Címke

Emotiva hifi [17 találat]


Emotiva XDA3 DAC és előerősítő teszt

2024. március 11., 12:10

Emotiva XDA3 DACAz Emotiva XDA-3 azokat veszi célba, akik felsőbb szintű, összetett hifi szetthez keresnek központot. Összesen nyolc digitális forrást fogad, emellett analóg bemenetekkel is felvértezték, így az Emotiva különleges DAC/előerősítő hibridje alaposan felkavarhatja a félmillió alatti opciók állóvizét.

Emotiva BasX A2m sztereó erősítő teszt

2024. január 29., 15:00

Emotiva A2m sztereó erősítőAz Emotiva valamit mindig tudott a belépő kategóriában! Persze jóval fölötte is, de a megfizethető ársávban a hiányosságok ellenére olyat produkáltak általában, hogy elismerésünk jeléül inkább csendben maradtunk. Nagy rá az esély, hogy most is hasonló lesz az eredmény, hiszen a terítékre került BasX A2m sztereó erősítő ára 150 ezer forint, és már akkor sem lesz egy szavunk sem, ha csak az előd A-100 kvalitásait hozza!

Emotiva újdonságok érkeztek

2023. december 19., 09:15

Emotiva BasX szállítmányA Home Movie szaküzletéhez kiadós Emotiva szállítmány érkezett, mely régóta várt és friss készülékeket egyaránt tartalmaz. Utóbbiak név szerint: a BasX A-100 utódjaként bejelentett A2m mini sztereó erősítő és az XDA-3 DAC. Hamarosan teszt cikkek várhatók, addig vessünk egy pillantást a fontosabb jellemzőikre!

Emotiva BasX TA1 sztereó rádióerősítő teszt

2022. április 9., 17:40

Emotiva BasX TA1 sztereó rádióerősítőA TA1 az Emotiva válasza napjaink mindentudó, kompakt integrált sztereó erősítőire. Szolgáltatásait praktikus szempontok alapján válogatták össze, így analóg és digitális forráseszközök jelét is fogadja. Belépő/középkategóriás külleme és ára mellé audiofil hangot ígér. Kell ennél több egy kezdő sztereó szetthez?

Frissítette BasX szériáját az Emotiva

2022. január 16., 18:25

Emotiva BasX 2nd gen erősítőkA kedvező ár/érték arányú hifi, házimozi készülékeiről és hangsugárzóiról közismert Emotiva jelentős frissítéseket hajtott végre legmegfizethetőbb, BasX termékcsaládján. A második generációs erősítők jelentős része már Magyarországon is kapható!

Emotiva XSP-1 előerősítő és XPA-DR3 végerősítő teszt

2018. július 10., 13:45

Emotiva XSP-1 sztereó előerősítő és XPA-DR3 GEN3 három csatornás végfokNéhány évvel ezelőtt még úgy kezeltük az Emotiva-t, mint egy kedvező árú termékeket Kínában gyártató amerikai hifis céget, akik lelkesen igyekeznek részt venni a házimozi és sztereó piac kíméletlen konkurencia harcában. Csapatunk 2015 óta kiemelt figyelemmel fürkészi az Emotiva termékcsaládjainak fejlődését, ugyanis az első tesztek óta, kis túlzással a rajongói lettünk. Természetesen sok márka elcsábította már a szívünket, de ebben az árfekvésben nagyon nehéz méltó ellenfélre lelni, állítjuk mindezt úgy, hogy eddig csupán a gyártó alapmodelljeit tesztelhettük élesben, így nagyon kíváncsiak voltunk a felsőbb osztály szereplőinek képességeire.

Új Emotiva erősítők

2018. március 14., 17:15

Emotiva XPA-DR2 erősítőHárom új modellt mutatott be a kedvező ár/érték arányú hifi és házimozi készülékeiről ismert Emotiva. Az XPA-DR néven debütáló trió high end teljesítményt ígér azoknak, akiknek a hangminőség mellett a határtalan dinamika is kritérium.

Emotiva BasX A-100 integrált sztereó erősítő teszt

2018. január 5., 21:15

Emotiva BasX A-100 sztereó erősítőIdőről időre újabb és újabb Emotiva termékkel lep meg minket a hazai forgalmazó. Korábbi tesztjeinkben volt már nálunk sztereó és házimozi hangfal szett, többféle erős, szép, és okos elektronika, melyekben az volt a közös, hogy meglepően jó hangot produkáltak szokatlanul kedvező áron. Ami a kedvező árat illeti, most megtudhattuk, hogy mire számíthat az, aki maximum öt számjegyű összeget kíván költeni egy erősítőre.

Emotiva Big Ego USB DAC teszt

2017. december 12., 06:20

Emotiva Big Ego USB DACAz Emotiva Big Ego leírása és neve alapján azt sejteti, hogy ő elvégzi a munka nehezét, amennyiben kis méretben és megfizethető áron szeretnénk minőségi hangot. Tesztünkből kiderül, hogy miként kaptunk jó hangot, gerincterhelően súlyos elektronikák és hangfalak pakolászása nélkül.

Emotiva Airmotiv T1 házimozi hangfalszett teszt

2017. november 29., 12:50

Emotiva Airmotiv T1 házimozi hangfalszettA szinte futószalagon érkező Emotiva termékek bemutatása során már teszteltük sztereó konfigurációban a T2 álló és a B1 állványos hangdobozokat. Emelve a tétet, két csatorna után most már ötre váltva, egy kedvező árfekvésű házimozi szettet hallgattunk meg a gyártó kínálatából.

Emotiva Airmotiv T2 álló hangfal teszt

2017. október 26., 19:00

Emotiva Airmotiv T2 hangfalMióta hazánkat elárasztotta legkülönbözőbb termékeivel az amerikai hifi és házimozi specialista Emotiva, csak kapkodjuk a fejünket, hogy vajon milyen következő csemegét ad a magyarországi forgalmazó egy alapos tesztre. Volt már nálunk integrált erősítő, elő/végfok páros, és egy aprócska, de annál meghökkentőbb tudású állványos hangsugárzó is. Dávid után most Góliát érkezett meg szerkesztőségünkbe az Emotiva Airmotiv T2 álló hangfal személyében.

Emotiva PT-100 előerősítő és A-300 sztereó végerősítő teszt

2017. augusztus 30., 19:05

Emotiva PT-100 A-300Az audio világ, napjainkra egy különösen költséges szenvedéllyé nőtte ki magát, ha az ember valóban minőségi hangzást szeretne kapni. Ez talán a gyártóknak jól jöhet, de a nem korlátlan anyagi kerettel rendelkező felhasználóknak a legkevésbé sem. Az Emotiva szakemberei is felismerték ezt, és teljes erőbedobással igyekeznek javítani ezen a tendencián. Az amerikai vállalat legkedvezőbb árú sztereó elő/végfok párosát teszteltük.

Emotiva TA-100 integrált sztereó erősítő teszt

2017. augusztus 4., 19:10

Emotiva TA-100 sztereó erősítőIgaz, hogy a TA-100 még nem az Emotiva jéghegy csúcsa, de ahhoz képest, hogy a ranglétra alján áll, nincs miért szégyenkeznie. Kicsit különc, mégis nehezen kifogásolható készüléket teszteltünk.

Emotiva Airmotiv B1 állványos hangfal teszt

2017. június 28., 15:25

Emotiva Airmotiv B1 hangfalAz Emotiva kompakt hangfala látszólag szürke egér a belépő- alsó-középkategóriában, egészen addig, míg meg nem szólal. Ekkor derül ki, hogy bizony van egy s más a tarsolyában.

Emotiva áradat

2017. június 14., 14:35

EmotivaHosszú várakozás után végre tetemes mennyiségű Emotiva készülék landolt hazánkban, a legolcsóbbaktól a legnagyobb erejű gépszörnyekig csemegézhetnek a vásárlók.

Az Emotiva visszavág

2016. december 16., 11:40

Emotiva BasXSztereó és házimozi rendszert építők számára is ígéretesek lehetnek az Emotiva új, BASX szériás készülékei, melyek immár itthon is megvásárolhatóak.

Emotiva Magyarországon

2015. november 4., 18:20

EmotivaA "RETHINK HIGH-END" szlogent birtokló, amerikai székhelyű Emotiva cég átállt disztribúciós értékesítésre. Ennek eredményeként a kihegyezet teljesítményadatokkal, ugyanakkor versenyképes árcédulával büszkélkedő készülékmonstrumok itthon is megvásárolhatóak, a Házimozi Stúdió jóvoltából.

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.