hangsugárzó kell. Azoknak készült, akik újra elővennék porosodó CD gyűjteményüket, nem vetik meg a hálózati funkciókat, ugyanakkor nem akarják ormótlan hifi rendszerrel teletömni a nappalit. Mi sül ki ebből: túlgondolt bonyodalom, vagy "all-in-one" sikersztori?

Új NU-VISTA erősítő született

2023. augusztus 4., 17:55

Musical Fidelity NU-VISTA 800.2 high end erősítőA Musical Fidelity visszahozta legendás NU-VISTA 800 integrált sztereó erősítőjét, melynek frissített változata, a NU-VISTA 800.2 már megrendelhető. Egyelőre várni kell Magyarországra érkezésére, addig is rövid hírben foglaljuk össze a főbb tudnivalókat.

Indiana Line Tesi 661 álló hangfal teszt

2023. augusztus 4., 01:55

Indiana Line Tesi 661 hangfalAz Indiana Line az elmúlt időben bizony elég közel férkőzött hozzánk. Megismert hangfalaik egytől egyig remek ár/érték aránnyal rendelkeztek, hiszen a megfizethető kategóriában nyújtottak egyértelműen minőségi, temperamentumos hangzást. A középső Tesi sorozatukból eddig a nagyobb állványos, valamint a kisebb álló típust hallgattuk meg, most pedig elérkezett hozzánk a széria legnagyobb, de még mindig kompaktnak titulálható modellje a Tesi 661 nevű, ami szintén nem veszi félvállról a zene reprodukcióját.

Campfire Audio Andromeda Emerald Sea fülhallgató teszt

2023. augusztus 2., 10:40

Campfire Audio Andromeda Emerald Sea fülhallgatóA Campfire Audio szó szerint új színfolt a mai high end IEM kínálatban. Megközelítésük egyedi, mert nemcsak a specifikációkat és a saját, tiszta hangról alkotott elképzelésüket, hanem a szubjektív hallgatói ízlést is kiemelt figyelemben részesítik. Az Andromeda Emerald Sea különleges fülhallgató, mely arra a kérdésre válaszol, hogy miért rúghat labdába egy relatív kis cég sok más naggyal szemben. Minden jel arra mutat, hogy még hallani fogunk felőlük. De mit kaptunk a cég legsikeresebb termékétől?

Onkyo TX-RZ70 erőpróba

2023. augusztus 1., 06:05

Onkyo TX-RZ70 házimozi erősítő teszt

2020 alaposan betartott az ázsiai hifi gyártóknak is. Az alkatrészellátás ingadozása és nyersanyaghiány sok pletykát indított az Onkyo házimozi erősítők kapcsán. Nem tudtuk, hogy átvészelik-e a járványhullámot, vagy annak következményeit. Ám ahogy a Lord of the Rings (Gyűrűk Ura) c. filmben is, végül eljött a felmentő sereg, kelet felől. Eltöltöttünk néhány órát az Extreme Audio bemutatótermében, a vadonatúj Onkyo TX-RZ70 társaságában.

< előző oldal

következő oldal >

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.